Világbajnokság 2015 beharangozó

2015.09.17.Korábbi hírek

Nagy létszámú magyar csapat utazott el a 2015. évi Triatlon Világbajnokságra az Amerikai Egyesült Államokba.

Az elit versenyzok a chicagói Grand Final-el fejezik be a világbajnoki sorozatot, melyben a hölgyeknél amerikai a férfiaknál spanyol fölény várható a végelszámolásnál.

Gwen Jorgensen, a noi verseny egyik legesélyesebb résztvevoje-egyben világbajnoki címvédo- ebben az évben még nem talált legyozore és a tavalyi gyozelmeivel együtt immár legutóbbi tizenegy WTS(World Triathlon Series) versenyén állhatott a dobogó legfelso fokára. Két magyar lányért szoríthatunk a mezonyben. Vanek Margit és Kovács Zsófia is indul a nem könnyonek ígérkezo megmérettetésen.

Szintén két magyar versenyzoért szoríthatunk az elit férfiak versenyében. Faldum Gábor Edmontonban egy nagyszero 13. hellyel hangolt, Tóth Tamás pedig egy kicsit haloványabb szereplés után próbál meg ismét értékes pontokat gyojteni az Olimpiai kvalifikációban. A magyar versenyzok most még nem igen fognak beleszólni a legnagyobbak versenyébe, de Javier Gomeznek így is szednie kell majd a lábát, hogy sorozatban másodszor is megvédje világbajnoki címét.

Az U23-asok versenyében csupán a férfiak között szurkolhatunk magyaroknak. Bicsák Bence a korosztályos Európa-bajnokságon 10. hellyel mutatkozott be elsoévesként, így a Világbajnokságon akár meglepetést is okozhat. Király István az Eb-n 20. helyen végzett, ha ezt az eredményt megközelítené, elégedett lehetne. A mezony nagy esélyesei a spanyolok(Castro, Oliveras), akik hazai pályán elso és negyedik helyen zártak az EB-n.

A junior lányoknál Sebok Klaudiáért izgulhatunk majd, o fiatalabb évfolyamosként  eros futásában bízhat majd. A mezonyben ott lesz majd az Európa bajnoki címvédo német Lindemann, de nem lehet leírni a franciákat és az amerikai versenyzoket sem.

A junior férfiak mezonyében sem lehet egyértelmo esélyest hirdetni. Az Eb-rol itt lesz minden dobogós, de a tengerentúli fiatalokat sem kell majd félteni. Dévay Márk és Lehmann Bence a mezony legjobb úszói közé tartoznak, így várhatóan az utolsó pillanatig izgulhatunk majd a minél jobb helyezésekért.

Mindhárom Paralimpiára esélyes versenyzonk indulhat a Vb-n, így szoríthatunk Lévay Petráért PT4, a kisebb bokaficammal versenyzo Lengyel Zsófiáért és guidejáért Wirth Eszterért PT5, valamint a friss edmontoni dobogós Boronkay Péterért, szintén PT4 kategóriákban.

Az Age Group versenyben is lesznek magyar indulók. Aquatlonban és sprint távon áll rajthoz Lenti Anita. Olimpiai távon versenyez majd Varga Renáta és Ács Péter.

A magyar csapattal utazott Bajai Péter, Balla Péter, Lipták Tamás, Lehmann Tibor, valamint Komló Beáta masszor.

A Világbajnokság eseményei éloben követhetoek a http://www.triathlon.org/live oldalon

A témakör egyéb hírei

AGE GROUP VILÁGVERSENYEK 2024

AGE GROUP VILÁGVERSENYEK 2024

Július 13-án és 14-én Tatán rendezik az idei év egyik legnagyobb triatlonos sporteseményét, az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot és Középtávú Amatőr Magyar Kupát. A verseny...