Versenybírói szeminárium Budapesten

2016.04.20.Korábbi hírek

A Magyar Triatlon Szövetség Technikai Bizottsága örömmel jelenti be, hogy 2013 után újra megszervezésre kerül a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) 1-es szinto szemináriuma (ITU TO Level 1).

A szemináriummal egybekötött vizsga az úgynevezett „belépo szint” a nemzetközi versenybírói fokozatok között, azonban a sikeres vizsga már lehetoséget teremt arra, hogy azadott bíró kontinentális kupákon és bajnokságokon illetve világkupákon is versenybíróként dolgozhasson. Ez a fokozat lehetoséget teremt az Asszisztens Technikai Delegátusi pozíció betöltésére is.

Azok számára, akik 2013-ban már megszerezték ezt a fokozatot, fokozottan javasolt a részvétel, mivel az ITU összes versenybírói szintjét 4 évente meg kell újítani. Ennek elmulasztása esetén a versenybíró a 4. év elteltével eggyel kisebb fokozatba kerül, ami jelen esetben a nemzetközi fokozat elvesztését jelenti.

A szeminárium és az ahhoz kapcsolódó írásbeli vizsga angol nyelven történik majd.


Eloadók:

Dr. Varga Béla: ITU 3-as szinto versenybíró és akkreditált eloadó, az ITU Technikai Bizottságának tagja, a MTSZ Technikai Bizottságának tanácsadó tagja.

Nagy Alpár: ITU 3-as szinto versenybíró, és akkreditált eloadó, az ETU Technikai Bizottságának tagja, a MTSZ Technikai Bizottságának vezetoje.

 

Dátum: 2016. május 16-17. (16 – egész nap, 17 – délig)

Helyszín: Budapest, Cházár András utca 4. a Lion’sGarden Hotel eloadóterme

 

A jelentkezés feltételei:

– 2016. évi érvényes versenybírói regisztráció

– Legalább „Minosített” versenybírói szint

– Kommunikációs szinto angol nyelvtudás

 

Költségek: A szeminárium és az azt követo vizsga teljesen ingyenes.

Szállás: A résztvevok a szállásukról maguknak kell gondoskodniuk.

Étkezés: A szeminárium résztvevoinek mindkét napon ebédet biztosítunk. A további étkezésekrol a résztvevoknek maguknak kell gondoskodniuk.

 

Jelentkezési határido: 2016.05.01.

A jelentkezés módja: Email-ben, a letöltheto jelentkezési lap kitöltésével.

(megtalálható ezen a linken, „APPLICATION FORM” név alatt a „Docs” menüben)

 

A kitöltött jelentkezési lapot az alpar.nagy@triathlon.org email címre kell elküldeni.

 

Elbírálás: a szeminárium maximális létszáma 20 fo, amibe beletartoznak a külföldrol jelentkezo versenybírók is. A Magyar Triatlon Szövetség és a Nemzetközi Triatlon Szövetség a jelentkezéseket egyenként, a versenybírók eddigi munkáját és angol nyelvtudását figyelembe véve fogja elbírálni.

A témakör egyéb hírei

AGE GROUP VILÁGVERSENYEK 2024

AGE GROUP VILÁGVERSENYEK 2024

Július 13-án és 14-én Tatán rendezik az idei év egyik legnagyobb triatlonos sporteseményét, az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot és Középtávú Amatőr Magyar Kupát. A verseny...