Bragmayer és Bicsák címvédése az elit bajnokságon

2018.06.24.Korábbi hírek

A hölgyek futamával kezdodött a verseny. A rajt után hamar elszakadt egy három tagú csoport, az élen Bragmayer, mögötte Putnóczki Dorka és Vanek Margit haladtak. A 750 méter végére annyi változott, hogy a junior korú tiszaújvárosi versenyzo átvette a vezetést és elsoként futhatott kerékpárjához. A címvédo idén sem akarta a véletlenre bízni az arany sorsát, így egy gyors depózással visszaelozte vetélytársát és megkezdte a 20 kilométeres kerékpározást a technikás bajai pályán. Mögötte Putnóczki és Vanek érkeztek egyesével, majd egy nagyobb üldözoboly is a nyomukba eredt. A boly szinte mindenkit utolért, csak Bragmayer tudott elonnyel leszállni, illetve a nagyszero formát mutató Sebok Klaudia, aki kerékpáron az üldözo csapatot is maga mögött hagyva felért Putnóczkira. Az elso hely sorsa már a záró öt kilométer elott eldolt, de a további helyezésekért nagyot küzdöttek a hölgyek. Az aranyérem a Equilor Team Újbuda versenyzoéjé, Bragmayer Zsanetté lett, az ezüstöt végül Sebok Klaudia szerezte meg, aki ezzel az U23-as bajnoki címet is bezsebelte, de nem szomorkodhatott az abszolút harmadik helyezett Soós Fanni sem, akinek ez a junior korosztály bajnoki címét jelentette.

A szombati nap második futama, a férfiak verseny volt. Az úszást a budaörsiek versenyzoje Papp Tamás vezette fel a többieknek, a depóból kiefelé már csatlakozott hozzá Bicsák Bence, Lehmann Csongor, Lehmann Bence és Zékány-Nagy Patrik is. Mögöttük kisebb lemaradással Petsuk Zoltán, Király István, Karai Levente és Dévay Zsombor indulhatott neki a 20 kilométeres kerékpározásnak. Az élboly nagy tempót diktált, de az üldözok a második depózásra nagyon megközelítették oket, szok 20 másodperces hátránnyal mehettek ki a befejezo öt kilométerre. Az élen a depóból az U23-as világbajnoki bronzérmes Bicsák és a junior Európa-bajnoki bronzérmes, fiatalabb Lehmann testvér, Csongor, fej-fej mellett indultak ki Zékány-Nagy Patrikkal, de az elso kör végére már egyedül érkezett vissza Bicsák, mögötte Lehmann és Király. A második kör után a pécsi versenyzo már szinte zsebében érezhette az abszolút elso helyet, amellyel az U23-as bajnoki címet is megszerezte és a tiszaújvárosi versenyzo is biztosra vehette, hogy meglesz az ezüst, ami a junior aranyat is jelentette számára. Mögöttük egy bajai házi verseny alakult ki a harmadik helyért, a junior korú Karai Levente nagyon közeledett Király Istvánra. A bronzot végül a „rutin” szerezte meg. Király, aki két éve U23-as világbajnoki nyolcadik helyet szerzett, most egy magyar bajnoki harmadik hellyel gyarapította éremkollekcióját.

Eredmények:

1

 Bragmayer Zsanett

Equilor Team Újbuda

1:02:03

2

 Sebok Klaudia

Dr. Bátofi-Agria KTK

1:03:45

3

Soós Fanni

Fergeteg Triatlon SE

1:04:08

4

 Sárszegi Noémi

Pécsi Sport Nonprofit Zrt.

1:04:15

5

 Putnóczki Dorka

Tiszaújvárosi Triatlon Klub

1:04:26

6

 Fuchs Renáta

Equilor Team Újbuda

1:05:15

       

1

 Bicsák Bence

Pécsi Sport Nonprofit Zrt.

55:52

2

 Lehmann Csongor

Tiszaújvárosi Triatlon Klub

56:04

3

 Király István

Mogyi Sportegyesület Baja

56:23

4

 Karai Levente

Mogyi Sportegyesület Baja

56:36

5

 Lehmann Bence

Tiszaújvárosi Triatlon Klub

57:04

6

 Dévay Zsombor

Alba Triatlon SE

57:19

A témakör egyéb hírei

Triatlon rajzpályázat

Triatlon rajzpályázat

RAJZPÁLYÁZAT Rajzpályázatot hirdetünk, melynek témája a Triatlon sportág. A nyertes egy olimpiai "A" kerettagok által aláírt pólót kap, melyet a Tiszaújvárosban megrendezésre kerülő világkupán vehet...