Indul a jelentkezés az Ifj. Márkus Gábor Alapítvány pályázatára

2017.09.29.Korábbi hírek

Abból a szempontból nem volt új a nap alatt, hogy az „Ifj. Márkus Gábor Alapítvány a magyar triatlonsportért” korábbi díjazottjai – az eddigiekhez hasonlóan – 2017-ben is egyre-másra érték el szép sikereiket a nemzetközi porondon.  Amennyiben ez a tendencia folytatódik, az idei pályázati kiírást elbíráló kuratórium tagjainak megint nem lesz könnyo dolga a két támogatott kiválasztásakor.

 

Mint ismeretes, a Magyar Triatlon Szövetség, a tiszaújvárosi TVK-Mali Triatlon Klub és magánszemélyek 1999-ben hozták létre az Alapítványt Ifj. Márkus Gábor emlékére azzal a céllal, hogy elosegítse és támogassa a magyar triatlonsport fejlodését, népszeroséget, munkáját, biztosítsa az ehhez szükséges feltételeket. A beérkezett pályázatok közül a kuratórium évente 1 fo tiszaújvárosi és 1 fo magyar, 23 évnél fiatalabb tehetséges triatlon versenyzonek nyújt anyagi támogatást, olyanoknak, akiket komoly hazai, illetve nemzetközi eredmények elérésére tartanak alkalmasnak.

 

Számos példát lehetne felsorolni annak bizonyságára, hogy az alapítvány támogatottjai közül az elmúlt esztendokben kik váltották be legjobban a hozzájuk fozött reményeket, de ezúttal – az aktuális kiírást megelozoen – csak a 2017-es esztendo legszebb eredményeire szorítkozunk.

 

A 2013-as „befutó”, Bragmayer Zsanett (575 Equilor Team Újbuda) a hazai rendezéso, velencei U23-as Európa-bajnokságon ezüstérmes lett, míg a rotterdami U23-as világbajnokságon a top 10-ben, pontosabban a nagyon elokelo 7. helyen zárt. A 2015-ben díjazott Putnóczki Dorka (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) elso éves juniorként a mix-váltó tagjaként Európa-bajnok lett Kitzbühelben, a korosztályos világbajnokságon a 13. helyet érdemelte ki, míg a tiszaújvárosi Európa-kupán ezüstérmes lett.

 

A 2016-ban támogatott két versenyzo közül Bicsák Bence (Pécsi SN Zrt.) Európa-bajnok lett Velencén, az U23-as korosztályban és a felnottek között megnyerte a tiszaújvárosi világkupa-futamot. A tavalyi tiszaújvárosi díjazott, Lehmann Csongor (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) sem akármilyen szezont produkált, tagja volt az Ausztriában Európa-bajnok magyar mix-váltónak, bronzérmet vehetett át a kontinens-bajnokság egyéni eredményhirdetésén, a hollandiai világbajnokságon – elso éves juniorként – a 7. helyet harcolta ki, melyre nyolc éve nem volt példa a magyar férfi versenyzok között. Csongi mindezek mellett nem talált legyozore a tiszaújvárosi junior Európa-kupán sem.

 

Az alapításkor megfogalmazott célok folyamatosan maximális megvalósítása mellett és a fentiek figyelembevételével elmondható, az idei pályázatra jelentkezok, az új támogatottak igazán illusztris társaságba kerülhetnek. 

 

Ifj. Márkus Gábor Alapítvány Pályázati kiírása

A témakör egyéb hírei

AGE GROUP VILÁGVERSENYEK 2024

AGE GROUP VILÁGVERSENYEK 2024

Július 13-án és 14-én Tatán rendezik az idei év egyik legnagyobb triatlonos sporteseményét, az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot és Középtávú Amatőr Magyar Kupát. A verseny...