A triatlonos Mocsári Bence ötödik a paralimpián, ez minden idők legjobb magyar eredménye

2024.09.2.App, Hír, Sajtóközlemény

Bukott a kerékpáros szakaszon, de nem adta fel és az ötödik helyen zárta Mocsári Bence a PTS5-ös, vagyis a legenyhébb sérültségi kategóriában a párizsi paralimpia triatlon versenyét. A 24 éves pécsi sportoló ezzel minden idők legjobb magyar eredményét érte el. A futam után azt mondta, hibázott, elnézett egy kanyart, de minden erejét összeszedte és rendkívül büszke az ötödik helyre. Mocsári Bence azt is hozzátette, hogy ez volt élete első paralimpiája, de biztosan nem az utolsó.

Egy nap csúszással, de végül napsütéses időben és az eredetileg tervezett útvonalon, vagyis a Szajnában, illetve Párizs belvárosának legszebb részein rendezték a triatlonosok versenyét a paralimpián. A mezőnynek az olimpiai táv felét kellett teljesítenie, 750 métert úsztak, 20 kilométert kerékpároztak és zárásként 5 kilométert futottak a versenyzők.

A könyökizületi rendellenességgel született Mocsári Bence paraúszóként kezdte gyerekkorában, a Szajna azonban még őt is meglepte, szinte minden energiáját mozgósítania kellett, hogy az élbolyban maradjon. Negyedikként jött ki a vízből, kerékpáron is tartotta a tempót a legjobbakkal, sőt élre is állt, ám ekkor egy kanyart elvétett és elesett. Szerencsére nem sérült meg, néhány másodpercen belül visszapattant a nyeregbe és folytatta a versenyt, a bukás során azonban elveszítette a kulacsát, így a többiekkel ellentétben nem tudott frissíteni a verseny további szakaszában.

A futást a harmadik helyen kezdte és végül szoros versenyben ötödikként ért célba, amely az eddigi legjobb magyar eredmény a paralimpiák történetében, korábban Boronkay Péter (2016) és Lévay Petra (2021) egyaránt a 9. helyen zárt.

Az első hatban szerettem volna zárni életem első paralimpiáját és ez sikerült, büszke vagyok rá. Az bosszantó, hogy a negyedik hely nagyon közel volt, sajnos ez vélhetően a bringás bukáson ment el. Az úszás nagyon kemény volt, úgy másztam ki a Szajnából, hogy azt sem tudtam, hol vagyok. Kerékpáron sem akartam leszakadni, éppen előztem, amikor elnéztem egy kanyart. Nem is tudom, mi járt a fejemben, hiszen jól ismertem a pályát. Gyorsan visszaszálltam, nagyjából 20 másodpercet veszíthettem, kár érte. Óriási élmény volt, örökre emlékezetes, rengeteg szurkoló biztatott minket a pálya mellett. Ez volt életem első paralimpiája, de nem az utolsó, ezt merem állítani! Mindent beleadok, hogy négy év múlva megint ott legyek, és akkor már a dobogóért leszek harcban – nyilatkozta Mocsári Bence néhány perccel a célba érkezés után.

Képek – Magyar Paralimpiai Bizottság:

Nyilatkozat: https://m4sport.hu/cikk/2024/09/02/mocsari-bence-otodik-lett-a-paralimpia-triatlonversenyen

A témakör egyéb hírei