Az ultratriatlon világa extrém követelményeiről, és a versenyzők emberfeletti teljesítményeiről ismert. Rokob József ebben az embert próbáló sportágban írt történelmet.
A győri ultratriatlonista eddig 180 Ironman távot teljesített, amelyekből 170 ultratriatlon verseny keretén belül volt, 2024-ben pedig kiérdemelve a világ második legeredményesebb ultratriatlonistája címet a World Cup ranglistán, a korosztályos összesítésben pedig első helyezést ért el. Mégsem ezek a kimagasló eredmények és helyezések, hanem a kihívás és a sport iránti szeretet jelentik a legnagyobb motivációt számára.
„Az ultratriatlont önmagam szórakoztatására űzöm. Nem a helyezések érdekelnek, hanem az, hogy amíg csinálom, addig szeressem. Nekem ez jelenti az igazi kikapcsolódást. Ilyenkor például senkinek sem veszem fel a telefont, és csak a versenyre koncentrálok.”
Rokob József pályafutása 2009-ben kezdődött Nagyatádon, ahol először teljesítette az Ironman távot. „Azt hittem, ez a leghosszabb táv, amit lehet teljesíteni, aztán a verseny előtt megláttam a bonyhádi ultratriatlon csapat buszát. Akkor eldöntöttem, ha sikerül teljesítenem a versenyt, akkor nem az időmön akarok javítani, hanem az Ironmannél is nagyobb távokat szeretnék teljesíteni.”
Ez az elszánt döntés indította el egy olyan úton, amely során például már hétszer teljesített 10-szeres Ironmant, és megnyerte a legendás „30 nap, 30 Ironman” kihívást is 2013-ban, amelynek rekordját azóta sem tudta senki megdönteni.
Egyik legkedvesebb versenye az Enduroman Arch to Arc, amelyet a világ egyik legkeményebb ultratriatlon kihívásaként tartanak számon. A résztvevők Londonból futnak Doverig (140 km), átúsznak a La Manche csatornán ( kb 40 km), majd kerékpárral eljutnak Párizsba (290 km). „Ez az igazi kihívás, ahol nemcsak a testedet, hanem az elmédet is a végsőkig teszteled. Több mint 17 órán át voltam vízben, a segítő hajóhoz nem lehet hozzáérni sem, üvegben dobják le az élelmet, ha szükséged van rá” – mondta József.
Rokob József több mint egy évtizede dolgozik együtt edzőjével, Dr. Barthalos Istvánnal, aki a siker titkát a megfelelő állóképesség fejlesztésben és a mentális erőben látja. „Józsi fejben az egyik legerősebb versenyző a világon, amit az eredményei és a versenyzéshez való hozzáállása is bizonyít” – mondta az edző. Érdekesség, hogy az edzésprogramba kiegészítő sportként a tollaslabdát is beillesztettek, hogy tovább javítsák József mozgáskoordinációját.
„A felkészülés lényege, hogy Józsi bármelyik versenyen fizikailag a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa és fejben is végig motivált maradjon.” Az edzéseket mindig József elfoglaltságaihoz igazítják, hiszen ultratriatlonista karrierje mellett három gyermekes édesapa és cégvezető is.
Rokob József szerint az ultratriatlon nemcsak egyéni kihívás, hanem közösségi élmény is. „Szeretek segíteni másoknak, átlendíteni őket a holtpontokon. Ilyenkor motiválom őket, beszélek velük, és sokan köszönettel fordulnak hozzám a verseny végén.”
2025-ben József 23 Ironman táv teljesítését tervezi, 2026-ra pedig az összetett világranglista elsőséget tűzték ki célnak.
Egy biztos, szenvedélyével és kitartásával nemcsak a magyar ultratriatlon közösséget inspirálja Rokob József, hanem világszerte is példát mutat abból, hogy az emberi teljesítőképesség határai folyamatosan tágíthatók kellő elszántsággal, kitartással és szorgalommal.



