Tiszaújvárosban, a XXIX. Tisza Triatlonnal ért véget 2020-as E.ON Utánpótlás Ranglistasorozat.

2020.09.10.Korábbi hírek

A Magyar Triatlon Szövetség a koronavírus-járvány miatt kénytelen volt a szezont lerövidíteni. Az utánpótlás korosztály számára ezen a nyáron öt ranglista versenyt tartottak.

Az E.ON által támogatott szezon július 12-én rajtolt Zalaegerszegen, ahol a gyermek (2007-08), a serdülő (2005-06), valamint az ifjúsági (2003-04), és junior (2000-01) korcsoportok számára biztosítottak versenyzési lehetőséget. Ezt követően július 22-én folytatódott a küzdelem. Lengyeltótiban nemcsak az utánpótlás állt rajthoz, itt dőlt el az is, hogy kik képviselhették hazánkat a felnőtt Elit-mix világbajnokságon. Augusztus 1-jén Baja adott otthont az újabb ranglista viadalnak, majd augusztus 22-én Fadd-Domboriba látogatott az utánpótlás, mely egyben helyszíne volt országos bajnokságnak is. Végül szeptember 6-án, Tiszaújvárosban zárult a pontszerzés.

A XXIX. Tisza Triatlonra – az E.ON Utánpótlás Ranglistasorozat utolsó állomására – a házigazda Tiszaújvárosi Triatlon Klub nem kevesebb, mint 800 előnevezést regisztrált. A nagy múltú erőpróba keretében rendezték meg a Magyar Egyetemi és Főiskola Országos Bajnokságot (MEFOB), a paratriatlon országos bajnokságot, és a felnőtt országos ranglistaversenyt is. A verseny rendhagyó volt, olyanra ugyanis még nem volt példa az eredetileg májusra tervezett tiszaújvárosi verseny történetében, hogy a klubcsapat országos bajnokság kimaradjon a programból.

A versenyközpontnak ezúttal is a tiszaújvárosi termálfürdő adott otthont, melynek 50 méteres medencéjében bonyolították le az úszást, udvarán pedig a kerékpáros depó és a célterület épült fel.

Reggel 9 órától a legkisebbekkel – az úszásból és futásból álló Aquakid futamokkal – kezdődött a viadal. Ezt követően az újoncoktól a veteránokig valamennyi korosztály képviselői bizonyítási lehetőséget kaptak.

Az elit kategóriás versenyzők közül előbb a hölgyek döntötték el, a pénzdíjat is éro abszolút helyezések sorsát. A sprint távból adódóan 750 méter úszás várt a résztvevőkre. A medencéből 9:44 perc elteltével ketten ugrottak ki egyszerre: a még junior budaörsi Horváth Karolina Helga és az U23-as korosztályt képviselő tiszaújvárosi színekben versenyző Putnóczki Dorka. ok ketten együtt maradtak a 20 km-es kerékpározás során is, hozzájuk csatlakozott a még ifjúsági Dobi Lili Debrecenből, de 5-6 mp-el mögöttük depózott a szintén budaörsi Bukovszki Tünde is. Az 5 kilométeres zárószám első felében Horváth Karolina Helga és Zelinka Gabriella olyan tempót diktált, amit senki más nem bírt el. A célba érkezésig Karolina még rá tudott tenni egy lapáttal és magabiztosan szerezte meg az első helyet Gabriella és a bronzérmes Bukovszki Tünde előtt. A hazaiak junior Európa-bajnoka, az egyre jobb formába lendülő Putnóczki Dorka negyedikként érkezett célba.

A nap utolsó futamát jelentő elit férfiak rajtjánál valósággal felforrósodott a medence, olyan elánnal csaptak bele a nyitószámba a résztvevők. A 750 méter teljesítése után a tavalyi győztes Lehmann Bence hagyta el elsőként a medencét, de szorosan a nyomában voltak a többiek is. A kerékpározásra egy 10 tagú „vonat” állt össze, melyben több ifjúsági, junior és U23-as versenyző is vitézkedett. Ez a csoport egészen a második depózásig együtt maradt.  A strandot elhagyva a veresegyházi Dévay Zsombor, Lehmann Bence és a budaörsi Soós Gergő „elköszönt” a többiektől, jelezvén, hogy ok szeretnének megosztozni az abszolút első három helyen.  A táv felénél Dévay már biztosnak tűnő előnyben futott az élen Lehmann előtt.  Az utolsó 2,5 kilométeren a helyzet nem változott, ez maradt a célba érkezés sorrendje is.  A harmadik hely Soósnak jutott.

„A rendezői csapatba nagyon sok triatlonos szülő jelentkezett. Véleményem szerint ez azért is örvendetes, mert visszaidézi a tiszaújvárosi „hőskort”, amikor is e nélkül elképzelhetetlen volt egy helyi viadal. A koronavírus-helyzet veszélyei miatt az a szövetségi törekvés, hogy ne legyen túl sok kétnapos versenyhétvége. Kényszerűségből ezért „engedték el” a klubcsapat országos bajnokságot és követik a „megérkeznek, versenyeznek, hazamennek” rendező-elvet.” – mondta Lehmann Tibor főrendező.

EREDMÉNYEK:

ÚJONC 1 LÁNY: 1. Balogh Abigél (Váci Vízmű SE) 06:57, 2. Horváth Anna (Dabasi Szabadidő SE) 07:04, 3. Virág Eszter (Dabasi Szabadidő SE) 07:04, 4. Antal Míra (Debreceni Sportcentrum) 07:04, 5. Katona Amina (EVUK Triatlon) 07:04, 6. Magdó Mira Noémi (Dabasi Szabadidő SE) 07:04

ÚJONC 1 FIÚ: 1. Grace Patrik (Megathlon SE) 06:19, 2. Szabó Zétény (Veresegyház VSK) 06:33

3. Fekete Zalán (Debreceni Sportcentrum) 06:35, 4. Nagy-Laczkovich Ármin (Megathlon SE) 06:55, 5. Vereb Marcell László (Csongrád Idegenforgalmi SE) 07:04, 6. Szilasy Zalán (Kistarcsai Vízisport RCE) 07:05

ÚJONC 2 LÁNY: 1. Katona Korinna (EVUK Triatlon) 15:41, 2. Bán Petra (Tiszaújvárosi TK) 16:08

3. Szanyi Olívia (Tempo-Aqua) 16:37, 4. Kovács Miléna (Kistarcsai Vízisport RCE) 16:38, 5. Gál Boglárka (Tiszaújvárosi TK) 16:39, 6. Hajdu Gréta Emma (Tiszaújvárosi TK) 16:46

ÚJONC 2 FIÚ: 1. Deli András (FTC) 16:04, 2. Horváth Ádám (Vágta Triatlon SE) 16:13, 3. Izsák Csaba (Tiszaújvárosi TK) 16:20, 4. Kemecsei Attila (Debreceni Sportcentrum) 16:24, 5. Kis Dávid (Megathlon SE) 16:26, 6. Bontovics Márk (Martfűi Úszó és Triatlon Klub) 16:27

GYERMEK LÁNY: 1. BALOGH Sára (Debreceni Sportcentrum) 27:48, 2. PLÉZER Petra (Ferencvárosi Torna Club) 27:57, 3. PÁHY Réka (Tuttobici-Bottecchia SE) 28:04, 4. LÉDECZI Lotti (Alba Triatlon SZSE) 28:05, 5. SZANYI Szonja (Tempo-Aqua Úszó és Triatlon SE) 28:19, 6. ZSEMLE Hanna (Veresegyház VSK) 28:29

GYERMEK FIÚ: 1. HOLBA Zsombor (Ferencvárosi Torna Club) 25:43, 2. SZŰCS András (Equilor Team Újbuda) 26:11, 3. SZILÁGYI Botond (Esztergomi Triatlon Club SE) 26:15, 4. BOGNÁR Alex Dániel (Ferencvárosi Torna Club) 26:26, 5. NÉMETH Dániel (UTE Merida) 26:30, 6. VARGA Martin (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 26:33

SERDÜLŐ LÁNY: 1. BAIER Zsófia (Tempo-Aqua Úszó és Triatlon SE) 39:28, 2. PAPP Laura Inez (3K Kiskun Kerékpáros Klub SE) 40:10, 3. CSONTOS Dóra (3K Kiskun Kerékpáros Klub SE) 40:15, 4. PUSZTAI Dóra (Debreceni Sportcentrum) 40:23, 5. JOÓ Luca (Titán Triatlon Club) 40:26, 6. GÁCSI Dóra (Titán Triatlon Club) 40:27

SERDÜLŐ FIÚ, 1. KŐSZEGI Kornél (Debreceni Sportcentrum) 36:32, 2. TÁTRAI (Brúnó Triatád) 37:08, 3. SZÉKELY Konrád (Tuttobici-Bottecchia SE) 37:14, 4. TOMA Tamás István (Ferencvárosi Torna Club) 37:19, 5. TRUNGEL-NAGY Zalán (3K Kiskun Kerékpáros Klub SE) 37:22, 6. CZIGÁNY Bánk Hunor (Mogyi SE) 37:39

IFI LÁNY: 1. DOBI Lili (Debreceni Sportcentrum) 1:01:38, 2. KOVÁCS Korinna (Debreceni Sportcentrum) 1:05:24, 3. JÁNOSSY Fanni (Debreceni Sportcentrum) 1:06:13, 4. SCHUCHMANN Eszter (UTE Merida) 1:07:24, 5. NÁDAS Romina (Equilor Team Újbuda) 1:08:07, 6. BENDE Gyöngyvér (Kistarcsai Vízisport RCE) 1:08:30

IFI FIÚ: 1. KOVÁCS Gyula (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 54:44, 2. VÁGÁSI Zoltán (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 55:26, 3. HÓBOR Zalán (Kőszegi Triatlon és Úszó Klub) 56:16, 4. TRUNGEL-NAGY Kolos (3K Kiskun Kerékpáros Klub SE) 56:44, 5. MÁRKUS Noel (Triatád) 57:43, 6. SOÓS Gergő Gyula (Fergeteg Triatlon SE) 58:00

JUNIOR LÁNY: 1. HORVÁTH Karolina Helga (Budaörsi Triatlon Klub) 59:25, 2. KOVÁCS Fruzsina Dóra (Equilor Team Újbuda) 1:04:00, 3. FERENCZI Nikolett (Debreceni Sportcentrum) 1:04:20, 4. HANGYA Adrienn (Pécsi Sport Nonprofit Zrt.) 1:05:04, 5. FRICSKA Anna (3K Kiskun Kerékpáros Klub SE) 1:05:13, 6. JÓZSA Bernadett (Kistarcsai Vízisport RCE) 1:05:38

JUNIOR FIÚ: 1. SINKO-URIBE Ábel (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 54:15, 2. KISS Gergely (Budaörsi Triatlon Klub) 54:58, 3. DOBI Gergő (Debreceni Sportcentrum) 56:12, 4. MOLNÁR Péter (Budaörsi Triatlon Klub) 56:37, 5. VAJVODA Máté György (Kistarcsai Vízisport RCE) 56:49, 6. TÓTH Máté  (Titán Triatlon Club) 58:29

Az utánpótlás ranglisták végeredménye ITT érhető el

A témakör egyéb hírei

AGE GROUP VILÁGVERSENYEK 2024

AGE GROUP VILÁGVERSENYEK 2024

Július 13-án és 14-én Tatán rendezik az idei év egyik legnagyobb triatlonos sporteseményét, az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot és Középtávú Amatőr Magyar Kupát. A verseny...