Hóbor Zalán az elblagi sprint Európa-bajnokság után az U23-as világbajnokságon is bronzéremmel a nyakában ünnepelhetett. Pénteken Pontevedrában Mocsári Bence a 4. helyen végzett a paratriatlonosok PTS5-ös kategóriájában.
Jobban nem is indulhatott volna a férfiak U23-as futama Pontevedrában péntek este, hiszen az úszás felénél Hóbor Zalán bukkant fel először a vízből és jött ki a pontonra. Az idei sprint Eb bronzérmese a második körben sem adta alább, ugyanúgy a legjobbak között futhatott ki a depóba a kerékpárért, mint Kovács Gyula.
13 tagú csoport haladt az élen, benne Hóborral és Kováccsal, Soós Gergő az üldözők között tekert. A különbség már fél perc is volt, de egy körrel a depó előtt mégis összezártak, így 33-an szinte teljesen egyszerre rakták le a kerékpárjukat.
A 10 kilométert négy körben teljesítették, a mieink közül az elsőben Hóbor tudta a legjobban felvenni az legerősebb futók tempóját. A szűk óvárosi részen másodszor elhaladva a hét tagú élcsoportban láthattuk őt. Féltávhoz érve is ennek a hetesnek a végén mozgott, ami akár aggodalomra is adhatott volna okot, hogy éppen leszakadni készül.
Szerencsére Zalán másképp gondolta, óriásit küzdve ott maradt az éremért harcoló csoporttal. A pontevedrai atlétikai stadionba befordulva már csak az volt a kérdés, a dobogó hányadik fokán ünnepelhet, végül hatalmas hajrával a harmadik helyet szerezte meg.
– Nem mertem a legvégére hagyni, tudtam, hogy Michael Gar hosszú hajrát fog nyitni, mint az Európa-bajnokságon is tette. A lejtőn lefelé lélekben már készültem rá, bíztam benne, hogy végig menni fog majd a tempója, de négyszázzal a vége előtt éreztem, nem lesz jó. Visszalassítottam és reméltem, hogy lesz még erőm egy jó sprintre a végén, ez a harmadik helyre volt elég – mondta az elblagi sprint Eb után egy még nehezebb mezőnyben, kétszer olyan hosszú távon is bronzérmes Hóbor Zalán.
A futam másik két magyarja is nagyot ment, Kovács Gyula a 22., Soós Gergő a 31. helyen végzett.
Péntek délelőtt és kora délután a paratriatlonosoké volt a főszerep Pontevedrában. Mocsári Bence a PTS5 kategóriának az Európa-bajnokaként ugorhatott be a vízbe. miután júniusban Tarragonában másodszor is felállhatott a kontinensbajnoki dobogó felső fokára, a világbajnoki mezőnyben is az egyik legnagyobb éremesélyesnek számított.
Bence a harmadik helyen jött ki a vízből az úszást követően, a kerékpáros részen a technikás, emelkedővel is nehezített pályán feljött a második helyre. Sokáig ebben a pozícióban haladt, de két rutinos riválisa, Chris Hammer és Martin Schulz utolérte őt.
A futásra negyedikként ment ki, de hátránya alig hat másodperc volt egyaránt paralimpiai bajnok amerikai és német riválisával szemben. Óriásit kellett mennie, hogy ne szakadjon le róluk. A végén már nem tudta őket utolérni, sőt még Marquest is lefutották, így a portugál lett a bronzérmes.
– Nagyon fordulatos volt ez a verseny, mindent beleadtam, ez a negyedik hely nagyon szép, de más helyezésért jöttem – mondta a célba érkezést követően a vb-4. Mocsári Bence. – Szerettem volna egy dobogós hellyel érmes lenni, de ennél több nem volt bennem. Néhány technikai problémával küzdöttem és be is görcsöltem, de nem ezen múlt.
Bence így látta belülről a versenyt:
– Az úszáson jól helyezkedtem, harmadiknak jöttem ki. A bringán nagyon keményen nyomtam, a kanyarokat ezúttal is szépen vettem, az az erősségem. A lejtőn viszont nincs meg az a súlyom, amivel egy hosszú, egyenes lejtőt igazán nagy sebességgel meg lehessen csinálni a nehezebb ellenfelekkel szemben. A futáson nagyon közel volt a második-harmadik hely, beleadtam mindent, pár másodpercen múlt. Szerettem volna egy dobogós hellyel érmes lenni, de ennél több nem volt bennem.
Hat másodpercen múlt egy még szebb eredmény, de az erős riválisok közül a tokiói paralimpiai bronzérmes, most ötödikként záró kanadai Stefan Danielt azért sikerült maga mögé utasítania. A 4. hely nem forgott veszélyben, a mögötte célba érkező ausztrál Jack Howell 32 másodpercre volt tőle.
Délután rendezték meg a női U23-as futamot, két magyar indulóval. Nádas Romina a mezőny első felében jött ki az úszás után, a 40 kilométeres kerékpáros részben a top tízet üldöző csoportban talált helyet magának. A futás azonban nem úgy alakult, ahogyan szerette volna, így a 27. helyen végzett.
Pusztai Dórának ez volt élete első olimpiai távú viadala. Az úszás után sajnos nem tudta elkapni társai csoportját, ezért a kerékpározás során a hátránya folyamatosan nőtt. Négy és fél perccel az éllovasok után szállt le a bringáról, majd a futásban szépen helyt állva a 38. helyen zárt.
TRIATLON, VILÁGBAJNOKI NAGYDÖNTŐ, PONTEVEDRA
Férfiak. U23-as verseny. Világbajnok: Nils Serre Gehri (Franciaország) 1:46:01 óra, 2. Michael Gar (Nagy-Britannia) 1:46:22, 3. Hóbor Zalán 1:46:24, …22. Kovács Gyula 1:48:31, …31. Soós Gergő 1:49:50
Nők. U23-as verseny. Világbajnok: Ilona Hadhoum (Franciaország) 1:58:11 óra, 2. Léa Houart (Franciaország) 1:59:26, 3. Sidney Clement (Kanada) 2:01:06, …27. Nádas Romina 2:05:01, …38. Pusztai Dóra 2:07:06
Paratriatlon. Férfiak. PTS5-ös kategória. Világbajnok: Chris Hammer (Egyesült Államok) 1:00:06 óra, 2. Martin Schulz (Németország) 1:00:22, 3. Filipe Marques (Portugália) 1:00:26, 4. Mocsári Bence 1:00:32




Fotók: World Triathlon





