Az ország legerősebb triatlonmezőnye mérkőzött meg Lengyeltótiban

2020.07.23.Korábbi hírek

Az utóbbi évtizedben párját ritkító, szinte az összes magyar élversenyzőt felvonultató versenyt rendezett a Magyar Triatlon Szövetség és az E.ON július 22-én Lengyeltótiban. A legjobb felnőtt, junior és ifjúsági triatlonisták mérték össze erejüket egy szupersprint versenyen, amelyet rajongók tízezrei kísértek figyelemmel online.

 

Bár az esemény eredetileg gyakorlásnak, egy zártkörű tesztversenynek indult a járványhelyzet után, a nemzetközi megmérettetések későbbi újrakezdése miatt végül Magyarország legerősebb mezőnye gyűlt össze Lengyeltóti mellett. Az E.ON támogatásával a helyszínen kifejezetten ennek a versenynek a lebonyolítására alkalmas versenyközpont épült.

Ha a versenyzők eddigi eredményeit nézzük, összesen 27 vb vagy Eb érem tulajdonosa csapott össze a Somogy megyei település mellett megrendezett szupersprint viadalon, ahol a sportolóknak úszásban 300 métert, kerékpáron 8, futásban 2 kilométert kellett teljesíteniük. A szövetség meghívása alapján 16 no és 20 férfi indulhatott, a délelőtti elődöntőkben elért eredmények alapján a délutáni döntőkben a nőknél csak a legjobb 6, a férfiaknál a legjobb 10 versenyző vehetett részt. A versenyt több online csatorna, köztük a Triathlon Live TV élőben közvetítette, így világszerte szurkolók tízezrei követhették nyomon.

A legjobbak részvételével megrendezett exkluzív viadal egyben válogatót is jelentett a következő nemzetközi versenyekre, a felnőtteknek a hamburgi MIX-váltó világbajnokságra, a junioroknak pedig az észtországi Európa-bajnokságra. A MIX-váltó olimpiai versenyszám, ahol a csapatot 2-2 no és férfi alkotja.

A verseny díjazását a triatlon szövetség kiemelt szponzora, az E.ON biztosította, a cég elnök-vezérigazgatója, Kiss Attila segédkezett a versenyzők indításánál is.

„Büszkék vagyunk rá, hogy az E.ON neve az elmúlt években összefonódott a sport iránti elkötelezettséggel. A mai verseny támogatása is bizonyítja, hogy mi a fiatalok energiájában hiszünk, ok lesznek a jövő nagy bajnokai” – emelte ki Kiss Attila, az E.ON Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója.

„Az E.ON támogatása új lehetőségeket nyitott meg számunkra. A mai verseny egy egyedülálló lebonyolítási forma, melyre eddig nem volt még példa. Ez a verseny összehozta hazánk legjobb triatlon versenyzőit. A kreatív ötlet megvalósításához nélkülözhetetlen volt az E.ON energiája.” – mondta Dr. Bátorfi Béla, a Magyar Triatlon Szövetség elnöke.

A női versenyen Bragmayer Zsanett végzett az első helyen, Horváth Karol lett a második, míg a bronzérmet Kropkó Márta vihette haza. A férfi mezőnyben Bicsák Bence diadalmaskodott, második helyen Faldum Gábor végzett, Lehmann Csongort megelőzve, így Bicsák Bence, Faldum Gábor és Bragmayer Zsanett, Horváth Karol képviselheti a magyar színeket a hamburgi világbajnokságon. Ebben a számban, bár a kvalifikáció csak jövőre zárul, a magyar szurkolók jó eséllyel számíthatnak olimpiai részvételre is.

Az E.ON a Magyar Triatlon Szövetség utánpótlás ranglista versenysorozatának kiemelt szponzora, illetve a sportág két legnagyobb tehetségének, Bicsák Bencének és Lehmann Csongornak a felkészülését is támogatja

A témakör egyéb hírei

AGE GROUP VILÁGVERSENYEK 2024

AGE GROUP VILÁGVERSENYEK 2024

Július 13-án és 14-én Tatán rendezik az idei év egyik legnagyobb triatlonos sporteseményét, az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot és Középtávú Amatőr Magyar Kupát. A verseny...