A Magyar Triatlon Szövetségnél Sport XXI. programvezetőként és sporttudományi tanácsadóként tevékenykedő Balog Ádámmal az ősszel megtartott Sport XXI. felmérők és táborok tapasztalatai mellett az utánpótlás-válogatott rendhagyó felméréséről is beszélgettünk.
A mögöttünk hagyott hetek már nem kimondottan a versenyekről szóltak a triatlonosok világában. Az ősszel mindenki egy kicsit megpihen, hogy aztán újult erővel kezdje meg a felkészülést a következő szezonra. Nincs ez másképp a legkisebb gyerekeknél és a különböző utánpótlás korosztályoknál sem.
A Sport XXI. program felmérői négy helyszínen zajlottak: október 25-én a Tiszaújvárosi Triatlon Klub, november 8-án Tatán a Honvéd Szondi SE, november 9-én a váci Dunakanyar Triatlon Klub, november 15-én Baján a Mogyi SE segédkezett a különböző felmérések és táborok megtartásában.
- A felmérőket idén is sikerült megrendezni, köszönhetően a Sport XXI. programban résztvevő kluboknak, akik nagyszerű munkát végeztek. A táborokban száz gyereknek sikerült lehetőséget biztosítani, velük kiegészülve jóval többen voltak, akik a felmérőket elvégezték. Ezeknek a felmérőknek a célja, hogy az egyesületi keretek között sportoló triatlonos utánpótlás tömegbázisát még jobban megismerjük. Jó visszacsatolás a kluboknál zajló munkára, egyben átfogó képet ad a szövetségnek is az adott korosztályokról és régiókról – mondta Balog Ádám, a Sport XXI. utánpótlás programjának vezetője.
A szakember kiemelte, hogy a felmérő feladatokon az idén nem változtattak, ami a következetesség és az összehasonlíthatóság szempontjából történt így.
- A felmérések nem kifejezetten sportágspecifikusak, hanem az általános felmérés az elsődleges cél. A motoros és kondicionális képességek, az erő, a gyorsaság és az állóképesség azok, amiket vizsgálunk, emellett a kerékpáros ügyességüket és az ízületi mozgékonyságukat is feltérképezzük – avatott be minket a felmérések részleteibe.
Programvezetőként mind a négy helyszínen jelen volt, ezáltal ő maga is értékes személyes tapasztalatokat gyűjtött.
- Megerősítést nyert, hogy van értelme és hasznos táborokat is rendezni a programon belül, mindenhol jó hangulatot tapasztaltam, a különböző klubok versenyzői ilyenkor egy nagy közösséget alkotnak. A Sport XXI. táborok a tömegbázis növelése és a közösségépítés céljából pontosan ezért olyan fontosak, igyekszünk élményt adni a gyerekeknek.
Nem sokkal ezután, a november 22-i hétvégén kezdetét vette egy rendhagyó válogatott felmérő, amire a Héraklész-programba tartozók és az utánpótlás válogatottak keretsportolói kaptak meghívást. Az esemény helyszíne a Tatai Olimpiai Központ volt. Csupán néhányan nem tudtak ott lenni rajta, a 46 fős résztvevői szám megmutatja, hogy a lelkesedés és a hajlandóság megvan rá, hogy a sporttudomány minden eszközét bevessék a saját fejlődésük érdekében.
- A válogatottak felmérő rendszerével arra törekszünk, hogy a sportolókat minél jobban megismerjük és az általuk elvégzett munkát nyomon kövessük, ezáltal is segítve az edzők dolgát. A korábbi időfutamteszteket már csak a három legfiatalabb évfolyammal végeztetjük el, a három idősebb korosztály pedig fokozat teszteket teljesít. Ebben az edzőkkel történő előzetes konzultáció alapján meghatározott intenzitási lépcsőket teljesítik a különböző sportágakban, kontrollált körülmények között. Ezzel is szeretnénk hozzájárulni a szakmai fejlődéshez és a célorientáltabb edzésmunkához, ami a magyar triatlon még jobb eredményeihez vezethet – emelte ki Balog Ádám.
Ennek az immár összetettebb felmérőrendszernek a kidolgozásában részt vett a szintén az MTSZ sporttudományi tanácsadójaként tevékenykedő dr. Szakály Zsolt is, a lebonyolításában pedig a válogatott sportolók edzői és az MTSZ szakmai munkatársai szintén hasznos segítséget nyújtottak.
– Nagyszerű volt látni ezt a kooperációt és bízunk benne, hogy ezzel megtettük az első lépést ennek a rendszernek a felállításában, tökéletesítésében!




