Poór Brigitta egy bukás ellenére is ezüstérmet szerzett a szezonzáró tereptriatlon Világkupán

2018.09.12.Korábbi hírek

Poór Brigitta egy bukás ellenére is ezüstérmet szerzett a szezonzáró tereptriatlon Világkupán

Az utolsó európai tereptriatlon világkupa futamon Dániában Poór Brigitta egy kerékpáros bukás után is vissza tudott érni a mezőnyre és megszerezte az ezüstérmet.

A magyar bajnok hideg tengerben úszás után – ahol medúzákat is kellett kerülgetni – a harmadik helyen lépett a partra, a z 500 lépcső megmászása után (a tengerpartról a kerékpáros depóig) hamar felzárkózott a második helyre, de a 7. km után egy köves, sziklás lejtőn hatalmasat esett. Repedt sisak, megrongálódott kerékpár, és szerencsére minimális személyi sérülés mellett Poór Brigitta visszaállt a mezőnybe, pedig több perces hátrányba került, sokan elhaladtak mellette. De o nem adta fel, és már a táv második felében ismét az élbolyban volt. A futásra annyira visszatért az ereje, hogy pár kilométer után már az élen haladó mexikói Michelle Flippo is látótávolságra került, Poór fokozatosan került egyre közelebb a vezető versenyzőhöz, de végül a célba másodikként érkezett 40mp hátránnyal.

A férfiaknál a spanyol Roger Serrano szerezte meg a győzelmet.

Hely

Név

Klub

Ország

Ido

1

Michelle Flipo

Krbo/Asics

MEX

2:58:53

2

Poór Brigitta

Merida Maraton Team CST Megathl.

HUN

2:59:34

3

Elizabeth Orchard

Aloha Racing

NZL

3:01:31

Forrás: Tóth Viktor – www.terepsport.hu

Fotó. XTERRA

A témakör egyéb hírei

AGE GROUP VILÁGVERSENYEK 2024

AGE GROUP VILÁGVERSENYEK 2024

Július 13-án és 14-én Tatán rendezik az idei év egyik legnagyobb triatlonos sporteseményét, az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot és Középtávú Amatőr Magyar Kupát. A verseny...