Remek versenyzéssel a B döntő 6., összesítve pedig a 18. helyet szerezte meg a lievini világkupán Kovács Gyula. U23-as versenyzőnk erős nemzetközi mezőnyben bizonyított, melyben többek között az...
Remek versenyzéssel a B döntő 6., összesítve pedig a 18. helyet szerezte meg a lievini világkupán Kovács Gyula. U23-as versenyzőnk erős nemzetközi mezőnyben bizonyított, melyben többek között az...
Sorozatban harmadszor nyerte el az "Év junior válogatottja" címet a magyar junior triatlon csapat. A rangos elismerést az Európai Triatlon Szövetség isztambuli közgyűlésén vehették át a Magyar...
Balog Ádám hosszú évek óta ezer szállal kötődik a sportághoz. Baján, a Mogyi SE-ben kezdett triatlonozni, ahol jelenleg edzőként tevékenykedik. Emellett a Magyar Triatlon Szövetség Sport XXI....
A születésnapját március 15-én ünneplő Gosztolya József 66 esztendősen is keresi a kihívásokat. Már a legelső magyarországi triatlonversenyen is rajthoz állt, még 1984-ben Szombathelyen, és azóta is...
Március 8-án Törökbálinton rendezte meg első Triatlon Workshopját a Magyar Triatlon Szövetség. A résztvevők számára egyedülálló lehetőség nyílt arra, hogy szakértői vezetés mellett fejlesszék futó-...
A triatlon világában a tapasztalat és a fiatalos lendület gyakran találkozik, de ritkán alkotnak olyan inspiráló egységet, mint Kuttor-Bragmayer Zsanett és Horváth Karol esetében. A Magyar...
MEGHÍVÓ és elnöki eloterjesztés
Tisztelt Egyesületi Vezeto!Kérem, segítse a Debreceni Egyetem kutató-munkáját az alábbi kérdoív...
SZÁZHALOMBATTA
Tiszaújváros Sportcentrum, 2015. november 28. szombat 11:00
Véglegessé váltak a 2016-os OB és ranglista verseny idopontok!
A magyar triatlonos társadalom is megdöbbenve vette tudomásul…
2015. november 21-én, szombaton!!
Ifj. Márkus Gábor Alapítvány a Magyar Triatlonsportért kuratóriuma pályázatot ír ki magyar állampolgárságú triatlon sportolók részére…
Az elozoekben megadottól eltéroen az Évzáró Gála új idopontja: 2016. január 8. (péntek) 18 óra. A felélesztett hagyománynak megfeleloen, ünnepi keretek között, vacsorával egybekötött esten kerülnek átadásra a díjak.
Elérheto!
Lejárt a versenyszervezési pályázat beadásának határideje!
Az IRONMAN 70.3 BUDAPEST Szervezoi a 2016. évi verseny idopontjának kiválasztásával kapcsolatban a következo információkat juttatták el a Magyar Triatlon Szövetséghez:
2015. november 1-tol ….
Már elérheto
Martfo adott otthont a fiatal évfolyamos Héraklész válogatottak oszi edzotáborának.
Vizsga helyszín, idopont, beosztás!
A Magyar Triatlon Szövetség felkéri a versenyszervezoket….
Kedves Versenyszervezok….
Az elozoekben megadottól eltéroen az Évzáró Gála új idopontja: 2016. január 8. (péntek) 18 óra. A felélesztett hagyománynak megfeleloen, ünnepi keretek között, vacsorával egybekötött esten kerülnek átadásra a díjak.
A mai napon (2015.10.09 – péntek) nincs ügyfélfogadás!