Kitüntették Vanek Ákost

2021.06.26

Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter kedden átadta a Magyar Sport Napja alkalmából megítélt idei kitüntetéseket.

Megnyitójában Kásler Miklós kiemelte: a sport a nemzeti identitás része lett Magyarországon, és olyan időszakokban, amikor a nemzet önkifejezésének különböző akadályai voltak, akkor a nemzet együvé tartozását a sportolók mutatták fel a magyar nemzetnek és a nagyvilágnak is.

Gyerekkoromban hol Papp Laci szerettem volna lenni, hol Gerevich, hol Balczó András, és folytathatnám a sort. Ha visszatekint az ember a magyar sport történetére, nemcsak az eredmények imponálók, hanem rendkívül imponálók azok a személyiségek, akik a magyarságot képviselték. Amikor önöket köszöntöm a magyar sport napján, önök az elődeik nyomdokába léptek, és ahogy nekünk az önök elődei példaképeink voltak, úgy önök is példaképek a jelenlegi, következő generációnak, és az egymást követő generációknak. Köszönöm a magyar nemzet és a kormány nevében az önök teljesítményét, de az edzőik teljesítményét is, és mindenkinek a segítségét, akik az önök sikereihez hozzájárultak" – mondta.

Kásler Miklós kiemelte, a versenysport pozícionál egy országot a nagyvilágban.

Befolyásolja azt, hogy miként gondolnak a többi ország nemzetei arra a sportnemzetre, amelyet önök és én is képviselünk. Elmondanám, hogy felelős japán emberrel tárgyaltam Tokióban, és megkérdezte, hogy a magyar tudomány mire képes. Én azt mondtam, hogy 17 Nobel-díjunk van. Ő megkérdezte a tanácsadóját, majd azt mondta, hogy Japánnak 22. Igen, válaszoltam, csakhogy mi tízmillióan vagyunk, ők meg legalább tízszer annyian. És hogy legyen hab a tortán, mondom neki, hogy az ifjú koromat mindig azzal az eredménnyel töltöttem el, hogy az olimpiákon Magyarország és Japán az ötödik vagy a hatodik. Mondanom sem kell, hogy ez a tény a tárgyalásokat nemcsak megkönnyítette, hanem fel is gyorsította" – fogalmazott Kásler Miklós, aki Sárfalvi Péter sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkárral adta át a kitüntetéseket.

Idén a kiemelkedő edzői tevékenység és jelentős nevelő-oktató munka, valamint életmű elismerésére edzők, továbbá a kiemelkedő teljesítményt elérő sportolókat felkészítő sportszakemberek részére adományozható Bay Béla-díjban részesült Kovácshegyi Ferenc, Gáspár István és Ludvigh Zoltán. A kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó sportolók részére, valamint életmű elismerésére adományozható Csík Ferenc-díjban részesült Görbicz Anita, Vanek Ákos és Engelhardt Katalin.

Vanek Ákos 1984-ben született Budapesten. Úszóként kezdte sportpályafutását, majd 13 éves kora óta triatlonozott. Elit versenyzőként, elsősorban a Világbajnoki Széria futamokon, Világkupákon és a Francia GP versenyein állt rajthoz.  2011-ben a Tiszaújvárosi Világkupán 3. helyezést ért el, mely több mint 10 év után az első Magyar dobogós helyezés volt.  Mix Váltóban tagja volt a 2014-ben világbajnoki 3. helyet szerző csapatnak. 2011-ben és 2012-ben az Év férfi triatlon versenyzőjének választották. Civil pályályán a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Vizuális kommunikáció szakán szerezett diplomat 2013-ban.

2014 Világkupa, Tiszaújváros 1.
2014 Francia Grand Prix, Quiberon 7.
2014 Csapat Világbajnokság, Hamburg 3.
2013 Triathlon Világkupa, Tongyeong 11.
2012 Triathlon Világkupa, Tongyeong 6.
2012 Triathlon WTS, Yokohama 13.
2011 Csapat Világbajnokság, Laussane 7.
2011 Triathlon Világkupa, Tiszaujvaros 3.
2011 Triathlon Világkupa, Edmonton 7.
2009 Triatlon junior VB, Queenstown 9.

Fiatal Sporttudósok IX. Országos Kongresszusa

2021.09.17.

2021-ben immár kilencedik alkalommal, rendezi meg az országos sporttudományi kongresszusát a Magyar Sporttudományi Társaság - 36 ...