A Sport XXI. program kiemelt szerepet játszik a sportág utánpótlás-nevelésében, amelynek részeként a Magyar Triatlon Szövetség márciusban hat helyszínen regionális aquatlon versenyeket rendez. A sorozat országos döntőjének Gödöllő ad otthont.
Március 9-én, Hajdúböszörményen lesz a Sport XXI. program részeként szervezett regionális aquatlon sorozat nyitó versenye. A programban szereplő egyesületek segítségével létrejövő sorozat hat állomásból, plusz az országos döntőből áll.
A sorozat időpontjai és helyszínei:
március 9. Hajdúböszörmény
március 22. Budapest (Margitsziget)
március 23. Esztergom
március 23. Martfű
március 23. Gödöllő
március 29. Baja
Országos döntő: 2025. május 11. Gödöllő
„A magyar triatlon fejlődése szempontjából az a legfontosabb, hogy épüljön az utánpótlás tömegbázis, ezért már a legkisebbeknek szóló programokra is nagy hangsúlyt fektetünk. A támogatásokkal megvalósuló versenyek és egyéb programok révén biztos alapokon nyugszik a magyar triatlon utánpótlása” – mondta Balog Ádám, a Sport XXI. program vezetője.
A Sport XXI. program az utánpótlás-nevelő klubok számára biztosít kereteket és támogatást ahhoz, hogy a 8-15 éves életkorban lévő fiatalok képzését még magasabb szintre lehessen emelni. A bekerülési kritériumoknak megfelelő klubok évente csatlakozhatnak azoknak az egyesületeknek a köréhez, amelyek már részt vesznek a programban.
„A program fontos feladata a tömegbázis építése, ebben a márciusi regionális aquatlon versenyeknek kiemelt szerepe van. Fontos, hogy ne csak a versenyek, hanem az együtt átélt élmények és a különböző táborokban kialakuló barátságok is hozzájáruljanak ahhoz, hogy a gyerekek minél több szálon kötődjenek a sportághoz” – beszélt a program másik kiemelt célkitűzéséről Balog Ádám.
A program a 8-15 éves korosztályokkal dolgozó edzők számára online és személyes továbbképzéseket is nyújt, a minőségi utánpótlás nevelő munka támogatása mellett pedig további kiemelt feladat az egyes korosztályokban sportoló gyerekek számának növelése. Ezt a célt szolgálja az Aquakid sorozat is, amelyben legkisebbek a nyári triatlon ranglista versenyek részeként kipróbálhatják magukat játékos, biztonságos körülmények között nyílt vízi úszásban és futásban.




