Marisol Casadot újraválasztották

2020.11.30.Korábbi hírek

Múlt vasárnap (2020. november 29-én) tartották a Nemzetközi Triatlon Szövetség (World Triathlon) tisztújító közgyűlését. A rendhagyó módon, online megtartott fórumon egyszerre használták a Zoom rendszerét, ami a kommunikációért felelt, valamint a LUMI nevű platformot, amin a szavazások hivatalos lebonyolítása történt.

Az elnöki székre két jelölt, a jelenlegi spanyol elnök Marisol Casado, illetve a Dán Triatlon Szövetség elnöke, Mads Freund pályázott.

Marisol 2008 óta látja el a Nemzetközi Triatlon Szövetség elnöki feladatait, vezetése alatt a sportág hatalmasat fejlődött. Többek között a nevéhez köthető a Világbajnoki sorozat (World Triathlon Series) létrejötte is, amely igazi sztárokat adott a sportágnak, ezzel – és a komoly sportszakmai háttérrel – megalapozta az események médiamegjelenését is. Szintén az o munkájának (is) köszönhető, hogy a Triatlon nem csak megerősítette a jelenlétét az Olimpiai sportágak között, hanem a Nemzetközi Szövetségnek sikerült új formátumokat és éremszerzési lehetőségeket is bejuttatni az Olimpiai programba (Mix váltó és Paratriatlon).

A Magyar Triatlon Szövetség négy főt is delegált a Nemzetközi Triatlon Szövetség különböző bizottságaiba:

–        Dr. Gályász Andrást az Orvosi és Antidopping bizottságba,

–        Dr. Varga Bélát a Technikai Bizottságba,

–        Lévay Petrát a Paratriatlon Bizottságba,

–        Rózsa Dórát a Női Bizottságba.

A jelöltek közül Dr. Varga Bélának sikerült bekerülnie a Technikai Bizottságba, Európából a második legtöbb szavazatot megszerezve.

Béla már az előző négy évben is segítette a Nemzetközi Szövetség Technikai Bizottságának munkáját és rendkívüli sikernek tekinthető, hogy újra megválasztották.

Dr. Varga Béla már a 90-es évektől dolgozik Magyarországon Versenybíróként, segítette  elnökségi tagként és a Technikai Bizottság elnökeként is Szövetségünk munkáját. Bár már lassan 5 éve Németországban él, ettől függetlenül a mai napig is aktívan hozzájárul az MTSZ Technikai Bizottságának munkájához, mindemellett jelentős szerepet vállal Technikai Felügyelőként a nemzetközi sportéletben.

A Nemzetközi Triatlon Szövetség munkáját több magyar is segíti:

–        Tóth Tamás a Versenyzői Bizottság elnökeként és az Elnökség tagjaként,

–        Márkus Gergely sportigazgatóként,

–        Csovelyák Zita sportágfejlesztési menedzserként,

–        Jankov István sportágfejlesztési asszisztensént

–        Nagy Alpár világkupákért felelős projektmenedzserként.

Béla megválasztásához és a „Magyar csapat” munkájához ezúton is szívből gratulálunk és további sikereket kívánunk!

A témakör egyéb hírei

AGE GROUP VILÁGVERSENYEK 2024

AGE GROUP VILÁGVERSENYEK 2024

Július 13-án és 14-én Tatán rendezik az idei év egyik legnagyobb triatlonos sporteseményét, az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot és Középtávú Amatőr Magyar Kupát. A verseny...