A következő négy évben is Kindl Gábor vezeti a Magyar Triatlon Szövetséget

2024.11.8.App, Hír, Sajtóközlemény

Újraválasztották Kindl Gábor elnököt a Magyar Triatlon Szövetség tisztújító közgyűlésén. Az 55 éves közgazdász, amatőr triatlonversenyző 2021 nyara óta vezeti az egyik legdinamikusabban fejlődő sportág hazai szövetségét, második mandátuma a Los Angeles-i olimpia évének végéig, 2028. december 31-ig tart. A régi-új elnök ígérete szerint folytatódik a 3 és fél évvel ezelőtt elkezdett munka, átlátható módon, fegyelmezett gazdálkodással, a szövetség és a szakma képviselői közösen azon dolgoznak majd, hogy a 2024-es történelmi sikereket is túlszárnyalják a világversenyeken a magyar felnőtt és korosztályos versenyzők, miközben itthon egyre több gyerek és szabadidős sportoló választja a triatlont.

Története legsikeresebb szezonját zárja a magyar triatlon, így érthető módon nyugodt, pozitív hangulatban zajlott a szövetség tisztújító közgyűlése Budapesten. Az elnöki pozícióra a jelenlegi elnök, Kindl Gábor közgazdász, üzletember, korábbi országos bajnok triatlonversenyző volt az egyetlen jelölt, aki 2021 nyarán vette át a Magyar Triatlon Szövetség irányítását. 

Kindl Gábor megköszönte az elmúlt három és fél évben végzett munkát mindazoknak, akik segítették a magyar triatlon fejlődését.

– Jó úton járunk! Még soha nem volt olyan eredményes a magyar triatlon, mint az elmúlt években, különös tekintettel a 2024-es szezonra. Továbbra is az a célunk, hogy a szövetség törvényes, átlátható működése mellett biztosítsuk a profi, az amatőr, valamint az utánpótlás korú sportolók felkészüléséhez és versenyzéséhez a megfelelő hátteret. Az előttünk álló olimpiai ciklusban is várunk mindenkit a csapatba, aki tettre kész és tenni akar a triatlonért – mondta Kindl Gábor, a Magyar Triatlon Szövetség elnöke. 

2024 különleges év a magyar triatlon történetében: idén ünnepli a sportág a 40. születésnapját, hiszen 1984-ben rendezték az első hivatalos versenyt Magyarországon. A kerek évfordulóhoz méltó módon, korábban nem látott sikereket hozott a 2024-es szezon. 

Lehmann Csongor a magyar triatlon négy évtizedes történetének legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy fantasztikus versenyzéssel felnőtt, olimpiai távú Európa-bajnoki aranyérmet nyert szeptemberben. Szintén Európa-bajnok lett a paratriatlonista Mocsári Bence

A nyári olimpián három (Lehmann Csongor – 11. hely, Bicsák Bence – 16. hely, Kuttor-Bragmayer Zsanett – 26. hely), a paralimpián egy (Mocsári Bence – 5. hely) magyar versenyző vett részt. Mocsári Bence ötödik helye a valaha volt legjobb magyar paralimpiai eredmény.

Közben a korosztályos viadalokon is minden várakozáson felül szerepeltek a fiatalok: októberben egy arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel zárta Magyarország az U23-as és junior triatlon világbajnokságot, ami minden idők legjobb szereplése. A felnőtteknél Lehmann Csongor ötödik lett a világbajnoki pontversenyben, ami szintén rekord. 

Kindl Gábort a közgyűlés 50 igen és egy ellenszavazat mellett választotta újra elnökké, második mandátuma a Los Angeles-i olimpia évének végéig, 2028. december 31-ig tart. 

Szintén egyedüli jelölt volt Lehmann Tibor a szakmai alelnöki posztra, aki ugyancsak 50 igen és egy nem szavazatnak köszönhetően a következő négy évben is folytathatja a munkát. Az újraválasztott szakmai alelnök beszámolójában azt hangsúlyozta, hogy „jó irányba indultak el a folyamatok a magyar triatlonban. Nyugalom van, stabil a háttér, és ennek látszik az eredménye több területen”.

A társadalmi alelnök Rutkovszky Ede lett, az elnökséget Kis Gyula, dr. Kovácsné Kószó Éva, Nagy Alpár és Török Dániel alkotják. A felügyelő bizottság elnökének dr. Luterán Róbertet választották. 

A témakör egyéb hírei