A vb-sorozat idei ötödik állomásának a francia Riviérán található Fréjus adott otthont, a magyarok közül Kropkó Márta és Dévay Márk szerepeltek a legjobban, mindketten a 21. helyen értek célba.
Augusztus utolsó hétvégéjén kezdetét vette a szezon talán legfontosabb versenyblokkja: míg néhányan – így az ott ezüstérmet nyerő Bicsák Bence – az isztambuli Európa-bajnokság felé vették az irányt, addig egy másik magyar csoport a francia Riviérát vette célba.
A férfiak versenyében Matthew Hauser ezúttal is legyőzhetetlen volt, Yokohama és Hamburg után ismét ő haladt át elsőként a célvonalon. Az óriási formában lévő ausztrállal egyszerre jött ki a vízből Dévay Márk, ami hatalmas fegyvertény. A 29 éves triatlonosunk még a kerékpáron is jól tartotta a lépést a legnagyobb klasszisokkal, végül a 21. helyen zárta a viadalt.
- Az úszás nagyon jó volt, az első bójánál már a második voltam, pedig a 20-as rajtszám miatt kicsit kerülnöm kellett a mezőnyt, de gyorsan előre verekedtem magam. A bringapálya egyszerű volt, egy nappal korábban a T100-asoknak sokkal keményebb pályát alakítottak ki, a miénk főként a tengerparton, síkon vezetett. Egy szökés azért így is kialakult, amiért én is sokat dolgoztam. Az augusztusi edzőtáborozásom egyébként jól sikerült, de az utolsó héten a futásból egy kicsit kimaradt, ezért csúsztam egy kicsit hátrébb – számolt be élményeiről Dévay Márk.
A hajrában utolérte őt egy kisebb üldözőcsoport, benne a végül a 22. helyen, közvetlenül mögötte záró Kropkó Márton, akinek ez volt a bemutatkozó versenye a vb-sorozatban, de Dévaynak egy nagy hajrával sikerült visszavernie a támadásukat.
- Jöttek rám páran a sprintben, de gyorsan észbe kaptam, hogy hajrázni kéne, és még vissza tudtam kapcsolni egy magasabb fokozatba. Futás közben nem éreztem magam a topon, a cipőmmel is küszködtem egy kicsit, de nem ezen múlt a jobb eredmény. A fókusz Karlovy Varyn volt, mert az egy olimpiai távú viadal lesz, későn döntöttem el, hogy a franciaországi sprinttávú versenybe is belevágok – mondta Dévay Márk.
Kropkó Mártonhoz hasonlóan szintén most debütált a vb-sorozatban Kovács Gyula (41. hely) és Hóbor Zalán (48. hely) is. A női futamban szintén volt egy újoncunk, Sarcia Borbála a 34. helyen végzett. Kropkó Mártának Abu-dzabi után ez már a második fellépése volt a legrangosabb nemzetközi sorozatban, a debütálásához képest hat helyet javítva a 21. lett.
A vb-sorozat szeptember 14-én, vasárnap folytatódik, az olimpiai távú viadalon két hónap után láthatjuk ismét a WTCS-ben az összetett nyolcadik helyén álló Lehmann Csongort, valamint mindkét Dévay testvér, Márk és Dévay Zsombor is rajthoz áll. A hölgyek között várhatóan ismét ott lesz Kropkó Márta és Sarcia Borbála is.
Már megvan a szeptember 26-án, Weihaiban sorra kerülő hetedik állomás előzetes nevezési listája is, a nőknél Kropkó Márta, a férfiaknál Dévay Márk és Kropkó Márton nevét találhatjuk meg rajta.
Vb-sorozat, 5. állomás, Francia Riviéra
Nők: 1. Cassandre Beaugrand (francia) 56:43 perc, 2. Jeanne Lehair (luxemburgi) 56:49, 3. Léonie Périault (francia) 57:00, …21. Kropkó Márta 58:19, …34. Sarcia Borbála 1:02:05
Férfiak: 1. Matthew Hauser (ausztrál) 50:53 perc, 2. Vasco Vilaca (portugál) 50:57, 3. Miguel Hidalgo (portugál) 51:20, …21. Dévay Márk 52:35, 22. Kropkó Márton 52:35, …41. Kovács Gyula 53:52, …48. Hóbor Zalán 55:30








