Kuttor Csaba: a jobbító szándék vezérel

2024.09.12.App, Hír, Sajtóközlemény

Legyen egy alapkritérium, egy olyan minimális feltételrendszer, amelynek kötelező megfelelnie minden szervezőnek, ha rangos triatlonverseny házigazdája akar lenni. Többek között ezt javasolja majd Kuttor Csaba, amennyiben beválasztják a nemzetközi szövetség edzői bizottságába. Aggódik a sportág jövője miatt, bízik benne, ha közösen lépnek fel más elismert szakemberekkel, akkor érhetnek el eredményeket.

Részben a felesége, Bragmayer Zsanett révén, részben saját jogon a triatlon társadalom széles körben ismert tagja, így reális esélye van arra, hogy az októberi tisztújító kongresszuson bekerül a nemzetközi szövetség edzői bizottságába, így látja Kuttor Csaba, akinek a jelölését a magyar szövetség is támogatja.

„Valójában azt a fórumot keresem a sportágon belül, ahol megoszthatom mindazt a tudást és azokat a tapasztalatokat, amiket akár versenyzőként, akár edzőként gyűjtöttem az elmúlt évtizedekben. Mindenképpen a jobbító szándék vezérel, mert sajnos látok problémákat” – nyilatkozta Kuttor Csaba. Igaz, azt is hozzáteszi, egyáltalán nem biztos benne, csak reméli, hogy az edzői bizottság egy megfelelő testület, megfelelő eszköz a cél eléréséhez, vagyis jó irányba indul el.

„Ismert és elismert szakembereket választ be a kongresszus az edzői bizottságba, hiba lenne, ha az ő véleményükre nem figyelne oda a sportág vezetése. De majd meglátjuk! Azt megígérhetem, hogy ha bekerülök, akkor nem fogom vissza magam, őszintén elmondom, amit gondolok, ám minden esetben a sportolók és a sportág érdekeit tartom majd szem előtt” – tette hozzá.

Kuttor Csaba hosszan tudná sorolni azokat a kisebb-nagyobb problémákat, amelyeken érdemes lenne változtatni, és kis odafigyeléssel meg is lehetne csinálni. Onnan kezdve, hogy több versenyhelyszínen méltatlan körülmények között készülnek a sportolók a rajtra, egészen odáig, hogy többször balesetveszélyes kerékpárpályára, vagy úszásra alkalmatlan vízbe kényszerítik a versenyzőket.

„Ha lehetőségem lesz, javasolni fogom, hogy legyen egy alapkövetelmény-rendszer, aminek kötelezően meg kell felelnie minden szervezőnek. Más sportágakban is létezik ilyen, vegyük ennyire komolyan a triatlont, és tiszteljük meg a versenyzőket. Problémát látok a fiatalok nemzetközi versenyeztetésével kapcsolatban is, a jelenlegi helyzetben képtelenség őket normálisan felkészíteni a felnőtt távokra. De hiányolom a hosszú távú koncepciót is, hiszen miközben a versenynaptár ma már hemzseg a sprint és a még annál is rövidebb távoktól, az olimpián még mindig az olimpiai távot erőltetjük. Úgy gondolom, érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy elődöntő, döntő formátummal sprint távra váltsunk” – mondta Kuttor Csaba.

Úgy látja, a hazai szakma is profitálhatna belőle, ha bekerül a bizottságba, mert friss információkat hozna, testközelből láthatná, hallhatná, hogy merre tart a világ triatlonja, és személyesen közvetíthetné, ha Magyarországról bárkinek aggályai, fenntartásai vannak a tervekkel kapcsolatban.

A Nemzetközi Triatlon Szövetség tisztújító kongresszusát október 20-án tartják.

Kuttor Csabát jelölte a Magyar Triatlon Szövetség a Nemzetközi Triatlon Szövetség edzői bizottságába
Kuttor Csabát jelölte a Magyar Triatlon Szövetség a Nemzetközi Triatlon Szövetség edzői bizottságába

A témakör egyéb hírei

WTCS 2024 – Weihai

WTCS 2024 – Weihai

Magyar idő szerint péntek éjszaka és hajnalban kerültek megrendezésre a WTCS kínai állomásának futamai, ahol ezúttal egy női és egy férfi versenyzőnknek szurkolhattunk.  A versenynap az elit...