Egerben újra triatlon szakedzői képzés indulhat

2017.09.27

Az Eszterházy Károly Egyetem és a Magyar Triatlon Szövetség együttműködési szerződést kötött melynek értelmében tíz év után 2018-ban újra elindulhat a triatlon szakedzői képzés felsőoktatási szinten. 
 
 
A Magyar Triatlon Szövetség képviseletében Szabó Zita főtitkár, a Magyar Tenisz Szövetség elnöke, valamint a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség főtitkára írta alá a hónapok óta előkészített megállapodást a II. Egyetemi Sport Nemzetközi napján. A Magyar Triatlon Szövetség részéről Dr. Szakály Zsolt végezte a megállapodás előkészítését.
 
 
Dr. Bognár József, a Sporttudományi Intézet igazgatója elmondta:
"Tavasszal a Magyar Kézilabda Szövetséggel kötött megállapodás volt az első fecske, most a tenisz, a tájékozódási futás és a triatlon sportágakkal kötöttünk együttműködést, melynek fő célja a képzés, alapképzés és továbbképzés is. Számottevő együttműködést tervezünk kutatás, sportág specifikus empirikus kutatás terén, mely segíti az egyetemi tudományos munkát és a szakágak gyakorlati mindennapjait. A tervek között szerepel közös edzőtábor, versenyek és bemutató mérkőzés megszervezése.
 
Ezen belül kiemelt szerepet kapnak a fiatalok. A tehetséggondozásban, utánpótlás nevelésben hangsúlyosabban szeretnénk bevinni a sportági tartalmakat a tanárképzésbe, de a szakedző, a sport- és rekreációs szak képzés is erős együttműködési lehetőséget nyújt a felek számára."
 

Megvédte bajnoki címét a Tiszaújvárosi TK

2018.05.20.

Óriási részvételi csúccsal vette kezdetét május 19-én, szombaton....

Jól indult a tokiói kvalifikáció

2018.05.12.

Bicsák Bence történelmi ötödik helyével kezdődött meg a triatlonosok kvalifikációja a 2020-as Tokiói Olimpiára.