Nemzetközi versenybírói szeminárium Magyarországon

2016.05.30.Korábbi hírek

A Magyar Triatlon Szövetség Technikai Bizottsága nemzetközi 1-es szinto versenybírói szemináriumot tartott 2016. május 16-17.-én Budapesten.

A Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) 1-es szinto szemináriumán az eloadásokat Dr Varga Béla, az ITU Technikai Bizottságának tagja és Nagy Alpár, az ETU Technikai Bizottságának tagja, egyben az MTSZ Technikai Bizottságának vezetoje, tartották. A rendezvényre jelentkezoket az ITU és a magyar Technikai Bizottság közösen választotta ki, így végül 15 hazai versenybíró vehetett részt a kétnapos eloadáson.

A szemináriummal egybekötött vizsga az úgynevezett „belépo szint” a nemzetközi versenybírói fokozatok között, azonban a sikeres vizsga már lehetoséget teremt arra, hogy az adott bíró kontinentális kupákon és bajnokságokon illetve világkupákon is versenybíróként dolgozhasson. Ez a fokozat lehetoséget teremt az Asszisztens Technikai Delegátusi pozíció betöltésére is.

A versenyzok támogatása és az edzok képzése mellett a versenybírók továbbképzése is hatalmas jelentoséggel bír. A sportágfejlesztési támogatás tette lehetové, hogy 2013 után újra nemzetközi továbbképzés lehet Magyarországon.

A versenybírók szerepe elengedhetetlen fontosságú a hazai és a nemzetközi triatlonos életben, az pedig, hogy a magyar versenybírók száma folyamatosan no az ITU égisze alatt rendezett versenyeken sportdiplomáciai szempontból is külön öröm.

A témakör egyéb hírei

AGE GROUP VILÁGVERSENYEK 2024

AGE GROUP VILÁGVERSENYEK 2024

Július 13-án és 14-én Tatán rendezik az idei év egyik legnagyobb triatlonos sporteseményét, az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot és Középtávú Amatőr Magyar Kupát. A verseny...