U23-as Eb – A magyar válogatott

2016.06.17.Korábbi hírek

2016-06-17-Lipták Tamás

A válogatottban helyet kaptak rutinosabb és egészen fiatal versenyzok is. Összesen öt egyesület adott kerettagokat a versenyre, melyet eredetileg rövidtávúra terveztek azonban az utolsó pillanatban a szervezok sprint távra rövidítettek.

Bragmayer Zsanett(Uniqa Team Újbuda SE): Zsanett a nagyobb versenyrutinnal rendelkezo versenyzoink egyike. Évek óta tagja a korosztályos világversenyeken részt vevo csapatoknak. Tavaly sprint távon elit magyar bajnok lett és a teli alapozást Franciaországban csinálta végig a Metz csapatával. Erossége az úszás, éppen ezért nem ijed meg, ha kisebb csoportos szökésre kerül sor a verseny folyamán.

Sárszegi Noémi(PSN Zrt.): a pécsi versenyzono évek óta a korosztályos válogatottság küszöbén volt és most végre valóra vált az álma. A tavalyi éve egy év eleji balesett miatt nem teljesen úgy alakult, ahogy tervezte, de a nyár vége felé már megvillantotta tudását több junior Európa-kupán is. o nem csak a nemzetközi szereplésekben, de a korosztályban is rutintalan még, hiszen elso évét tölti itt, így számára a sprint táv talán még kedvezobb, mert rövidtávon kevés alkalommal versenyezhetett.

rajt: 06.17. 10:30(magyar ido szerint)

noi rajtlista

Bicsák Bence(PSN Zrt.): Második éves u23-ként már szinte rutinos versenyzoje a korosztálynak. Tavaly 10. helyen végzett az Eb-n és tagja volt az Európa-játékokon részt vevo csapatnak is. Jól lát a vízben, kerékpáron is egyre erosebb és ha futásra kerül a sor akkor bárkivel fel tudja venni a versenyt.

Dévay Márk(Tiszaújvárosi TK): elso éves u23-ként a sprint táv Márk számára is jobban ismert terep. Kiváló úszó, tavaly a junior Eb-n a mezony elott 15 másodperccel ért partot. Most ez meglehetosen nehéz lesz, mert a mezonyben vannak nagyon jó úszók, de éppen emiatt akár egy kisebb elmenésbe is bele lehet keveredni és a futáson már bármi megtöténhet.

Király István(Mogyi SE Baja): Tavaly az Eb-n 20, a Világbajnokságon 21. helyen végzett. Igazi erossége a kerékpározás, de futásra is komoly tartalékokat tud mozgósítani. Úszása meglehetosen instabil, reméljük szombaton jobbik formáját hozza majd és nem azzal kell töltenie a középso számot, hogy felzárkózzon a mezonyre. Mólt hétvégén gyozelemmel hangolt Fonyódon, ott szintén egy gyengébb úszás után a két szárazföldi számban domborított nagyot.

Tarnai László(Tiszakécske VSE): A csapat legidosebb versenyzoje, utolsó évét tölti u23-asként. Idén már nyert egy kontinentális-kupát Sharm-es Sheiben. Szintén úszáson szoktak problémái adódni, így ha azt követoen jó helyen van akkor komoly eredményt is várhatunk tole. Tavaly tagja volt az Európa-játékokon versenyzo csapatnak.

rajt: 06.17. 16:00(magyar ido szerint)

férfi rajtlista

borítóképen: a magyar csapat Burgaszban

A témakör egyéb hírei

AGE GROUP VILÁGVERSENYEK 2024

AGE GROUP VILÁGVERSENYEK 2024

Július 13-án és 14-én Tatán rendezik az idei év egyik legnagyobb triatlonos sporteseményét, az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot és Középtávú Amatőr Magyar Kupát. A verseny...