Lezárult a 2023-as Sport XXI. Aquatlon versenysorozat

2023.05.10.Korábbi hírek

A május 6-án megrendezett gödöllői Országos Döntővel lezárult a 2023-as Sport XXI. Aquatlon versenysorozat.
Balog Ádám, a Sport XXI. programvezetője foglalta össze az idei szezont.
„Idén is hat helyszínen rendeztünk regionális aquatlont a 2008 és 2015 között született gyermekek részére. Nagy örömünkre közel hétszázan vettek részt ezeken a rendezvényeken. Ezúton is köszönöm az egyesületek aktív részvételét az eseményeken. Az aquatlon versenysorozat szakmailag legfontosabb eleme ugyanis, hogy az ebben az életkorban specifikusan fontos úszás és futás készségek fejlesztésre, mérésre kerüljenek, valamint a gyerekek sikerélményhez jussanak. Azt gondolom, hogy ezeket a céljainkat sikerült elérnünk már regionális szinten. Az országos döntőre már érvényes triatlonos versenyengedéllyel kellett rendelkezni. Itt országos szinten is összemérhették magukat a különböző régiókból érkező fiatalok és klubjaik, közel hatszáz nevezés érkezett. Az esemény a Magyar Triatlon Szövetség jóvoltából ingyenes volt az indulók számára. Idén új helyszín, Gödöllő debütált, ahol a MATE-GEAC szervezésében került megrendezésre a döntő és többek között megismerhettük a gyönyörű, új gödöllői uszodát. A kisebb betegség hullám ellenére több, mint ötszázan értek célba a versenyen. Gratulálok minden résztvevőnek és felkészítőiknek! Találkozunk az utánpótlás triatlon ranglista állomásain! Addig is sérülés- és betegségmentes felkészülést kívánok mindenkinek!” – mondta el Balog Ádám.

Az eredmények a következő linken érhetők el: http://triatlon.hu/eredmenyek/sport-xxi-aquatlon-2023-orszagos-donto

A témakör egyéb hírei

AGE GROUP VILÁGVERSENYEK 2024

AGE GROUP VILÁGVERSENYEK 2024

Július 13-án és 14-én Tatán rendezik az idei év egyik legnagyobb triatlonos sporteseményét, az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot és Középtávú Amatőr Magyar Kupát. A verseny...