Bicsák Bence Világkupa gyoztes Tiszaújvárosban

2017.07.24.Korábbi hírek

Öt magyar férfi versenyzo kvalifikálta magát a vasárnapi döntobe. A harminc fos mezonyben jelen volt Bicsák Bence, Dévay Márk, Vanek Ákos, Tóth Tamás és Király István. Nem volt könnyo dolguk, hiszen a verseny címvédoje, a mindig nagyon stabilan versenyzo Dmitry Polyanski, a tavalyi montreali Világkupa második helyezettje a kanadai Matthew Sharpe mellett további 17 ország képviseloi hajtottak a minél jobb helyezésekért. Az egész napos forróságot éppen megzavarni készült egy viharfelho, mikor „eldudálták” a férfi rajtot. Versenyzoink jól jöttek ki az úszásból, Dévay Márk és Bicsák Bence a nyolc fos elso bolyban, a másik három magyar pedig a másodikban kezdhette meg a 20 kilométer kerékpározást. A táv felénél a ketto már egy volt és látszott, hogyha technikai probléma nem szól közbe, akkor mind az öt magyar a legjobb húszban végezhet. A kerékpárról leszállva Dévay Márk vezette fel a futókat, de az elso körrol, már a címvédo orosz érkezett vissza elsoként a versenyközpontba. Mögötte kisebb bolyokban valamennyi magyar lotávon belül futott. Oly annyira, hogy a táv feléhez érkezve Bicsák Bence, már egyedüliként üldözte az oroszt és szemmel láthatóan jobban haladt, így már szinte nem is volt meglepetés, hogy az utolsó körre Bicsu fordult elsonek. Szerencsére a maradék bo egy kilométeren már nem is történt változás, így a tavaly U23-as világbajnoki bronzot szerzo Bicsák Bence, második magyarként nyerte meg a hazai Világkupa futamot. Talán mondani se kell, hogy ez remek jel a két hét múlva esedékes U23-as Európa-bajnokság elott, melyet Velencén, szintén hazai pályán rendeznek meg. Persze ne feledkezzünk meg a többi magyarról se! Tóth Tamás, tavalyi dobogósunk most a hatodik helyen futott be, közvetlenül mögötte a szülinapját ünneplo Dévay Márk érkezett hetediknek. Vanek Ákos, aki 2014-ben élhette át, milyen is gyozni a nagyszero tiszaújvárosi közönség elott egy remek visszatéro eredménnyel 12., Király István 18. helyen zárta a versenyt.

A hölgyek döntojébe két magyar lány, Kovács Zsófia és Bragmayer Zsanett jutott be. Az úszás nem rázta szét a mezonyt és a kerékpárról szinte mindenki egyszerre szállhatott le. Zsófi sokáig tartotta a lépést az élen állókkal, de a harmadik körben leszakadt és egyedül kellett abszolválnia a hátralévo szok két kilométert. Végül a hetedik helyen futott be, ami jó eredmény számára. Zsanett kissé hátrébb, folyamatos csatában a helyezésekért a 18. helyen ért célba.

eredménylisták

angol nyelvo összefoglaló

Borítókép: triathlon.org/Schmidt János

A témakör egyéb hírei

Triatlon rajzpályázat

Triatlon rajzpályázat

RAJZPÁLYÁZAT Rajzpályázatot hirdetünk, melynek témája a Triatlon sportág. A nyertes egy olimpiai "A" kerettagok által aláírt pólót kap, melyet a Tiszaújvárosban megrendezésre kerülő világkupán vehet...