Októberben a világ az ausztráliai Wollongongra figyel, ahol október 15. és 19. között rendezik a 2025-ös World Triathlon Championship Finals-t, a versenyszezon legrangosabb eseményét. A magyar színeket a juniorok mezőnyében egy négyfős, eltérő célokkal, de egyaránt komoly ambíciókkal induló csapat képviseli, akik mindannyian a Ganzair Team Újbuda SE versenyzői.
A válogatottban ott van a tavalyi vb-ezüstérmes Szalai Fanni, akit fűt a visszavágás vágya és egyértelműen a dobogó legfelső fokát célozza meg. Mellette rajthoz áll az idei év egyik meglepetésembere, Holba Zsombor, aki akár a papírformát is boríthatja a világbajnokságon. Csatlakozik hozzájuk Trungel-Nagy Zalán, aki egy nehezebb időszak után éppen a legjobbkor lendül formába, valamint Szobácsi Laura, akinek a vb az értékes tapasztalatszerzés és egy erős helyezés lehetőségét jelenti.
A csapat felkészüléséről, a versenyzőkben rejlő potenciálról és a konkrét esélyekről a junior csapatot összefogó szakemberrel, a Ganzair Team Újbuda SE alapító-vezetőedzőjével, Kuttor Csabával beszélgettünk.
Kezdjük Holba Zsomborral, aki az idei Junior Kupa versenyeken egyszer második, kétszer harmadik helyezett lett, és elég jó formában van. Milyen esélyekkel utazik a vb-re?
– Ő egy igazi meglepetésember lehet. Másfél-két éve van nálunk, középszerű versenyzőként jött át hozzánk. Például gyengén úszott: az első felmérőn 400 méteren 5:30-at ment, most azonban már 4:40-et tud, iszonyatos metamorfózison ment keresztül. Az édesapja és édesanyja is komoly szinten sportolt, a gének nem hazudnak. Sokáig kakukktojásnak tűnt, a Ganzairbe átjőve viszont szárnyakat kapott. A gyengéje, hogy kevesebb versenyrutinja van ezen a szinten, de nagyon vagány: jó helyeken úszik, gyorsan depózik, és mindig tud meglepetést okozni.
Trungel-Nagy Zalán sem véletlenül került a csapatba: Caorléban a mixváltóval második lett, és egyéniben is volt egy második helye. Tőle mit várhatunk?
– Zalán nagyjából a Tiszaújvárosi Európa Kupára jött vissza abba a formába, amit egész évben tudnia kellett volna. Mindenki a jövő nagy reménységének tartja, ráadásul ő a triatlonra teszi fel az életét. A bátyja, Trungel Kolos ugyanekkora tehetség volt, de orvosira ment, most harmadéves. Az öccse is ugyanaz a kaliber. Zalán sokáig magában edzett Kiskunfélegyházán, ami nagyon nehéz. Amióta Pesten van, kezdett visszajönni a formája, de amit idén láttunk tőle, az még nem a valódi Zalán. Szép volt az ezüst Tiszaújvárosban, de több dobogónak kellett volna lennie. Az érettségi miatt visszaesett, de azóta pótolta a munkát, együtt edz Zsombival, és újra a régi idejeit hozza. Érzésem szerint a vb lehet az idei legjobb versenye, mert mostanra összejött a szükséges edzésmunka.
Ott lesz a csapatban Szalai Fanni is, aki idén junior Európa-bajnoki 2. helyezett volt, láthattuk a SuperTriben is dobogón, tavaly pedig vb-ezüstöt szerzett.
– Fanni külön világ a klubban. Négy évig nálunk nevelkedett, de a tehetsége miatt külön ritmust kellett neki kitalálni, mert nem illett a meglévő struktúrába. Azóta is külön kerékpár- és futóedzővel dolgozik, de persze így is ganzaires.
A tehetsége és eredményei miatt nála már egy ezüst is csalódás, amit személyesen ő is így élne meg. Egyértelműen az aranyra hajt, fűti a visszavágás a francia Grasset ellen. Tavaly is megkerülhetetlen volt a junior mezőnyben, idén sprint távon felnőtt magyar bajnokságot nyert. A szakma már az olimpiás kvalifikációban is számol vele, főleg mixváltóban. Fanni az U23-as mixváltónak is tagja lesz, ahol szintén jó esély van éremre.
Szobácsi Laura lesz a másik lány a csapatban, aki szintén szép eredményeket ért el, Tiszaújvárosban például második lett. Mit vársz tőle a vb-n?
– Neki a vb az év csúcspontja. Egy top 10-es eredmény már nagyon szép lenne, de ha 15-ben végez sem okoz csalódást.
A fiúknál más a helyzet: Zalán tavaly 11. lett, tőle a top 10 most elvárás. Zsombitól top 20-at várok, de ha borítja a papírformát, ő is lehet a top 10 környékén. Ha esélyek alapján sorba kell rakni a négyest, akkor: Fanni éremért megy, Zalán a top 10-et célozza meg, Laura 10–15. helyen végezhet, Zsombi a top 20-ban.
Sajnálom, hogy nincs junior váltó, pikáns lett volna négy Ganzaires versenyzővel kiállni. Az U23-as váltóban viszont ott lesz Fanni, Kovács Gyusza, Kropkó Marci és Kropkó Márta – ők bármire képesek, szerintem éremre mennek.