Ifjúsági Európa-bajnokság

2017.07.17.Korábbi hírek

A selejtezo-dönto lebonyolítású versenyek mindig nagy feleadatot jelentenek a versenyzoknek, de az idei évben a döntokre még a táv is lerövidült. A tavalyi évhez képest újdonság volt, hogy nem csak a az elodöntok legjobb harminc versenyzoje, hanem a „B” döntoben további harminc leány és fiú küzdhetett meg a helyezésekért. Az nagydöntobe a selejtezo futamok elso kilenc helyezettje és a következo három legjobb idovel rendelkezo versenyzo juthatott be, míg a kicsibe a következo harminc idovel lehetett kvalifikálni.

A selejtezokre csütörtök délután került sor, serdülo távon, vagyis 500 méter úszás, 12km kerékpárpzás és 3,6km futás várt az ifikre. A lányok mindhárom futama szakadó esoben 14 fokos homérsékletben zajlott. Az elsoben Peszleg Dominika révén voltunk érdekeltek. A még serdülo korú versenyzonk jól küzdött és a 11. helyen fejezte be a versenyt, így még idovel továbbjuthatott az „A” döntobe. A második selejtezoben két magyarért is szurkolhattunk. Ferenczi Nikolett végül a 7. helyen továbbjutott, Rojik Dóra egy bukást követoen a 14. helyen zárta a futamot, ezzel már csak a „B” döntore volt esélye. A negyedik magyar Tóth Anna a harmadik futamban próbálta meg kiharcolni a továbbjutást, de o is 11. lett, így az idoket kellett nagyon figyelni. Végül Anna 2. kieso volt, Dominika 10. ami azt jelentette, hogy a „B” döntokben is lesz magyar induló.

A fiúk futamaira kissé alább hagyott az eso, de a hovös szeles ido és a pályán álló víz megmaradt. A négy magyar egymást túl licitálva nyomult be a szombati „A” döntobe, vagyis Európa harminc legjobb ifi korú versenyzoje közé. Kovács Balázs az elso futamból, hatodikként, Karai Levente a másodikból negyedikként, Dévay Zsombor és Kiss Gergo a harmadikból, ötödikként és hetedikként jutott tovább. A fiúk mezonyében már a selejtezok során is nyomasztó brit fölény látszott kibontakozni, mely a döntoben a dobogó teljes lefoglalásával lett végleg nyomatékosítva.

A pénteki pihenonap után, szombaton a lányok „B” döntojével folytatódtak a versenyek. A táv 300m úszásra, 8,55km kerékpározásra, 2,4km futásra rövidült erre a napra. Rojik Dórát a vasárnapi váltóra pihentette Lipták Tamás szakmai igazgató, így két lánynak volt jelenése az elso versenyszámban. Tóth Anna egy öt fos bolyban tekerhette végig a versenyt remek úszása után, Dominika nem sokkal utánuk egy nagyobb bolyból szállhatott le futni. Végül o osztotta be jobban az erejét és 10. helyen végzett, még Anna a 12.-en ért célba.

Az „A” döntobe a versenyen jelenlévo 30 nemzetbol 12 tudott versenyzot kvalifikálni. Szerencsére Ferenczi Nikolett révén mi is képviseltettük magunkat. Niki a középmezony végén ért partot, majd kerékpáron egy nagyobb bolyban tekerhette végig a távot egy nagyjából tíz fos szökevénybolyt üldözve. Futáson aztán a mezony negyedik legjobb idejét produkálva, az elso bolyból is jónéhány versenyzot utolérve a hatodik helyig jött fel, ami komoly teljesítmény volt a fiatalabb évfolyamos ifi versenyzotol.

A fiúknál három nemzet tudott négy versenyzot indítani a döntoben. Ebbol mi voltunk az egyik, ami elore vetítette, hogy akár egy jó helyezést is össze lehet hozni. Az úszás alatt nem alakultak ki túl nagy különbségek, így Kovács Balázs kivételével valamennyi magyar az elso bolyban kerékpározhatott, Balázs valamivel lemaradva követte oket egy kisebb üldözo csapattal. Futáson aztán beindult a brit henger és velük a versenyt csak egy portugál és egy magyar fiú tudta felvenni. Karai Levente végül nagy hajrában maradt alul a portugállal szemben a negyedik helyért folytatott csatában. Nem sokkal mögöttük szintén „tömeg” hajrában Dévay Zsombor a tizedik, majd Kiss Gergo a 13. és Kovács Balázs a 18. helyen ért célba. Az elso húsz helyezett egy percen belül ért célba, ami jelzi, hogy nüanszok döntöttek helyekrol.

Vasárnap már a váltóké volt a foszerep egy még tovább csökkentett távon. 250 méter úszás, 5,8 km kerékpározás és 1 km futás várt a versenyzokre. Rojik Dóra volt az elso emberünk, aki úszásól elso helyen hozta a csapatot, majd a váltást is sikerült minimális hátránnyal a hatodik helyen leadnia. Karai Levente fel is úszott a negyedik helyre és a vezeto hármassal ért partot, de az elozo nap fáradtsága kiütközött kerékpáron, így a vezeto hármastól lemaradva második bolyból kezdhette meg a futást. Végül a hetedik helyen váltotta Ferenczi Nikolettet, aki az úszást követo nagy sietségben sajnos a depóládája mellé dobta szemüvegét, így begyojtve egy tíz másodperces büntetést a csapatnak. Kerékpárról leszállva nagyot futott, de Dévay Zsombornak így is nagyon kellett tepernie, hogy esetleg azelso hat helyért küzdhessünk. Izraeli társával mindent meg is tettek, így újra esély mutatkozott egy jó eredmény elérésére, de Zsombor vállát még a begyojtött 10 másodperces büntetés is nyomta. Végül az osztrák váltó mögött alig elmaradva a kilencedik helyen hozta váltót a célba.

– Egy-egy versenyzonk a legjobb hat között végzett, így elégedettek lehetünk az egyéni eredményekkel. A magyar fiúk erosségét mutatja, hogy mindannyian bejutottak a nagydöntobe, ahol becsülettel helyt álltak. A lányoknál felemás a kép, de vegyük figyelembe, hogy mindannyian, még jövore is ifik lesznek, tehát akár ismét részt vehetnek majd az Eb-n. A váltó szereplés miatt kicsit szomorúbb vagyok, mert elozetesen egyértelmoen a legjobb hatba vártam a csapatot. Egy ilyen versenyen apróságok döntenek és sajnos most ezek az apróságok nem felénk billentették a mérleget – értékelt Lipták Tamás szakmai igazgató.

Eredménylisták

A témakör egyéb hírei

Triatlon rajzpályázat

Triatlon rajzpályázat

RAJZPÁLYÁZAT Rajzpályázatot hirdetünk, melynek témája a Triatlon sportág. A nyertes egy olimpiai "A" kerettagok által aláírt pólót kap, melyet a Tiszaújvárosban megrendezésre kerülő világkupán vehet...