Olimpiai tesztverseny, Tokió

2019.08.16.Korábbi hírek

Nem volt könnyű dolga sem a női sem férfi versenyzőknek Japánban, ahol a kvalifikációban érintett sportolóink megismerhették az olimpiára kijelölt technikás pályát és saját bőrükön érezhették milyen időjárásra számíthatnak jövőre.

A férfiak versenyében három magyarnak szurkolhattunk. Közülük Dévay Márk teljesítette legjobban az első számot, a második helyen ért partot. Bicsák Bence és Tóth Tamás a negyvenötödik hely környékén érkezett a depóba. A 8 körből álló kerékpározás során 3 kör alatt kialakult egy 35 fos első boly, melyben Márk és Bence is benne volt. A nagyon szeles, helyenként csúszós pályán több komoly bukás is borzolta a kedélyeket. Szerencsére versenyzőink ezúttal megúszták esés nélkül, bár több alkalommal is vissza kellett kapaszkodniuk, amikor szétszakadt a boly. Tamás kerékpározáson nem érezte jól magát így feladni kényszerült a versenyt.

Futásra mindkét magyar fiú a boly végéről tudott kiindulni, mivel az utolsó kört is éppen felzárkózással töltötték. Ez látszott is az első körben, de szerencsére hamar fellazultak a lábak, így Bicsu a 7., Márk a 28. helyet szerezte meg.

A lányok versenyében Bragmayer Zsanett képviselte hazánkat. Nem alakult legjobban számára a verseny, már a rajt előtt gyomorproblémái voltak. Ennek ellenére nagyszerűen úszott és a kilencedik helyen jött ki a vízből. Az igazi kálvária kerékpáron kezdődött, amikor a nagy melegben panaszai miatt nem igazán tudta pótolni a folyadékveszteséget, így a harmadik bolyból szállhatott le futni, de látszott, hogy még a szervezők által 5 kilométerre csökkentett táv is, csak nagy küzdelem árán lesz letudható számára. Zsanettnek végül a 46. helyen sikerült célba érnie, ahol egyből az orvosi sátorban találta magát. Szerencsére komolyabb baja nem lett versenyzőnek egy enyhe dehidratáción kívül, így tudja vállalni a részvételt a vasárnapi mix váltóban. Csapattársai Vanek Margit, Bicsák Bence és Dévay Márk lesznek.

Szombaton Mocsári Bencéért izgulhatunk, aki PTS5 kategóriában versenyez a tokiói Paratriatlon Világkupa futamon, mely a jövő évi Paralimpia tesztversenyének számít.

teljes eredménylisták

A témakör egyéb hírei

AGE GROUP VILÁGVERSENYEK 2024

AGE GROUP VILÁGVERSENYEK 2024

Július 13-án és 14-én Tatán rendezik az idei év egyik legnagyobb triatlonos sporteseményét, az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot és Középtávú Amatőr Magyar Kupát. A verseny...