Bajnokként élni a Bajnokok Házában

2017.02.13.Korábbi hírek

A 38 lakásos, új építéso, kiemelten energiatakarékos, Bauhaus stílusú Bajnokok Háza lakópark teljesen új szemlélettel épült. A cél, hogy javarészt sportolók otthona legyen, hogy bajnokokat igényesen kivitelezett, egyedi tervezéso, színvonalas és minoségi otthon várja, ahol tudnak pihenni, felfrissülni, ahová jó hazatérni.  A lakópark ennek jegyében került kialakításra, három lépcsoháza a bajnoki medálok színérol kapta nevét, lakókarany, ezüst vagy bronz színvilágban megálmodott lakások közül választhatnak.  A Bajnokok Háza az év Homlokzata 2014-es pályázaton a nívós III. helyezést vehette át a Kongresszusi Központban megrendezett gálaesten. Az egyesületeknél lejáró szerzodések és átigazolási idoszakok miatt, néhány lakás felszabadult a lakóparkban, így várják a sportolók, bérlok jelentkezését.

A sportolóknak kedvezményes bérleti konstrukciókat dolgoztak ki, amelyben például a sporteredményeik függvényében kedvezményeket adnak a bérleti díjból.

Budapesten a  X. kerület, Sörgyár utca 41. alatt található Bajnokok Háza erkélyes, teraszos vagy kertkapcsolatos bérleményeket kínál – az épületegyüttesben 38 lakás található a garzonoktól a másfél szobás standard, vagy akár három szobás luxus apartmanig.

A siker, ero, lendület, gyozelem mind olyan elvek, amelyek könnyen illeszthetoek be bármelyik vállalkozás stratégiájába! Ezzel a célkitozéssel valósult meg a Bajnokok Háza, ahol valóban egy sportos minden igényt kielégíto lakóparkban otthon érzi magát a sportoló, Európa és világbajnok versenyzok társaságában.

A környezeti hatásoknak nagyon fontos szerepet tulajdonítanak a sportéletben, ezért a lehetoségekhez mértan törekedni kell a sportolók számára a vonzó, sportos körülmények biztosítására. Szisztematikus a legapróbb részletekre ügyelo munkával kialakított Bajnokok Házában minden négyzetméter úgy lett kidolgozva, hogy a sportolók az edzések, mérkozések után, megtalálják a számunkra megfelelo, ideális környezetet, hiszen itt mindenki azonos értékrenddel éli mindennapjait!

A lakások elsosorban a hazai sportéletben aktívan résztvevok otthonteremtését szolgálja, bérlo lehet sportoló, edzo, neves sportszemélyiség. A Bajnokok Háza vezetosége a sportolóknak kedvezményes bérleti konstrukciókat alakítottak ki, természetesen az aranyérmet hozó lakó kapja a legmagasabb kedvezményt!

Elérhetoségek:

Bajnokok Háza

1104 Budapest, Sörgyár u. 41.

Telefon: 06-20-326-6583

E-mail: info@bajnokokhaza.hu

www.bajnokokhaza.hu


A témakör egyéb hírei

AGE GROUP VILÁGVERSENYEK 2024

AGE GROUP VILÁGVERSENYEK 2024

Július 13-án és 14-én Tatán rendezik az idei év egyik legnagyobb triatlonos sporteseményét, az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot és Középtávú Amatőr Magyar Kupát. A verseny...