Barion Pixel Új lehetőség, új élmények: indul a Friendship Series – Magyar Triatlon Szövetség

Új lehetőség, új élmények: indul a Friendship Series

2024.06.19.Hír

Friendship, vagyis Barátság elnevezéssel új nemzetközi versenysorozatot indít a román és a magyar triatlon szövetség.

Azzal a céllal, hogy mindkét országban tovább erősödjön a sportág ismertsége, népszerűsége, és minél több korosztályos, valamint szabadidős sportoló számára biztosítsunk versenyzési lehetőséget.

A május végétől szeptemberig tartó sorozatba a legnevesebb hazai és a legismertebb romániai viadalok kerültek. Arra biztatunk mindenkit – nemcsak magyar és romániai, hanem akár harmadik országbeli sportolólat is – hogy próbáljanak ki új helyszíneket, álljanak rajthoz minél több versenyen. Aki mindkét országban elindul legalább egy, a sorozatba tartozó eseményen, egyedi ajándékot kap. A leglelkesebb, vagyis a legtöbb állomásra eljutó triatlonistákat pedig – terveink szerint – külön jutalommal is meglepjük a szezon végén.

A sorozat teljes versenynaptárát itt lehet megtekinteni.

Bízunk benne, hogy a Frienship Series versenyein új élményekkel gazdagodhatnak a résztvevők, és bizonyíthatjuk, hogy a sport a korábbiaknál szorosabbra fűzheti két ország és két nemzet kapcsolatait. A magyar-román kezdeményezés már előzetesen sportdiplomáciai sikert aratott, hiszen több ország jelezte, hogy a jövőben szívesen csatlakoznának egy ehhez hasonló régiós, vagy akár kontinenseken átívelő sorozathoz.

A Román Triatlon Szövetséggel közös kezdeményezésünk a Friendship Series, melynek keretein belül a legnevesebb versenyeket megnyitjuk egymás számára, emellett természetesen igyekszünk még vonzóbbá tenni a magyar versenyeket a román versenyzők számára, illetve fordítva. A Friendship Series minden nemzetiségű versenyzőt szívesen vár, indulói pedig ajándékkal is gazdagodnak.

Kindl Gábor

Tegyük meg közösen az első lépést, találkozzunk idén nyáron a Friendship Series versenyein!

A témakör egyéb hírei

WTCS 2024 – Hamburg

WTCS 2024 – Hamburg

Július 13-án, Hamburgban került megrendezésre a világbajnoki sorozat aktuális állomása, ahol három férfi és egy női versenyzőnknek szurkolhattunk.  Faldum Gábor a kerékpáros felzárkózást követően,...