Százezres tömeg előtt, elképesztő izgalmakat hozott a női triatlonosok egyéni olimpiai futama Párizs belvárosában. A Szajna sodrásával és a csúszós macskaköves utakkal is meg kellett küzdeniük a versenyzőknek. Kuttor-Bragmayer Zsanett mindent kiadott magából és a 26. helyen ért célba.
Szerda reggel nyolckor jött el a várva-várt pillanat, elrajtolhatott a párizsi olimpia első triatlon futama, a női egyéni verseny. Az 55 induló – a férfiakhoz hasonlóan – nem kapott lehetőséget arra az elmúlt napokban, hogy ússzon a Szajnában, ugyanis folyamatosan az egészségügyi határérték felett volt a folyó szennyezettsége. Így „élesben” kellett alkalmazkodniuk az indulóknak a nagy sodráshoz és megtalálniuk a legideálisabb íveket. Összesen 1500 métert, egy 910 és egy 590 méteres kört kellett teljesíteniük. Sokat lehetett nyerni, ha valaki lefelé kihasználta a nagy sodrást, felfelé pedig olyan ívet választott, hogy a lehető legkevesebbet kelljen árral szemben úsznia.
Kuttor-Bragmayer Zsanett a jobb úszók közé tartozik, ennek megfelelően az első kört a 10. helyen fejezte be, az úszás legvégén pedig a 7. helyen jött ki a Szajnából kevesebb, mint fél perces hátránnyal az élen álló, olimpiai bajnoki címvédő, bermudai Flora Duffy mögött.
Az áradó Szajna után újabb, nem várt kihívás várt a triatlonosokra: hajnalban esett az eső, és bár a verseny idejére már elállt, de az utak még nem száradtak fel Párizs belvárosában. A 40 kilométeres kerékpározás első fele így valóságos túlélőversennyé alakult, a rendkívül csúszós macskaköves kanyarokban sorra buktak a résztvevők. Kuttor-Bragmayer Zsanett az egyik legtechnikásabb bringás a női mezőnyben, szerencsére nem hibázott, nem esett el és nem is keveredett tömeges bukásba.
A kerékpáros pálya mellett végig hatalmas tömeg, százezres szurkolótábor – köztük sok magyar – biztatta a versenyzőket, ami csak egy újabb bizonyíték, hogy a triatlon az egyik legnépszerűbb olimpiai sportág, nem véletlenül jelölték ki a pályát különleges díszletek között, Párizs legismertebb és legszebb részein.
A második kerékpáros körben kialakult egy 10 fős élboly, amely később 9 fősre fogyatkozott egy újabb esés miatt, de magyar szempontból a legfontosabb az volt, hogy Kuttor-Bragmayer Zsanett végig jól tartotta magát, és az élmezőnnyel kezdhette a futást.
A 10 kilométeres futás végén valóra váltak a francia szervezők álmai, hazai győzelem született, Cassandre Beaugrand lett az olimpiai bajnok. Kuttor-Bragmayer Zsanett élete második olimpiáján a 26. helyen ért célba.
„Engem egyáltalán nem zavart meg a rajt körüli herce-hurca, hiszen a mi versenyünk akkor volt, amikor az eredeti időrend szerint is lett volna. Nagyon jól ment az úszás és a kerékpározás, és a futásnál is kihoztam magamból a maximumot. Sajnos az elmúlt másfél évben küszködtem sokat az Achilles-inammal, nem tudtunk annyi kilométert futni, amennyit szerettünk volna, ez most hiányzott a végén. De azt hiszem, emelt fővel jöhettem le a pályáról, mindent kiadtam magamból. Mostantól pedig nagyon szurkolok a fiúknak.” – Kuttor- Bragmayer Zsanett