Bragmayer Zsanett és Lehmann Csongor nyert Tiszaújvárosban

2022.07.18

Kettős magyar sikerrel ért véget a tiszaújvárosi Triatlon Prémium Európa-kupa ma fináléja. Bragmayer Zsanett tökéletes versenyzéssel, Lehmann Csongor pedig a mezőnyt „oktatva” védte meg tavalyi elsőségét.



A csütörtökön kezdődött Tiszaújvárosi Triatlon Fesztivál mai, befejező napjának a  csúcspontját a sprint távú, nyílt Prémium Európa-kupa női és férfi döntői jelentették.

Elsőként a 30 hölgyet - köztük hat magyarral - szólították be egyesével a Dísztó-partjára épített pontonra, vagy úgy is fogalmazhatnánk, a rajt „dobogóra”. Az elődöntő futamát magabiztosan megnyerő Bragmayer Zsanett szinte lemásolta szombati taktikáját. Megnyerte a három körből álló úszószámot, majd a 8 körből álló 20 kilométeres kerékpározásra váltva egyedül vállalkozott szökésre. Az ausztrálokkal, németekkel alaposan megerősített mezőnyből egy 10 tagú csoport a 4. körhöz érve megfogta a tokiói olimpia 12. helyén végzett magyar versenyzőt, aki ezt követően rutinosan meghúzódott és minden bizonnyal már a futásra koncentrált. S, hogy mennyire volt ez így, ő depózott a legjobban és kezdhette meg elsőként a négy körös, 5 kilométeres futást, melynek első kilométerén magához ragadta a vezetést. A német Selina Klamt és a 2019-es tiszaújvárosi világkupa-győztes ausztrál Emma Jeffcoat 6 mp-re követték a Team Újbuda SE élversenyzőjét. A következő két körben, nem változott a sorrend, Zsanett stabilan tartotta előnyét, viszont ezt követően Jeffcoat-ot megelőzte a svájci Anja Weber. Az utolsó 1250 méteren Bragmayer továbbra is  ellenállhatatlanul haladt a cél felé és abszolút meggyőző módon hódította el az elsőséget. Az ezüstérem Németországba, a bronz pedig Svájcba került. Emma Jeffcoat-nak ezúttal meg kellett elégednie az 5. hellyel. Az úszás során a 12. helyen tanyázó háromszoros olimpikonunk az üldöző boly tagjaként 18.-ként váltott a futásra, ahol hat pozíciót tudott javítani. A mezőny erősségére jellemző, hogy az első 25 helyezett 2 percen belül esett be a célba.

-          Mindig is nagy dolog Tiszaújvárosban nyerni, mert ez itt hazai pálya, igaz most Prémium Európa-kupa, de nekem és szerintem másoknak is, ez egy világkupával felérő verseny volt – mondta a célban Bragmayer Zsanett. - Nagyon boldog vagyok, hogy győzni tudtam. Jól ment az elejétől minden, és egy picit meglepett, hogy a futásban nem jöttek velem mások. Igyekeztem tartani a saját tempómat, mentem, ahogy bírtam, örülök, hogy elsőként értem a célba!

 

A célba érkezést követően a helyszínen gratulált a női győztesnek dr. Koncz Zsófia a Technológiai és Ipari Minisztérium miniszter-helyettese.

 

 

A címvédő „oktatta” a trónkövetelőket

A férfiak 30 tagú döntője is magyar sikereket sejtetett. A címvédő, egyben a regnáló U23-as világbajnok Lehmann Csongor, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub legjobbja a szombati elődöntő futamát könnyedén megnyerve egyértelműen ismétlésre készült. Ennek megfelelően bekezdett és megnyerte az úszást, melynek végén az első öt között további három magyar – Kiss Gergely, Dobi Gergő, Lehmann Bence - is ott volt. A mieink az idei kitzbüheli, nyílt Európa-kupa győztesével, az ausztrál Matthew Roberts-sal együtt vállalkoztak szökésre a kerékpározás megkezdésekor. A derék auszi a harmadik körben ritmust váltott, de Dobi Gergőt és Lehmann Csongort nem tudta leszakítani. Ez a trió újabb három kör elteltével már több, mint fél perccel vezetett a versenyben, melyet megőriztek a depóba érkezésig. A mögöttük haladó csoportban volt a kiváló futó, egyéb iránt ifjúsági olimpiai bajnok brit Ben Dijkstra és kétszeres olimpikonunk, Tóth Tamás is. A futást a tőle megszokott nagy lendülettel, az élre állva kezdte meg Lehmann Csongor, akinek a második kör végén már, több, mint 20 mp előnnyel haladt az ausztrál vetélytárs és újabb 10 egységgel Dobi Gergő előtt. A harmadik kör után a” tanári módon” versenyző Lehmann Csongor mögött átrendeződött a dobogóért harcolók sorrendje. A második helyre feljött a tavaly, a tiszaújvárosi Európa-kupán 5. helyen végzett cseh Radim Grebik, a harmadikra pedig – nem kis meglepetésre - Lehmann klubtársa, Kiss Gergely – méghozzá lehajrázva Dijkstra-t - futott fel. Az utolsó 1250 méteren nem változott a sorrend, ami egyet jelentett azzal, hogy kétszer is felhangzott a magyar Himnusz a Tisza-partján! 


-          Magasak voltak az elvárásaim magammal szemben, hiszen tavaly megnyertem ezt a versenyt, és szerettem volna megismételni a sikert – fogalmazott a célban Lehmnn Csongor. -  Ennek eléréséhez fontos összetevőnek bizonyult a nyugalom, melyet megkönnyített, hogy a pályák tulajdonképpen minden négyzetcentiméterét ismerem. Az úszásban megvolt a megfelelő tempó, jól működött minden. A kerékpár is jól alakult, sajnálom, hogy testvérem, Bence és Kiss Gergely valamilyen technikai hiba miatt nem tudott az élbolyban maradni, mert velük lett volna teljes a remélt forgatókönyv. A futásnál bíztam benne, hogy az az előny, amit összeszedtem, és az a tempó, amire képes vagyok, a mezőny elején tud tartani. Szerencsére el tudtam menni, és tartani a sebességet. Ennek köszönhetően magabiztosan végeztem az élen. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült elérni azt, amire a verseny előtt vágytam. Remek dolog együtt örülni ezzel a fantasztikus tiszaújvárosi szurkolótáborral!

Az érmeket Márkus Gergely, a Nemzetközi Triatlon Szövetség (World Triatlon) sportigazgatója és dr. Fülöp György, Tiszaújváros polgármestere, míg a virágokat a svéd Ola Silvdahl, az Európai Triatlon Szövetség elnökségi tagja, illetve Marton Zsombor, a MOL Petrolkémia Zrt. vezérigazgatója adta át a dobogósoknak.

 

 

Eredmények

Nők (750 méter úszás, 20 km kerékpározás, 5 km futás): 1. Bragmayer Zsanett( magyar) 59:39 perc, 2. Selina Klamt (német) 59:57, 3. Anja Weber (svájci) 1:00:12 óra, …12. Kovács Zsófia (magyar) 1:00:46, …14. Holánszky Laura (magyar) 1:00:52, 15. Bukovszki Tünde (magyar) 1:01:02, …21. Horváth Karolina Helga (magyar) 1:01:46, …28. Bóna Kinga (magyar) 1:04:08.

Férfiak (750 méter úszás, 20 km kerékpározás, 5 km futás): 1. Lehmann Csongor (magyar) 53:18 perc, 2. Radim Grebik (cseh) 53:37, 3. Kiss Gergely (magyar) 53:41, …7. Tóth Tamás (magyar) 53:57, …14. Dévay Zsombor (magyar) 54:08, …18. Dobi Gergő (magyar) 54:21,…22. Lehmann Bence (magyar) 54:29.



/Fotók: Schmidt M János)

Szűcs István sajtóreferens

Befejeződött az E.ON idei utánpótlássorozata, de a közös munka megy tovább

2022.08.11.

Az augusztus első hétvégéjén, Pécsen megrendezett utánpótlás országos bajnoksággal befejeződött az E.ON Utánpótlás Ranglistaverseny-sorozata. Az energiavállalat ...