Négy versenyből négy győzelem! Fantasztikus magyar nap a tiszaújvárosi világkupán!

2026-06-28 | App, beszámoló, Hír

Vasárnap a magyar triatlonsport megmutatta az erejét Tiszaújvárosban: mind a felnőttek világkupájában, mind a juniorok Európa-kupájában mindkét nemnél hazai siker született. Előbb a fiatalok között Szász Csenge és Szűcs András diadalmaskodott, majd az alig 18 éves Szalai Fanni pályafutása első világkupa-futamgyőzelmét aratta. A koronát a hétvégére Lehmann Csongor tette fel sorozatban hatodik tiszaújvárosi sikerével.

45 magyarnak szurkolhattunk vasárnap a Tiszaújvárosi Triatlon Fesztiválon. A rekkenő hőségben délutánra a Dísztó hőmérséklete 31.2 fokra nőtt, ami már annak a határán mozgott, amiben még versenyt lehet rendezni. Szerencsére ennél jobban nem forrott fel a víz, így négy nem akármilyen futamot láthattunk!

Már a junior Európa-kupában kettős győzelemnek örülhettünk a leányoknál és a fiúknál is: Szász Csenge és Szűcs András lett a két aranyérmes, Kropkó Jázmin és Holba Zsombor ezüstéremmel gazdagodott. Legjobbjaink mindkét futamban a futás első kilométerein szakították le a riválisaikat.

Néhány órával később már a felnőtteken volt a sor, az idei világkupa nekik már a Los Angeles-i olimpiai kvalifikációba is beleszámít. A szombati elődöntőket hat női és nyolc férfiversenyzőnk vette sikerrel.

Vasárnap előbb a női fináléra került sor, amiben nem túlzás, Szalai Fanni „berúgta az ajtót” a vk-szintjén! A néhány napja érettségiző 18 éves tehetség korát meghazudtoló érettséggel és magabiztossággal olyan klasszisokat vert meg, mint Taylor Knibb. Az amerikai triatlonosnak két ötkarikás ezüstje van mixváltóban, a rutinja miatt ő szállt le elsőként a kerékpárról. Ám a három tagú élcsoportból Szalai volt az, aki a legkönnyedebben mozgott és óriási futással pályafutása eddigi legnagyobb sikerét aratta.

„Hogy őszinte legyek, semennyire nem számítottam rá, hogy első leszek. Még ötlet szintjén sem merült fel bennem, hogy megnyerhetem, későbbre terveztem az első vk-győzelmem, de nagyon örülök, boldog vagyok. Jól aludtam, az éjjel volt bennem egy megmagyarázhatatlan nyugodtság. Azért három-négy órával a verseny előtt már inkább az izgalom lett úrrá rajtam, egy pici nyomás is volt a vállaimon, amiért itthon vagyunk. Meglepődtem, hogy így alakult, kicsit felfoghatatlan” – mondta a díjátadót követően Szalai Fanni.

Lehmann Csongor már ismerősebb volt a tiszaújvárosi dobogó felső fokán. Újabb győzelmének a kulcsaként azt nevezte meg, amikor az úszás után, a kerékpározás első méterein el tudta csípni a hét tagú élcsoportot, amiben Dévay Márk és Hóbor Zalán is ott volt. A 27 éves versenyző a futásban hamar az élre állt, nem adott esélyt riválisainak, a 2021-es és 2022-es Ek-sikere és a 2023-as, 2024-es és 2025-ös vk-aranyérme után ismét ő lett Tiszaújváros királya.

„Jólesik a megnevezés, de nem gondolok királyként magamra, próbálok szerényen hozzáállni. Ez egy kiváltság, hogy itthon van lehetőségem versenyezni, amivel élni is kell. Ezért is vagyok itt minden évben és próbálom meg kihozni magamból a legtöbbet. Ez egy olyan előny, amivel nagyon kevés versenyzőnek van lehetősége élni. Már csak azért is különleges, mert egy ilyen kisvárosban, mint Tiszaújváros világkupázhatok otthon” – mondta Lehmann Csongor.

TRIATLON-VILÁGKUPA, TISZAÚJVÁROS

Férfiak: 1. Lehmann Csongor 52:12 perc, 2. Tom Lerno (francia) 52:22, 3. Pelayo González Turrez (spanyol) 52:30, 4. Dévay Márk 52:41, …6. Hóbor Zalán 52:51, …13. Kiss Gergely 53:11, 14. Dobi Gergő 53:22, …17. Dévay Zsombor 53:44, …21. Trungel-Nagy Zalán 54:01, 22. Soós Gergő Gyula 54:02

Nők: 1. Szalai Fanni 57:10 perc, 2. Taylor Knibb (amerikai) 58:01, 3. Tara Sosinski (ausztrál) 58:37, …14. Horváth Karolina 1:00:10 óra, …16. Peszleg Dominika 1:00:30, …20. Nádas Nóra Romina 1:01:07, …27. Dobi Lili 1:02:10, 28. Pusztai Dóra 1:02:17

TRIATLON, JUNIOR EURÓPA-KUPA, TISZAÚJVÁROS

Fiúk: 1. Szűcs András 36:49 perc, 2. Holba Zsombor 36:57, 3. Antonin Mathieu (francia) 37:13, … 5. Kendeh-Kirchknopf Sebestyén Pál 37:17, 6. Izsák Csaba 37:24, …9. Tomka Ézer 37:52, 10. Szabó Levente 37:58, …12. Szabó Márton Mihály 38:04, …15. Ábrahám Szabolcs 38:24, …18. Mihály Szabolcs 38:32, …20. Marádi Gergő 38:40, …27. Bódizs Áron 40:33

Leányok: 1.  Szász Csenge 41:11 perc, 2. Kropkó Jázmin 41:22, 3. Hanna Mansson (svéd) 41:25, 4. Katona Korinna 41:25, 5. Fabók Eszter 41:49, 6. Szalai Nóra 41:59, 7. Miszlai Mira 42:05, …9. Gera Alíz Júlia 42:20, …11. Filep Zóra 42:41, …13. Bán Petra 42:50, …15. Dobrovoczky Kira 43:05, 16. Nyíri Bernadett 43:11, 17. Gál Boglárka 43:22, 18. Lédeczi Lotti 43:45, 19. Kovács Miléna 44:06,…22. Urban Emma 44:58, 23. Rácz Dorka 45:06, …25. Verebélyi Kincső 45:13, …27. Hajdu Gréta Emma 45:36, 28. Nagy Kata Bianka 45:54, Hóbor Enikő nem ért célba.

A témakör egyéb hírei