Az előrejelzésekkel és a párizsi olimpia szervezőinek ígéreteivel ellentétben mégsem csökkent az egészségügyi határérték alá a Szajna vizének szennyezettsége, emiatt kedd hajnalban nem tudták megrendezni a férfiak egyéni triatlonversenyét. A két magyar induló – ahogy eddig is – próbál nyugodt maradni, áttervezik a napot és majd a lehető legjobb állapotban rajthoz állni, ha végre lesz erre lehetőség.
Teljes újratervezés – ez a mottó kedden kora reggel a magyar triatlon küldöttségnél. Miután vasárnap és hétfőn sem lehetett edzést tartani a Szajnában, mindenki abban bízott, hogy bejönnek a szervezők várakozásai, javul a vízminőség, és kedd reggel 8-kor elrajtolhat a férfi egyéni verseny, a világ élvonalába tartozó két magyar indulóval, Bicsák Bencével és Lehmann Csongorral. Azt azonban már hétfőn lehetett tudni, hogy a végső szót csak kedden hajnalban, vagyis a tervezett rajt előtt néhány órával mondják ki a szervezők.
Sajnos a friss mérések szerint a Szajna továbbra is alkalmatlan a verseny megrendezésére, emiatt elhalasztották a férfi futamot. A tervezett rajt időpont szerda 10 óra 45 perc, közvetlenül a 8 órakor induló női verseny vége után. Persze csak akkor, ha holnapra a határérték alá csökkennek a szennyezettségi adatok.
„Újratervezünk, nem tehetünk mást” – nyilatkozta Lipták Tamás, a Magyar Triatlon Szövetség szakmai igazgatója. „Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Bence és Csongor még nem indult el a pályára, amikor megszületett a döntés hajnalban, így vissza tudtak aludni, amennyire egy ilyen helyzetben, élete talán legfontosabb versenye előtt tud egyáltalán aludni, pihenni valaki. Át kell terveznünk a napot, valahol edzeniük kell, de ez nem olyan egyszerű és magától értetődő dolog egy olimpia helyszínén. Például a kerékpárokat már tegnap begyűjtötték a szervezők, ők vitték volna a versenyhelyszínre, most ezeket is vissza kell szereznünk. Reggel 8-kor tartanak egy eligazítást, akkor okosabbak leszünk. A legfontosabb, hogy nyugodtak maradjanak a fiúk, ahogy tegnap is mondtuk, a triatlon arról is szól, hogy ki tud leginkább alkalmazkodni a körülményekhez, próbálunk ebben is a legjobbak lenni, és ha valóban megtartják holnap a versenyt, akkor tökéletes állapotban rajthoz állni. Közben természetesen a szakmai stáb figyel Kuttor-Bragmayer Zsanettre is, hiszen a mostani tudásunk szerint ő rajtol majd először holnap a női futam résztvevőivel, és utána Bicsák Bence, valamint Lehmann Csongor.”
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy ma estére figyelmeztetést adtak ki heves zivatarok veszélye miatt Párizsra. Nem lehet tudni, hogy ha este vagy éjjel újra esik majd, annak újabb kedvezőtlen hatása mikor lesz érezhető a Szajna vízminőségén.
Tervezett rajtidőpontok:
női egyéni verseny: július 31., szerda 8:00
férfi egyéni verseny: július 31., szerda 10:45