A cél: Párizs V. rész

2023.01.26.Korábbi hírek

szerző: Fonyódi Tamás

fotó: WorldTriathlon, Tommy Zafares

Sikeres évet zártak a magyar triatlonisták 2022-ben is.  Habár a tokiói olimpia csúsztatása miatt, az idei szezon kicsit másról szólt, mint normál esetben szólt volna, szép eredményekben így sem szenvedtünk hiányt. A magyar triatlon sportág idén gazdagabb lett egy világkupa győzelemmel és egy dobogós helyezéssel, Európa-kupa győzelemmel, Arena Games Grand Final győzelemmel, U23-as világbajnoki ezüsttel, hogy csak néhányat emíltsünk a sok közül. Versenyzőinket kérdeztük, hogyan értékelik az idei évet, illetve mik a terveik a jövőt illetően.

Az idei szezonban csapatot és edzőt váltottál. Hogy történt a váltás?

 

„Elég régóta motoszkált már bennem ez. Szintet szerettem volna lépni, és úgy éreztem, hogy egy ideje ez nem sikerült. Korábbi edzőmmel Tóth Szilárddal mindent megtettünk ennek érdekében, de a kívánt fejlődést nem értem el. Ezért gondoltam azt, hogy egy környezetváltozás jó hatással lehetne rám. Az meg sem fordult a fejemben, hogy Magyarországon váltok klubot, hiszen szeretem Pécset, szerettem ott élni és edzeni. Nyár közepén viszont Hamburgban találkoztam Joel Filliollal (Vincent Luis hatására), és beszélgettünk kicsit a lehetőségekről. Felajánlotta, hogy szeretettel vár a csapatában, ha eldöntöttem, hogy valóban váltanék. Elég hirtelen jött a dolog, de egyből hosszú távú tervekkel vágtunk neki az egésznek. Tisztában vagyok vele, hogy hozzá kell szoknom az új körülményekhez, ami időigényes, de optimistán állok az egészhez. Azt hozzá kell tennem a történethez, hogy Szilárd is támogatott az új tervemben, hiszen mindig azt tartotta szem előtt, hogy boldog legyek, a lehető legtöbbet hozzam ki magamból, ráadásul o is régóta tudta, hogy szükségem van egy olyan csapatra, ahol mindenki ugyanolyan szenvedéllyel űzi a triatlont, mint én. Ezért a támogatásért hálás is vagyok neki.”

 

Hol élsz jelenleg, és hogyan oldod meg az edzéseidet?

 

„Gironában élek jelenleg. Eleinte nem is volt fix lakóhelyem, hanem egy szobát béreltem egyedül. Most egy apartmanban lakom Jelle Geens-szel és a barátnőjével. Az elmúlt 4 hónap elég sűrű volt. Nagyjából 2 hónapot töltöttünk magaslati edzőtáborban, egyet Gironában, a többi időben pedig utaztunk.”

 

Kikkel tudsz edzeni? Milyen az edzés hangulat?

 

„Együtt edzem a csapattal, ahova igen erős versenyzők tartoznak. Többek között Vincent Luis, Jelle Geens, Vasco Vilaca, Brandon Copeland, Alois Knabel és egy fiatal svájci srác Ben. Mindannyian nagyon erősek, teljesen más dimenzióban edzünk, mint eddig én egyedül. Nem nagyon emlékszem olyan edzésre, ami olyan kellemesen jól esett volna, de Filliol is mondta, hogy majd belerázódok. A versenyek előtt egyébként az edzők mindig külön szedtek a többiektől, és akkor tudtam saját tempóban készülni. A versenyekre is egész jól össze tudtuk rakni a formát, annak ellenére, hogy a sok kihagyás miatt idén nem voltam életem formájában.”

 

Érzed a fejlodést?

 

„Azért ahhoz, hogy a szervezetem elbírja ezt az extra terhelést, még el kell telnie 1-2 évnek, és utána várhatom az igazi pozitív hatásait eredmények tekintetén. Ettől függetlenül, amiért jöttem, abból nagyon sokat már most megkaptam. A csapat  összetartó, jó hangulatban telnek az edzések, engem is egyből befogadtak és támogatnak. Közös programokat is szervezünk, szóval imádok minden pillanatot, amit itt tölthetek velük.”

 

Sérüléseid hogy vannak?

 

„Szerencsére a tavalyi térdsérülésem rendben jött, viszont februárban egy ciprusi edzőtáborban összeszedtem egy vállsérülést, ami még nem tökéletes, Cagliariban pedig a bukás következtében a bokám sérült meg. Ezekkel kapcsolatban még MR vizsgálat vár rám, de remélem, hamar kikecmergek ezekből, és újra teljes értékű edzéseket tudok majd végezni.”

 

 

Hogy értékeled az idei évet?

 

„Nekem ez az év a váltásról és az új élményekről szólt leginkább. Ha azt veszem figyelembe, hogy milyen dolgokon mentem keresztül, akkor elégedett vagyok. Sajnos az elmúlt több mint egy év elég nagy hullámvasút volt a számomra, mind fizikálisan, mind lelkileg és elég sok balszerencsés dolog is közbejött. Covidos voltam, előtte Leedsben nem tudtam levenni a neoprémemet, pedig jó helyen jöttem ki a vízből. Aztán Cagliariban ugye jött az esés. Elég nagy mélységeket éltem át, szóval nem volt egyszerű a helyzet. Szerettem volna legalább egy jó eredményt összehozni, bizonyításképp magamnak, hogy még mindig ott a helyem a legjobbak között. Szerencsére Bermudán összejött egy 8. hely, úgy, hogy végig versenyben voltam Blummenfelttel és Yee-vel (olimpiai első két helyezett). Az azért hatalmas lökést adott nekem. Remélem, az idei tapasztalatokat át tudom vinni jövőre, és sokat segítenek majd nekem.”

A témakör egyéb hírei

Triatlon rajzpályázat

Triatlon rajzpályázat

RAJZPÁLYÁZAT Rajzpályázatot hirdetünk, melynek témája a Triatlon sportág. A nyertes egy olimpiai "A" kerettagok által aláírt pólót kap, melyet a Tiszaújvárosban megrendezésre kerülő világkupán vehet...