A várakozásoknak megfelelően óriási harcokat és izgalmas fordulatokat hozott a világbajnoki sorozat döntője. Lehmann Csongor a kimagasló futásának köszönhetően a hatodik, Dévay Márk pedig az előkelő 29. helyen értek célba. Csongor ezzel minden idők legjobb világbajnoki sorozat eredményét érte el, hiszen összetettben az ötödik helyen zárt.
Egy küzdelmes 1500 méteres úszás után Márk a 15 Csongor a 19. helyen szálltak ki a vízből.
Egy villámgyors depózást követően Csongi egy helyet javítva a 18, Márk a 25. helyen kezdte meg a kerékpáros szakaszt.
Nyolc körös pálya, sok kanyar, és sok kigyorsítás jellemezte a 40 kilóméteres pályát. Hatalmas volt az iram, ami nagy kockázatot is rejtett magába. Sajnos nem kellett sokat várni az első fordulatra, egy bukás szedte ketté a mezőnyt mindjárt az elején. Wilde-nak sikerült kikerüléni az esést, ő vezette a bringát, így jó helyzetbe került a világbajnoki sorozatot illetően. Lee az üldözök között ragdt a két magyarral fiúval.
A kerékpár második körében az első ötös nagyot dolgozik, nő az előnyük az üldözőkhöz képest.
Harmadik körre már 30 mp az üldözők hátránya, az élen haladók szépen dolgoznak össze az elején, a nagy csoport nem tud közelíteni hozzájuk.
Alex Yee folyamatosan elől van, ő szeretne felérni a vezetőkre, de nem talál segítőre. Negyedik körre fordulva tovább nőtt a különbség, már majdnem 40másodperc. Csongor a 13. Márk a 20. helyen tekert át az ellenőrző ponton.
Az élen haladók szépen összedolgozva tovább növelik az előnyüket. Ez a forgatókönyv Wilde-nek kedvez az összetett eredmény miatt. A kerékpározás ötödik körére tovább nő a különbség már több, mint egy perc a hátrány.
Ekkor egy újabb bukás nehezíti a felzárkózást. A magyarok sikeresen kikerülték az incidenst a fiúk a mezőnyben dolgoznak tovább, de nem tudnak közelebb kerülni az élen haladókhoz.
A hetedik körre már 1:20 volt a hátrány. A kerékpározás szakasz végéig a helyezések nem változtak, az eleje összedolgozott és távolodtak az üldözőktől.
Wilde szállt le elsőként a bringáról ő kezdte meg a futást a világbajnoki címért.
A magyarok jól közelítették meg a depót. Csongor a 7. helyen kezdte meg a futást.
Csongor Lee-vel kezdte meg a futó szakaszt, mindent feltéve egy lapra indultak neki a végső 10 kilóméternek.
Lee őrült tempóban fut az élen haladók után, Csongor a nyolcadik helyen vezeti az üldözőket. Márk kissé leszakadva a 31. helyen haladt két perces hátrányban az érmes pozícióktól.
A második kört Wilde kezdi, Bergere előtt. Az üldöző hármas lassul, Yee óriási tempóban halad, mögötte Csongorék csoportja. Márk a 28. helyen kezdte meg a futás harmadik körét.
A harmadik kör végére Yee utolérte az üldözőket és felfutott a dobogóra ezzel bebiztosította az összetett világbajnoki címét. Egy körrel a vége előtt Wilde vezet, Bergere 53 hátránnyal követi. Alex Yee felért a dobogós pozícióba. Csongor a nyolcadik helyen kezdte meg az utolsó kört.
Wilde 1:42:22-vel megnyerte a világbajnokságot. Bergere a második Yee a harmadik helyen ért célba.
Csongor hatalmas futással 1:44:08-al a hatodik a világbajnoki döntőben. Márk 1:47:05-el a 29. pozícióban fejezte be a versenyt.
eredmények: https://triathlon.org/results/result/2024_world_triathlon_championship_finals_torremolinos/635630
A magyar csapat legsikeresebb világbajnoki szereplésével zárul az idei triatlonos szezon.
A világbajnoki sorozat eredménye: https://www.triathlon.org/rankings/world_triathlon_championship_series/male