Zalaegerszegen kezdte a ranglista szezont a Triatlon Utánpótlás

2020.07.14.Korábbi hírek

Az E.ON által támogatott Triatlon Utánpótlás Ranglistasorozat első versenyét Zalaegerszegen, a Gébárti tónál rendezték meg vasárnap. Az ország minden szegletéből érkezett, mintegy 650 versenyzőnek nem csak a pálya, hanem a – szinte vihar erejű – szél is tartogatott kihívást.

A koronavírus okozta járvány nagyban felborította az életet. Zalaegerszegen fél év helyett csupán egy hónap állt a szervezők rendelkezésére, hogy előkészítsék az E.ON Utánpótlás Ranglistasorozat első állomását, a Decathlon Zalatriatlon Sprint Kupát.

Nem csak a rendezőknek kellett igyekezniük, hanem a versenyzőknek is, hiszen a nevezési időszak négy hónap helyett, három hétre rövidült. A három kisebb utánpótlás futamon így is 325 gyermek, és a jelen esetben nagyobbnak számító sprint távon közel ugyanennyi induló vett részt.

A verseny Elit kategóriájában indult a világranglista 10. helyén álló Bicsák Bence és az U23-as Triatlon Világbajnokságra készülő U23 VB ezüstérmes Lehmann Csongor is, akiknek felkészülését idén, szintén az E.ON segíti. Kategóriájukban mindketten dobogóra értek. Ketten külön versenyt vívtak, nemzetközi szintet/színvonalat adva az eseménynek

Óriási sikernek könyveljük el a rendezvényt, Zalaegerszeg városa nem látott még ekkora triatlon versenyt. Az időjárás messze nem volt tökéletes, a szinte vihar erejű szél megnehezítette mind a szervezők, mind a versenyzők dolgát.

Az útvonalat alapvetően szerették a versenyzők, a futópálya pedig kifejezetten változatos volt. Nagyon örülünk annak, hogy a rengeteg versenyző között a hazai triatlon elit is megtisztelt bennünket jelenlétével. – mondta Jakabfy Zoltán versenyigazgató.

EREDMÉNYEK:

ÚJONC 1 LÁNY: 1. Antal Míra 20:05, 2. Balogh Abigél (Váci Vízmű SE) 21:34, 3. Horváth Anna 22:15, 4. Katona Amina (EVUK) 22:32, 5. Virág Eszter 23:32, 6. Galli Zsófia 23:33

ÚJONC 1 FIÚ: 1. Grace Patrik (Megathlon SE) 20:35, 2. Malahovszki Miksa (Jászberényi Triatlon SE) 20:59, 3. Szabó Zétény 22:24, 4. Jankovics Ábel 22:46, 5. Herr Krisztián 22:55, 6. Nagy-Laczkovich Ármin (Megathlon SE) 23:14

ÚJONC 2 LÁNY: 1. Katona Korinna (EVUK) 18:22, 2. Bán Petra (Tiszaújvárosi TK) 18:42, 3. Kropkó Jázmin (Kropkó Triatlon Club) 18:46, 4. Kocsis Emma (Váci Vízmű SE) 19:58, 5. Kovács Miléna (Kistarcsai Vízisport RCE) 20:25, 6. Szanyi Olívia (Tempo-Aqua) 20:25

ÚJONC 2 FIÚ: 1. Tomka Ézer (Sárréti SE) 17:58, 2. Tilinger Hunor (Váci Vízmo SE) 18:18, 3. Nádasi Gergely (Váci Vízmo SE) 18:49, 4. Szocs Gergely 19:25, 5. Izsák Csaba (Tiszaújvárosi TK) 19:37, 6. Jani Bálint (UTE-MERIDA) 19:39

GYERMEK LÁNY: 1. Szalai Fanni (Equilor Team Újbuda) 29:38, 2. Plézer Petra (FTC) 30:43, 3. Zsemle Hanna (Veresegyház VSK) 32:02, 4. Páhy Réka (Tuttobici-Bottecchia SE) 32:13, 5. Németh Noémi (Martfűi ÚTK) 32:27, 6. Lédeczi Lotti (Alba Triatlon SE) 32:28

GYERMEK FIÚ: 1. Holba Zsombor (FTC) 29:00, 2. Szűcs András (Equilor Team Újbuda) 29:36, 3. Monostori Botond (VVSE) 29:47, 4. Bognár Alex (FTC) 29:58, 5. Nagy-Laczkovich András (Megathlon SE) 30:19, 6. Simon Ágoston (Tuttobici-Bottecchia SE) 30:22

SERDÜLŐ LÁNY: 1. Baier Zsófia (Tempo-Aqua) 48:43, 2. Papp Laura Inez (3K Kiskun Kerékpáros Klub SE) 49:15, 3. Csontos Dóra (3K Kiskun Kerékpáros Klub SE)  49:27, 4. Joó Luca 49:31, 5. Gácsi Dóra 49:35, 6. Mándli Fanni (Ferencvárosi Torna Club) 50:08

SERDÜLŐ FIÚ: 1. Kropkó Márton (Krpokó Triatlon Club) 44:14, 2. Tátrai Brúnó (TRIATÁD) 44:24, 3. Spilleman Ádám (TRIATÁD) 45:48, 4. Pető Gábor (Tempo-Aqua) 46:04, 5. Trungel-Nagy Zalán (3K Kiskun Kerékpáros Klub SE) 46:50, 6. Hajdu Máté Bendegúz (Tiszaújvárosi TK) 46:56

IFI LÁNY: 1. Dobi Lili ( DSC-SI) 1:08:37, 2. Bende Gyöngyvér (Kistarcsa VSRC) 1:13:36, 3. Kiss Anna (Martfoi ÚTK) 1:14:28, 4. Molnár Bea (EVUK) 1:14:50, 5. Schuchmann Eszter (UTE-MERIDA) 1:14:51, 6. Érczy Janka Emma (Mogyi SE) 1:14:54

IFI FIÚ: 1. Kovács Gyula (Tiszaújvárosi TK) 1:00:58, 2. Molnár Róbert (DSC-SI) 1:01:55, 3. Soós Gergő Gyula (Fergeteg Triatlon SE) 1:02:41

JUNIOR LÁNY: 1. Horváth Karolina (Budaörsi TK) 1:06:50, 2. Bóna Kinga (Tiszaújvárosi TK) 1:08:06, 3. Peszleg Dominika (Equilor Team Újbuda) 1:08:45, 4. Hangya Adrienn (PSN Zrt.) 1:09:21, 5. Kovács Fruzsina Dóra (Equilor Team Újbuda ) 1:09:53, 6. Simonics Rita (UTE-MERIDA) 1:10:20

JUNIOR FIÚ: 1. Kiss Gergely (Budaörsi TK) 1:00:11, 2. Hornyák Döme (Martfűi ÚTK) 1:01:12, 3. Péter Benedek (DSC-SI) 1:01:24, 4. Dobi Gergő (DSC-SI) 1:01:31, 5. Petrov Farkas (UTE-MERIDA) 1:02:11, 6. Tóth Máté (TITÁN TC) 1:02:27

Folytatás július 25-én, Lengyeltótiban.

A témakör egyéb hírei

Triatlon rajzpályázat

Triatlon rajzpályázat

RAJZPÁLYÁZAT Rajzpályázatot hirdetünk, melynek témája a Triatlon sportág. A nyertes egy olimpiai "A" kerettagok által aláírt pólót kap, melyet a Tiszaújvárosban megrendezésre kerülő világkupán vehet...