Szeptember 14-én, vasárnap Nizzában rendezik a férfiak hosszútávú IRONMAN világbajnokságát. A verseny a triatlon világának egyik legnagyobb presztízsű eseménye, amely a sportág csúcsát jelenti minden induló számára.
2023 óta a férfi és a női mezőny váltott helyszínen versenyez: egyik évben a férfiak a hawaii Konán, míg a nők Nizzában állnak rajthoz, a következő évben pedig cserélnek. Így idén a férfiaké a mediterrán helyszín, a francia Riviéra, ahol a több mint 2400 méteres szintemelkedést tartalmazó kerékpárpálya, a Baie des Anges kék vizében zajló úszás, valamint a Promenade des Anglais ikonikus befutója várja a mezőnyt. Ez azonban az utolsó év a váltott rendszerben, hiszen az esemény 2026-tól ismét visszatér állandó otthonába, a hawaii Konára.
Magyarországot idén két korosztályos versenyző képviseli a férfi mezőnyben: Kakuk Béla és Ozsvári Olivér. Mindkettőjük számára hatalmas megtiszteltetés és életre szóló élmény, hogy ott lehetnek a sportág csúcseseményén.

„Számomra már a rajthoz állás is álom”
Kakuk Béla számára már a részvétel is mérföldkő: „Számomra a VB már egy álom megvalósulása, mert habár csak egy felvezető verseny (Frankfurt) van a lábamban, a 70.3-as számokban elért eredmények alapján kaptam szabadkártyát. Látva a kerékpárpálya nehézségét és a korábbi eredményeket, ahol mindenki 40–60 perccel lassabban tekert, a legnagyobb feladat túlélni a bringát úgy, hogy maradjon erő a lábban, és ne lőjem el a puskaport már az első 1500 méteres szintemelkedőn.”
A felkészülés nem volt zökkenőmentes, hiszen eredetileg nem szerepelt a naptárában egy teljes távú IRONMAN. „A szabadkártya miatt a legnagyobb tanulság az volt, hogy mindig fel kell készülni a gyors változásokra. Az idei versenynaptáramat nem úgy építettem, hogy egy teljes távú IRONMAN még beleférjen, így az elmúlt öt hétben a pihenést át kellett alakítanom tudatos felkészülésre – nehogy a nagy akarás sérüléshez vezessen. Egy kisebb húzódás miatt egy hétig nem tudtam futni, de sikerült olyan formába hoznom magam, hogy bizakodva állok rajthoz Nizzában.”
A magyar címeres mez viselése számára különleges érzést jelent: „Fiatalkoromban öttusáztam, de nem jutottam ki nemzetközi versenyre. A bátyám korábban képviselte Magyarországot triatlonban Európa-bajnokságon, és vágyakozva néztem, amikor hazahozta a címeres mezt. Most egy nagy álmom válik valóra, hogy saját erőből jutottam el idáig – főleg úgy, hogy az edzéseket 99%-ban teljesen egyedül végzem, az edzőm online programját követve.”
A hazai közösséghez is intézett néhány szót: „Keep the focus, keep the energy. Ez egy gyönyörű sport, és legtöbbször maga az út hozza a szépséget. Mindenkinek kitartást és sok örömöt kívánok a saját útján!”
Hol lehet követni a versenyt?
- Élő közvetítés: IRONMAN Pro Series oldalán és a YouTube IRONMAN Triathlon csatornáján.
- Eredmények és részidők: az IRONMAN Tracker mobilapplikációban (iOS/Android) élőben követhetők.
- Friss hírek magyar szemszögből: a Magyar Triatlon Szövetség kommunikációs csatornáin.
Hajrá, Béla és Olivér!