17.TVK Triatlon Nagyhét (7.nap)

2015.08.8.Korábbi hírek

A 17. TVK Triatlon Nagyhét pénteki folytatásában, a Jabil Napján egy bensoséges hangulatú ünnepség volt az elso hivatalos program. 13 órakor, a Dísztó melletti parkban ünnepélyes keretek között avatták fel a tiszaújvárosi triatlonsport meghonosítójának,  a világkupa és a Nagyhét megvalósítójának, dr. Márkus Gábornak egészalakos bronzszobrát. A város Díszpolgári címével is kitüntetett, 2013-ban elhunyt kiváló sportvezetonek , közösségépítonek a település önkormányzata állíttatott örök emléket. Az alkotás Józsa Lajos szobrászmovész munkáját dicséri.   

A szoboravatón elsoként dr. Mészáros János, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöke méltatta dr. Márkus Gábor kivételes életpályáját, majd Renato Bertrandi, az Európai Triatlon Szövetség olasz elnöke idézte fel a kiváló sportvezetovel közös emlékeit. A család részérol  Márkus Balázs mondott megható beszédet édesapjukról, ezt követoen pedig a szobor megvalósítását kezdeményezo Bráz György, Tiszaújváros polgármestere osztotta meg ünnepi gondolatait az egybegyoltekkel. A beszédek befejeztével Bráz György, Márkus Balázs és bátyja, Márkus Gergely közösen leplezte le az emlékmovet.

Az eseményt – sok más mellett – megtisztelte jelenlétével  Csovelyák Zita, a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) Csapatvezetoje, Sebestyén Júlia mokorcsolyázó Európa-bajnok, Aczél Krisztián, a Jabil Circuit Magyarország kft. ügyvezetoje, Huff Zsolt, a MOL Petrolkémia Zrt. vezérigazgatója, Pálffy Gábor a cég kommunikációs vezetoje, valamint Tiszaújváros képviselotestületének valamennyi tagja.   A Magyar Triatlon Szövetséget Lehmann Tibor szakmai alelnök, a Nagyhét forendezoje és Lipták Tamás utánpótlás-szakágvezeto képviselte.  

A témakör egyéb hírei

AGE GROUP VILÁGVERSENYEK 2024

AGE GROUP VILÁGVERSENYEK 2024

Július 13-án és 14-én Tatán rendezik az idei év egyik legnagyobb triatlonos sporteseményét, az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot és Középtávú Amatőr Magyar Kupát. A verseny...