Fókuszban az utánpótlás I.: Junior Európa-ranglista

2016.10.19.Korábbi hírek

Magyarország nyerte az Európai Szövetség junior nemzeti rangsorát 2016-ban. A Junior Európa-ranglistán országonként és nemenként a három-három legtöbb pontot gyojto versenyzo eredményének összeadása alapján létrejövo rangsorban Nagy-Britanniát és Ausztriát elozték meg versenyzoink.

Az Európai Triatlon Szövetség(ETU) tíz éve hozta létre az a junior Európa-kupa sorozatot. Az elso verseny a szlovéniai Portorozban egybol dupla magyar sikerrel zárult, hiszen a noknél Tóth Zsófia, a férfiaknál az azóta immár legsikeresebb férfi olimpikonunk, Faldum Gábor gyozedelmeskedett.

A sorozat évrol évre fejlodött, erosödött, s egyre több nemzet vesz részt benne, egyre több helyszínen rendeznek futamokat. Az idei évben 35 európai ország versenyzoi hajtottak a pontokért 15 versenyen, 14 különbözo országban. Szintén beleszámít a pontversenybe a junior Európa-bajnokság, mely természetesen a legerosebb mezonyt vonultatja fel a sorozatban. Hazánkban Tiszaújvárosban szoríthatunk évrol-évre a junior sikerekért, melybol idén nem volt hiány. A lányoknál Bukovszki Tünde, a fiúknál Soós Gergo nyerte meg a hazai futamot. Tünde még ifi korú versenyzo, így sikere kisebb meglepetés volt, Gergo szintén ifiként másik két Európa-kupán is diadalmaskodott, mellyel az összetettben 198 versenyzo közül a harmadik helyet szerezte meg a sorozatban. Szintén a legjobb tízben végzett a fiúknál Karai Botond(5.) és Lehmann Bence(10.). A lányok sorozatában Tünde végül egy versenyével a 63. helyet szerezte meg, de Putnóczki Dorka 9., Petrov Dorka 11., Soós Fanni 12. lett az ranglistán.

Az ETU a sorozat népszerosítése miatt hívta életre a Nemzetek Ranglistáját 2014-ben. Abban az évben Bicsák Bence kimagasló teljesítményével – Junior Európa-ranglista gyoztes lett – a harmadik helyet szerezték meg versenyzoink Franciaország és Nagy-Britannia mögött. Tavaly Németország nagy fölénnyel nyerte a versenyt Magyarország és Nagy-Britannia elott.

Idén a fentebb felsorolt hat versenyzo pontjait összeadva végül Magyarország nyerte meg a Junior nemzetek rangsorát 161 ponttal a britek elott. Ez a helyezés négy ifi korú és két junior versenyzo eredményeibol állt össze, így mindenképpen azt mutatja, hogy a következo években is szép magyar sikerek reményeivel várhatjuk a junior Európa-kupa sorozatot.

borítóképen: Karai Botond, Soós Gergo, Meirlan Iskakov(KAZ)

forrás: ETU Triathlon

A témakör egyéb hírei

Triatlon rajzpályázat

Triatlon rajzpályázat

RAJZPÁLYÁZAT Rajzpályázatot hirdetünk, melynek témája a Triatlon sportág. A nyertes egy olimpiai "A" kerettagok által aláírt pólót kap, melyet a Tiszaújvárosban megrendezésre kerülő világkupán vehet...