Világszínvonalú körülmények között, négy napos edzőtáborban erősíthettek rá a magyar triatlon utánpótlás fiataljai az idei szezonra.
Sukorón, a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia adott otthont a magyar triatlon utánpótlás válogatott tavaszi edzőtáborának. A Velencei-tó partján megrendezett programon 21 sportoló vett részt a 2009-2010-2011-es korosztályokból.
A négy napos edzőtábor kifejezetten jó hangulatban telt, különös motivációt jelentett a fiatalok számára, hogy a triatlonosok közül elsőként vehették birtokba az akadémia modern létesítményeit.
- Bízunk benne, hogy ez az edzőtábor csupán a kezdeti lépése volt egy hosszú távú együttműködésnek az akadémiával, amely kiváló körülményeivel komoly lehetőségeket tartogat az utánpótlás-triatlon további fejlődése szempontjából. Sikeres edzőtábort zárunk, amelyhez a gyerekek példás hozzáállása és a felkészítő edzők kiváló munkája is hozzájárult – mondta Balog Ádám, a Magyar Triatlon Szövetség Sport XXI. programjának vezetője.
Balog Ádám mellett Tarnóczi Tamás, a PSN triatlon szakosztályának utánpótlás vezetőedzője látta el a tábor szakmai irányítását, a kerékpáros edzések lebonyolításában Takács Péter edző nyújtott hasznos segítséget. A tábor ideje alatt antropometriai méréseket is végeztek, Prof. Dr. Ihász Ferenc vezetésével.






