Életében először indult középtávú triatlon versenyen, és azonnal a második helyen végezett Lehmann Csongor Abu-Dzabiban, a Sir Bani Yas Challenge középtávú versenyen. Európa-bajnok triatlonistánk világklasszisokat maga mögött hagyva remekelt.
Az 1,9 km úszás, 96 km kerékpározás és 21 km futás távokból álló versenyre nagy létszámú amatőr induló mellett 28 profi férfi versenyző nevezett.
A profik mezőnye kifejezetten erős volt, rajthoz állt többek közötta Dél-afrikai Henri Schoeman, aki Rióban olimpiai bronzérmet szerzett, a hosszútáv jelenlegi egyik legnagyobb alakja, a francia Sam Laidlow, aki 2023-ban IronMan világbajnoki címet ért el, éstöbbek között nevéhez fűződik a Hawaii-ban tartott kerékpáros pályacsúcs is.
Lehmann Csongor kiváló, mindvégig stabil és erős versenyzéssel, a győztes svájci Jonathan Guisolan mögött másodikként ért célba. Az eredmény értékét növeli, hogy az Abu-Dzabi-ban rendezettmegmérettetés felkészülési verseny volt, ráadásul ebben a távban számára az első, hiszen Európa-bajnokunk soha korábban nem vett részt középtávú versenyen.