Folytatta fantasztikus szereplését a magyar válogatott a triatlon világbajnokságon Spanyolországban. Szalai Fanni ezüstérmet nyert a junior lányok között, Kropkó Márton a 6. helyen fejezte be a junior fiúk versenyét, Mocsári Bence szintén egy világbajnoki hatodik hellyel zárta a szezont a paratriatlonosok PTS5-ös kategóriájában. Két nap után három éremmel áll a magyar csapat, már most ez minden idők legeredményesebb világbajnoksága az utánpótlás korosztályokban, és még nincsen vége!
Továbbra is főszerepet játszanak a magyar válogatott tagjai a spanyolországi Torremolinosban zajló triatlon világbajnokságon.
Szalai Fanni – noha 16 évesen az egész mezőny egyik legfiatalabb tagja – junior Európa-bajnokként az éremesélyesek között vágott neki a junior lányok sprint távú (750 méter úszás, 20 kilométer kerékpározás, 5 kilométer futás) futamának. A várakozásoknak megfelelően végig az élmezőnyben volt, a futást egy négyfős élbolyban kezdte, majd néhány száz méterrel később már kettesben maradt az egyik francia ellenfelével. Fej-fej mellett futottak végig, a célegyenesre ráfordító hajtűkanyart azonban a francia vette az élen, és az utolsó métereken már nem lehetett megelőzni. Szalai Fanni az Eb-arany után világbajnoki ezüstérmet nyert!
„Nagyon közel volt az arany, mindent kiadtam magamból, nem volt ennél több bennem. Már korábban is volt olyan verseny, ahol ketten egymás ellen hajráztunk, így tudtam, hogy nagyon gyors lesz a francia lány a végén. Kissé csalódott vagyok, de még csak 16 éves vagyok, van három évem a juniorok között, így lesz még lehetőségem, hogy valóra váltsam az álmaimat” – nyilatkozta Szalai Fanni a célban.
Szobácsi Laura a 26., Pusztai Dóra a 32., Baier Zsófia pedig a 41. helyen fejezte be a junior lányok versenyét.
A junior fiúknál az Európa-bajnoki bronzérmes Kropkó Mártontól várhattuk a legjobb eredményt. Az elsők között jött ki a Földközi-tengerből, magabiztosan, az élbolyban tekerte végig a kerékpáros szakaszt, és a zárószámban is rendkívül bátran versenyzett, végül a hatodik helyen ért célba. Tungel-Nagy Zalán 11. lett, Székely Konrád pedig a 41. helyen zárta a világbajnokságot.
Mocsári Bence az Európa-bajnoki aranyérem és a paralimpiai ötödik hely után ezúttal a hatodik helyet szerezte meg a paratriatlonosok PTS5-ös kategóriájában.
Két nap után három érmet, egy aranyat, egy ezüstöt és egy bronzot nyert a magyar válogatott, már most ez minden idők legeredményesebb világbajnoksága magyar szempontból az utánpótlás korosztályokban. Folytatás vasárnap a 23 év alattiak (U23) mix váltójával, illetve a felnőtt férfiak világbajnoki döntőjével, ahol Lehmann Csongor mellett Dévay Márk is rajthoz áll.