A Magyar Triatlon Szövetség szakmai igazgatója, Lipták Tamás szerint az idei nemcsak a legsikeresebb szezon volt a magyar triatlon történetében, de egyben mérföldkő is. Ahogy fogalmazott, új polcra...

A Magyar Triatlon Szövetség szakmai igazgatója, Lipták Tamás szerint az idei nemcsak a legsikeresebb szezon volt a magyar triatlon történetében, de egyben mérföldkő is. Ahogy fogalmazott, új polcra...
2024-ben is folytatódtak a Sport XXI. program keretein belül megrendezett felmérők és edzőtáborok. Ismét négy helyszínen, Baján, Gödöllőn, Tiszaújvárosban és Tatán kerültek megrendezésre a...
A rendezvény neve: Magyar Triatlon Díjátadó Gála 2024 Időpontja: 2024....
A Magyar Triatlon Szövetség szakmai alelnöke szerint 2024-ben már megmutatkozott az elmúlt évek kemény munkájának az eredménye. Lehmann Tibor szerint az idei volt a Tokió óta tartó szakmai építkezés...
Csodálatos volt a 2024-es szezon, előzetesen aligha gondolta volna bárki is, hogy ilyen nagyszerű eredményeket ér el a magyar triatlon – erről beszélt Kindl Gábor elnök az évértékelő interjúban. Azt...
A szövetség vezetői, valamint az év legeredményesebb felnőtt és utánpótlás korú versenyzői pénteken oldott hangulatú sajtó-háttérbeszélgetésen értékelték a történelmi sikereket hozó 2024-es szezont...
Nagy Alpár újra ez ETU Technikai Bizottságában
Jegyzokönyv
Fegyelmi Bizottság 1/2017. (I.06.) sz. határozata
Elmarad a budapesti szakaszos aquatlon verseny
Lakásbérleti lehetoség a Bajnokok Házában
Elérhetové vált a 2017. évi tagdíjbefizetés
2017. február havi határozatok 2017. február havi határozatok II.
Information to member organisations about the lawsuits against the Hungarian Triathlon Union filed by Kropkó 1. Co. and Kropkó 2.Co., as members of HTU.
Egy weboldal, mely összeköti az egyesületeket a szervezett formában sportolókkal
Az Elnökség 2017.január hónapban a következo elnökségi határozatokat hozta:
A Magyar Triatlon Szövetség tisztelettel meghívja a Szövetség székhelyén (1076 Budapest, Szinva utca 4. fsz. 2.) 2017. február 9. (csütörtök) 14.30 órakor tartandó rendkívüli közgyolésre
Versenyzoi és versenyszervezoi díjak alakulása 2017-ben
Versenyrendezési pályázati adatlapok leadása
Nevezés a korosztályos nemzetközi versenyekre
Elismerésben részesültek a 2016-os évben kimagasló eredményeket elért triatlonosok
Beszámoló az Ifj. Márkus Gábor Alapítvány a Magyar Triatlonsportért pénteki díjátadójáról
Hasznos információk a szombati Díjátadó Gáláról és Triatlon Bálról
Az idei évzáró gála keretén belül újra díjazásra kerül az Év edzoje és az Év Utánpótlás edzoje
2017-ben változik a versenyengedély kéro adatlapok tartalma és kinézete
Jegyek a Triatlon Bálra 2017. 01. 04-én éjfélig vásárolhatók online!