Interjú Szegedi Attilával

2016.02.9.Korábbi hírek

Az utóbbi hetekben több fórumon téma volt a Magyar Triatlon Szövetség által hamarosan elindítandó Internetes versenyengedély ügyintézés, illetve az ehhez kapcsolódó bankkártyás fizetés kérdése. Elhangzottak kritikai észrevételek, illetve a rendszer mellett szóló érvek. Szegedi Attila a Veresegyház VSK Triatlon Szakosztály szakosztályvezetoje valamint a Veresegyházi Triatlon Sport Utánpótlásért Alapítvány kuratóriumi elnöke az elmúlt pár év tapasztalatai alapján osztotta meg velünk véleményét a témához kapcsolódóan.

„Szakosztályunk azt várja az új rendszertol, hogy a versenyengedélyek adatainak felvitele és karbantartása gyorsabb és egyszerobb lesz, nem kell várni a korábban igen lassú, és sok esetben pontatlan adatbevitelre. Csak rajtunk múlik majd, hogy mikor és hogyan visszük fel az adatainkat. Ez remélhetoleg egyben azt is jelenti, hogy bármikor gyorsan módosítható lesz minden változás, és a versenyzokhöz tartozó adatok azonnal visszakereshetoek lesznek.

Mivel a tervek szerint az új belépok is azonnal bevihetok majd a rendszerbe, a versenyek elott nem kell azon aggódnunk, hogy a versenyzo adatai rögzítésre kerültek-e vagy sem. Korábban volt ebbol problémánk és sok idot töltöttünk utólagos ügyintézéssel, adategyeztetéssel

Bízunk abban is, hogy a nevezés is egyszerosödik és gyorsabb lehet: csak ki kell választanunk a nevezni kívánt versenyzonket és a rendszer automatikusan a megfelelo korcsoportba rendezi ot, így elvileg nem lesz lehetoség arra, hogy nem megfelelo korcsoportba kerüljön sportolónk, illetve azonnal láthatjuk, hogy a nevezésünk rendben van-e. Korábban több verseny esetében nem kaptunk visszajelzést arról, hogy egyáltalán beérkezett a nevezés. Arra is volt példa, hogy egy serdülo nevezése, ami 4.000,- Ft volt, a számlán 2 x 2.000,- Ft-os tételként, egészen más futam-megjelöléssel szerepelt. Mostantól talán nem kell a versenyeken azzal foglalkoznunk, hogy a számlát jól állították-e ki.

Véleményünk szerint az MTSZ által felkínált elektronikus fizetési lehetoségnek is megvannak az elonyei. Ha minden igaz, napjainkban minden folyószámlához igényelheto bankkártya, amelynek banktól és kártyatípustól függoen 2.000 – 4.000,- Ft az éves díja. A mi bankunknál ez 2.000,- Ft/év. Bankkártyás fizetésnél ezen kívül más költségünk nincs (kivétel, ha készpénzt akarunk felvenni a kártyával), az utalási költségek (ez is bankonként változó) megtakaríthatók.

Mi a bankkártyát eddig is nagyon jól tudtuk használni edzotáborok és versenyek alkalmával különbözo szolgáltatások kifizetésére (szállás, étkezés, stb.), illetve sportszerek vásárlásnál.”

A bevezetésre kerülo online rendszer számos elonye mellett elmondható, hogy a versenyek és a közös sportbaráti rendezvények, a továbbképzések már nem a számlák és befizetések egyeztetésérol kell, hogy szóljanak, hanem arról, amire hivatottak.

„Úgy gondoljuk, hogy az új rendszer nem elhanyagolható további elonye lesz, hogy az elképzelések szerint azonnal generálja majd a számlákat, így elkerülheto, hogy a számla nincs meg idejében, vagy esetleg nem minden tétel szerepel benne.”

A témakör egyéb hírei

AGE GROUP VILÁGVERSENYEK 2024

AGE GROUP VILÁGVERSENYEK 2024

Július 13-án és 14-én Tatán rendezik az idei év egyik legnagyobb triatlonos sporteseményét, az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot és Középtávú Amatőr Magyar Kupát. A verseny...