Vasárnap történt

2016.06.19.Korábbi hírek

2016-06-19- Lipták Tamás

Burgaszban a mix váltók versenyével folytatódott az U23-as Európa-bajnokság. A magyar csapatot az elozo nap legjobban szereplo versenyzoi alkották, Bragmayer Zsanett, Bicsák Bence, Sárszegi Noémi, Király István váltási sorrendben.

Az idojárás ismét tudott újat mutatni és az eros keleti szél nagy hullámzást idézett elo az úszásra. A szupersprint távon rendezett versenyen így sok érdekes, helyenként inkább vicces jelenetet lehetett látni, amikor a versenyzok megpróbáltak bejutni a fordító bójához.

Jól kezdett a csapat Zsanett második helyen hozta úszásból a váltót, majd heted magával tekerte le a nyolc kilométert, hogy aztán pár másodperccel a britek mögött a hatodik helyen adja át a stafétát Bicsák Bencének.

A szétszakadozott mezonyben a brit versenyzo jól vette a hullámokat így eltávolodott, de Bicsu megkapta magának a második számú olasz és orosz csapat aktuális versenyzojét, akik persze nem sokat voltak hajlandóak hozzátenni a kerékpározáshoz, mivel elso csapataik a mezony elején haladtak. Bence cserébe lefutotta oket és még az elottünk lévo csapatokra is közelített.

Kellett is az elony Sárszegi Noéminek, aki tegnap kilencedikként zárta az egyéni versenyt, mert úszáson ismét nagyon megközelítettek minket. Amint partot értek, Noémi nem várta be üldözoit és egyedül tekerte végig a nyolc kilométert, de oly hatásosan, hogy a közvetlen elottünk a negyedik helyen haladó portugáloknak mindössze 20 másodperc elonye maradt, mire a következo váltásra került sor.

Király István pedig megbízhatóan hozta a formáját. Úszáson kicsit magára engedte üldözoit, köztük a tegnap Európa-bajnoki címet nyero Castrót, de örömük nem tartott sokáig, mert kerékpáron megmutatta ki az úr és még a portugál versenyzot is összeszedte menet közben. A futás elott már látszott, hogy az érem nem jön össze, de a negyedik hely még boségesen meglehet. Isti ennek megfeleloen komolyan is vette a feladatot, leszakította a portugál fiút és megszerezte a csapat számára a negyedik helyet. Tavaly kicsit az ölünkbe hullott ez a helyezés, de idén nagyon megérdemelten szerezte meg csapatunk.

teljes eredménylista

Kitzbühelben a junior Európa-kupán a dönto futamokra került sor a mai napon.

A lányoknál négy magyar versenyzo volt érintett. A legjobban Bicsák Flóra zárt, aki az egyik legjobb futóidovel a 11. helyet szerezte meg. Szegedi Sára 26., Jakab Ilka 27., Filep Zsanna 29. helyen fejezte be a versenyt.

teljes eredménylista

A fiúknál a tegnapi selejtezoket követoen már csak Lehmann Bence maradt talpon. o a 29. helyet szerezte meg a tengerentúli versenyzoket is felvonultató mezonyben.

teljes eredménylista

Besenconban eredetileg paratriatlon Világkupát rendeztek volna a hétvégén, de a nagy esozések hatására megáradtak a folyók, így végül a rendezok duatlonra változtatták a versenyt.

PT 5-ös kategóriában Lengyel Zsófia 4. helyen végzett guidejával Tóth Zsófiával.

teljes eredménylista

A férfiak PT 4-es kategóriájában Boronkay Péter a 10. helyet szerezte meg.

teljes eredményista

Borítóképen: A 4. helyet szerzo u23 mix váltó(Bicsák, Király, Bragmayer, Sárszegi)

A témakör egyéb hírei

Triatlon rajzpályázat

Triatlon rajzpályázat

RAJZPÁLYÁZAT Rajzpályázatot hirdetünk, melynek témája a Triatlon sportág. A nyertes egy olimpiai "A" kerettagok által aláírt pólót kap, melyet a Tiszaújvárosban megrendezésre kerülő világkupán vehet...