18. Triatlon Nagyhét Tiszaújváros 10/3.

2016.07.10.Korábbi hírek

Amerikai és orosz siker Tiszaújvárosban

Az amerikai Renee Tomlin  és az orosz Dmitriy Polyanskiy sikerével ért véget Tiszaújvárosban a 20. ITU TVK Triatlon Világkupa noi, illetve férfi  döntoje.  Tóth Tamásnak köszönhetoen magyar bronzéremnek  örülhetett az ezúttal is csillagos ötösre vizsgázó közönség.  A kiválóan úszó és kerékpározó Bragmayer Zsanett a 25. helyet harcolta ki a riói olimpikonokat is felvonultató viadalon.

A világon egyedülálló módon megszakítás nélkül huszadik alkalommal Tiszaújvárosban megrendezett ITU Triatlon Világkupa-futam döntojének résztvevoire – a szombati elofutamok után ismét –  a sprint táv, azaz  750 méter úszás, 20 km kerékpározás és 5 km futás várt. A hagyományos forgatókönyvnek megfeleloen ezúttal is a hölgyek 30 tagú fináléját rendezték elsoként, benne két magyarral. Az úszásban az amerikaiak domináltak, hiszen az elso hétben hárman is „helyet foglaltak”. Ami azonban számunkra ennél is fontosabbnak bizonyult, egy-egy kanadai, spanyol és ausztrál sportoló mellett Bragmayer Zsanettet is a legjobbak között üdvözölhettük a Dísztó partján. Ez a hét triatlonos kötött szövetséget a középso számra, a nyolc körös, 20 km-es kerékpározásra. Zsanett jól tartotta magát az elitben, az alaposan lemaradt Sárszegi Noémit sajnos a 7. körben viszont utolérte, lekörözte a mezony, ami a szabályok értelmében számára a verseny végét jelentette.  Az utolsó 2,5 km-es kerékpározás közben az üldözok közelebb lopakodtak a szökevényekhez, akik elonye már csak 15 másodperc volt ekkor. Az álmos könyv alapján, ez bizony azt jelentette, hogy a döntés most is az 5 km-es futásra marad.  Az úszásban is jeleskedo amerikai trió tagjai közül  Renee Tomlin állt az élre, akit 10 mp-en belül  honfitársai,  Lindsey Jerdonek és Erin Dolan követett. A riói olimpián is induló ukrán Yuliya Yelistratova, aki 2010-ben már nyert Tiszaújvárosban, és a szintén olimpikon orosz Elena Danilova bo 20 mp hátrányban hetedikként kezdte meg a felzárkózást, míg Bragmayer Zsanettet a 12. helyen üdvözölhettük. Féltávnál még mindig az amerikai trió bizakodhatott a dobogóban. Tomlin valamelyest meglógott az övéitol, de nem nyugodhatott meg, hiszen hátulról – már a második helyen – nagyon jött mögötte az idei lisszaboni Európa-bajnokságon ezüstérmes, Yelistratova.  Zsanett  másfél perc hátrányban a 24. pozícióban futott. Ami a végkifejletet  illeti, Tomlin meggyozo módon, cseppet sem fáradva haladt az aranyérem felé, mely az övé is lett. Yelistratova mögött  Danilova futott fel a dobogó harmadik fokára. Bragmayer Zsanett végül 25.-ként zárt. 

Bragmayer Zsanett: – Nagyon nagy dolog, hogy a döntobe jutottam! Az úszás és a kerékpározás jól sikerült, bár a középso számban szerettünk volna jobban meglépni társaimmal. A futásra már elfáradtam, kicsit csalódott vagyok a 25. hely miatt, de ez is sokat jelent nekem a folytatáshoz.  A tiszaújvárosi közönség folyamatosan erot adott a következo méterekre, melyért hálás vagyok!

 

Polianskiy-dupla és Tóth-bronz

A férfiak 30 sportolót – köztük nyolc magyart –  számláló döntojének 750 méteres, három körös úszása a francia Raoul Shaw részsikerét hozta, miközben legjobb magyarként, minimális hátrányban, negyedikként Dévay Márk mászott ki a vízbol. Riói indulónk, Tóth Tamás és a 2014-es tiszaújvárosi vk-gyozelmével  sporttörténelmet író, hosszú sérülésébol felépülo Vanek Ákos 18, másik olimpikonunk, Ifj. Faldum Gábor 40 másodperc re érkezett meg a partra.

Az elso 2,5 kilométeres kerékpáros kanyar végén kialakult egy szökevénycsoport, soraiban tudva Dévayt és Tóthot is, míg Vanek egy 10, Faldum, Tarnai László, Bicsák Bence, Czigány András pedig egy 33 másodpercre visszatéro csoportban hajtott. Három körrel a második  váltás elott a tíz tagú élcsoport csaknem egy perc elonyt jegyezhetett, a  tavalyi tiszaújvárosi vk-ezüstérmes  Faldum vezette második sorral szemben, akik újabb 2,5 km múlva nemhogy közeledtek volna, hanem további 10 mp-el távolodtak. A depózásnál a tavalyi tiszaújvárosi világkupa-futamot megnyero Igor Polianskiy-val, és testvérével , a 2009-es magyar vk- gyoztes Dmitriy-el együtt megérkezo elso sor, Dévay Márkkal és Tóth Tamással, kis túlzással hátradolhetett, hiszen a húsz tagú üldözo csoport 1:17 perccel késobb pakolta le a felszerelést. Az elso futókörben a két riói olimpikon orosz húzta meg a tempót, de Tóth harmadikként velük tartott, Dévay pedig a kilencedik pozícióban haladt. Újabb kör után Dmitriy Polyanskiy  12 mp-es elonyt realizált öccsével , Tóthtal és a 2013-as itteni világkupa másodikjával, a spanyol Francesc Godoy-el szemben. Az utolsó kilométerre Godoy már nem tudta tartani társai tempóját. A célegyenesbe fordulva Dmitriy Poliyanskiy öltözhetett be orosz zászlóba, így megérkezve a célba, a nap férfi gyozteseként. A fiatalabb Polianskiy nem engedte át az ezüstöt az utolsó méterekig vele viaskodó, tavalyi negyedik helye után ezúttal világkupa dobogót kiérdemlo – szintén óriási ovációval fogadott – Tóth Tamásnak.  Hatalmas elismerés illeti az élete elso világkupa döntojében a  nyolcadik helyen célba érkezo Dévay Márkot. A harmadik legjobb magyar a tízedik helyre felfutó Faldum Gábor lett, aki mögött közvetlenül Bicsák Bence fejezte be a versenyt. Az esti nagyszínpados eredményhirdetésre, ahol a legjobb húszat köszöntötték,  Tarnai László a 17., Czigány András pedig a 20. helyen szerzett jogot.

Tóth Tamás: – Öt héttel az olimpiai elott ez egy nagyon komoly megerosítés volt számomra. A mai versenyen is remek formát mutattam. Az várható volt, hogy a két orosz egy másik, magasabb szintet képvisel, de szerencsére sikerült tartani velük a lépést és szoros csatára kényszeríteni oket. Abszolút elégedett vagyok, innentol kezdve csak az olimpiára koncentrálok.

Az érmeket Kozmann György, az EMMI sportért felelos államtitkár-helyettese,  Bráz György, Tiszaújváros polgármestere, a 18. MOL Petrolkémia Triatlon Nagyhét szervezo bizottságának társelnöke,  a virágokat Csovelyák Zita, a Nemzetközi Triatlon Szövetség csapatvezetoje és Kovács István, a MOL Petrolkémia Zrt. pénzügyi vezetoje nyújtotta át a legjobbaknak. Az ünnepléshez szükséges pezsgoket Lehmann Tibor forendezo és Márkus Balázs, a szervezo bizottság társelnöke biztosította a pódiumos versenyzoknek.

Este 8-kor,  a szabadidosport események teljesítéséért járó tombolaszelvények sorsolása után a New Level Empire lépett színpadra, majd egy órával késobb a világkupa legjobb 20-20- versenyzojét köszöntötték ünnepélyes keretek között. Vastag Tamás koncertje  után a  július 1-én indult 18. MOL Petrolkémia Triatlon Nagyhét zárását a tozijáték  jelentette.

 

Végeredmény

Nok:  1. Renee Tomlin (amerikai) 1:00:02, 2. Yuliya Yelistratova (ukrán) 1:00:20, 3. Elena Danilova (orosz) 1:00:25, …25. Bragmayer Zsanett (magyar), 1:02:01. Sárszegi Noémi (magyar) helyezetlenül zárt.

Férfiak: 1. Dmitry Polyanskiy (orosz) 54:00, 2. Igor Polyanskiy (orosz) 54:06, 3. Tóth Tamás (magyar) 54:11, …8. Dévay Márk (magyar) 54:47, …10. Faldum Gábor (magyar) 55:12, 11. Bicsák Bence (magyar) 55:14, …17. Tarnai László (magyar) 55:58, …20. Czigány András (magyar) 56:28, …23. Vanek Ákos (magyar) 56:44, …25. Király István (magyar) 57:48.

 

 

Szocs István sajtóreferens

Tel.: 30-7212-403

E-mail: steveszucs@gmail.com ; Honlap: www.tiszatriatlon.hu

A témakör egyéb hírei

Triatlon rajzpályázat

Triatlon rajzpályázat

RAJZPÁLYÁZAT Rajzpályázatot hirdetünk, melynek témája a Triatlon sportág. A nyertes egy olimpiai "A" kerettagok által aláírt pólót kap, melyet a Tiszaújvárosban megrendezésre kerülő világkupán vehet...