A napokban az „Év fogyatékos férfi sportolója” címre jelölték, Európa-bajnoki címet nyert és nem mellesleg minden idők legjobb magyar eredményével ötödik lett a párizsi paralimpián – így foglalható összes röviden Mocsári Bence idei szezonja. Azt mondja, 2025-re nyugodtabb évet terveznek edzőjével, Tóth Szilárddal, sokat dolgozik majd, például a futóteljesítménye javításán, és csak a kiemelt versenyeken áll rajthoz.
“Összességében nagyon pozitív éven vagyok túl. Kemény volt a kvalifikációs időszak: sok stresszel, rengeteg utazással, de úgy gondolom, szépen teljesítettünk” – mondta Mocsári Bence.
“A paralimpiai 5. helyre büszke lehetek. Természetesen többször eszembe jut, hogy a kerékpáros esés miatt lecsúsztam a negyedik helyről, de az is igaz, hogy a dobogó nem ezen ment el. Valójában az volt a célom, hogy az első hatban végezzek életem első paralimpiáján, ez sikerült, nincs hiányérzetem.”
A 24 éves pécsi versenyző már a párizsi ötödik hellyel is sporttörténelmet írt, hiszen ez minden idők legjobb magyar helyezése, és ezt még fokozni tudta a szeptemberi Európa-bajnokságon nyert aranyéremmel. A hosszú, kimerítő szezont – talán egy kicsit már fáradtan versenyezve – egy világbajnoki hatodik helyezéssel zárta.
„Kisebb csalódásként éltem meg a vb-szereplést, mindenképpen előrébb szerettem volna végezni. Bízom benne, hogy jövőre sikerül.”
Tervei szerint jövőre is ott lesz a világbajnokságon, valamint az Európa-bajnokságon és a tatai világkupán, de ennél sokkal több versenyt biztosan nem vállal majd. Nyugodtabb évet szeretne, kevesebb utazással és több edzéssel.
“Kicsit változtatunk 2025-re, elkezdődik egy hosszú alapozás, például hosszabb futásokkal gyűjtögetnem kell a kilométereket. Erre idén nem volt lehetőség a nagy rohanásban. Az edzőmmel pontosan látjuk, hogy a futásban van még hova fejlődni, ez a leggyengébb számom, mindenképpen javulnom kell. Nagyon szeretek versenyezni, de jót fog tenni, hogy a következő szezonban csak kevesebb helyen állok rajthoz. Persze a világversenyeken és a hazai világkupa-futamon biztosan ott leszek” – tette hozzá Mocsári Bence.