Fantasztikusan sikerült Mocsári Bence idei első versenye: negyedik lett a World Triathlon Para Series yokohamai állomásán, a PTS5 kategóriában. A 25 éves versenyzőnkkel a Japánban szerzett tapasztalatai mellett a legszebb triatlonos emlékeiről és 2025-ös céljairól is beszélgettünk.
Milyen élményekkel tértél haza Yokohamából? Elégedett vagy a szezonrajtoddal?
Alapvetően nagyon jó versenyt mentem, az úszás kimagasló volt, meglepődtem magamon, hogy mennyire jól érzem magam a vízben. A kerékpáros részidők közül is az enyém lett a legjobb, a két depózásban pedig első és második voltam. Tudtam, hogy sokat fejlődtem a bringán, ez már egy pozitív és előremutató motívuma volt a versenynek. Mégis, talán kicsit túlzásba is estem a kerékpáron, mert a futás első másfél-két kilométerén begörcsölt a lábam. Éppen ezért hiába szálltam le elsőként, nem tudtam a jobb futókra ráállni, ezért a táv hátralévő részét már üres térben teljesítettem. Az edzőtáborban elvégzett munka alapján egy perc maradt a futásban, ami nem biztos, hogy elég lett volna a dobogóhoz, reális ez a negyedik hely, kezdetnek teljesen jó.
Vannak olyanok, akik az esős, extrém körülmények között jól érzik magukat. Neked mennyire feküdt ez az ítéletidő?
Szeretem a kihívásokkal teli kerékpáros pályát, ezt akár az eső, a sok kanyar vagy a macska kő okozza. Jól kezelem a bringát, a mostani esőben is jól oldottam meg mindent, éreztem a kanyarokat és jó volt a tapadás is. Ugyanakkor az eső miatt sok mindent nem láttam, bepárásodott a szemüvegem, de mivel már sokadjára voltam ezen a pályán, érzésből is mentek a dolgok. Mivel nemcsak a kanyarokban, de az egyenesekben is koncentrálni kellett, ezért a frissítésre nem tudtam odafigyelni. Futásban cuppogott a cipőm, a víztől nehezebbé vált a többi felszerelésem is, de ez az időjárás mindenkinek ugyanolyan nehézségekkel járt.
Hogyan alakult a felkészülésed a 2025-ös évadra? Változtattatok-e valamit az edzésmunkán az előző évekhez képest?
A tavalyi világbajnokság után hosszabb, három-négyhetes pihenőt tartottam. Utána már kezdtük is az alapozást, ami szerintem jól sikerült, elkerültek a betegségek, megcsináltam minden edzést. Sok futó kilométert gyűjtöttem össze, emiatt jól is esik az erősebb tempó és érezhetően jobb lettem a hosszabb távokon is. Mindezeket az elmúlt három héten Cipruson már kitapasztaltuk. Itt már sok triatlonos résztáv-feladatokat végeztünk, magát a sprinttávot is leteszteltük edzéskörülmények között.
Akik csak most ismerkednek a neveddel, bennük biztosan felmerül a kérdés, hogy pontosan melyik sérültségi kategóriában versenyzel?
A PTS5 kategória az enyém, ez a legenyhébben sérült emberek kategóriája. Könyök ízület nélkül születtem, ez a sérültségi szint még ebbe tartozik bele.
Miben különbözik egy triatlonverseny a para sportolók számára az épek versenyétől?
Nagy különbségek nincsenek. A táv az fix, nálunk mindig sprinttáv van, azaz 750 méter úszás, 20 kilométer kerékpározás és 5 kilométer futás. A bringázás közben itt nem lehet boyozni, ezért mi időfutam-kerékpárral megyünk, emiatt sokkal inkább számít az egyéni teljesítmény ezen a részén a triatlonnak. De azért egyszer kipróbálnék egy olyat is a világkupában, amikor el lehet vegyülni a mezőnyben.
Mióta triatlonozol? Hogyan kerültél kapcsolatba a sportággal?
2017 óta triatlonozom, előtte válogatott úszó voltam. A váltás előtt közvetlenül már nem nagyon élveztem az úszást és nem is nagyon fejlődtem benne. Hiába voltam világbajnoki ötödik, úgy gondoltam, hogy ez a maximum, amit ki tudok hozni belőle. Az akkori edzőm, Balla Péter és a Magyar Triatlon Szövetség meggyőzött, hogy feküdne nekem ez a sportág, nagy esélyem lenne szép dolgokat elérni benne. Eleinte nehéz volt az átállás, mert ex-úszóként nem volt sok lábizmom. Mivel könnyebb voltam, mint ma, ezért a futással már akkor sem volt gond, de régebben a kerékpározás borzalmasan ment. Hál’ istennek bringában szépen lehet fejlődni, ha beleteszed a munkát, ki fog jönni a versenyeken a javulás, míg a jó futóképesség kicsit adottság is.
Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?
A párizsi paralimpián elért ötödik helyemre nagyon büszke vagyok. Nagyon élveztem azt a versenyt annak ellenére is, hogy elestem a kerékpárral. Viszont a mai napig jó visszagondolni arra, hogy milyen gyorsan felálltam belőle és nem adtam fel. Ugyan nem léphettem fel a dobogóra, mégis megdobogtatja a szívem, amikor a célba érkezésre gondolok. A paralimpiai felhajtást ugyanúgy nem könnyű a sportolóknak elviselni, mint az olimpián az épeknek. Valamilyen szinten én is tartottam tőle, hogy mi lesz Párizsban, de pont ezért készültem rá sportpszichológussal, hogy ez ne történjen meg. Meglepően jól kezeltem ezt a fajta nyomást, sőt, pozitív töltetet kaptam tőle. Tetszett a médiafelhajtás is, hogy mennyien odafigyelnek a para sportra is.
Hogyan látod a para sport helyzetét Magyarországon?
Szerintem itthon is egyre jobb a helyzet, egyre jobb lehetőségeink vannak, minden téren megvan a támogatottság. Jólesik, hogy a Magyar Triatlon Szövetség nem szeparál el engem az épektől, hanem engem is ugyanúgy kezel. Úgy érzem, hogy megbecsülnek, értékelik a teljesítményem, a szövetség és a teljes közösség is látja, hogy én is akarok fejlődni, amihez mindent megkapok.
Mi vár rád a következő hetekben, mik a legnagyobb céljaid az idei évre?
Nemsokára utazom Szamarkandba, ahol én is elindulok a para világkupán. Ezt a versenyt eredetileg nem terveztük, de mivel az edzőm, Tóth Szilárd az U23-asok kapitányaként ott lesz a triatlon-világkupán, ezért úgy voltunk vele, hogy miért ne, akár én is mehetnék vele a hétvégén. Ezután sem állunk le az edzéssel, kőkeményen kell tovább készülni, mert június hetedikén, Tarantóban jön a World Triathlon Para Series következő állomása, rá egy hétre pedig az Európa-bajnokság. Szeretnék július közepén a tatai világkupán a tavalyihoz hasonlóan jól szerepelni. Július közepe után lesz időnk szusszanni egyet, mielőtt megkezdjük a felkészülést az év végi világbajnokságra, ami nekünk is Ausztráliában lesz.
Ha kíváncsi vagy arra, milyen erők mozgatják Bencét a versenypályán túl is, hallgasd meg legújabb podcast epizódunkat! Ebben a részben két vendégünk személyes történetein keresztül mutatjuk meg, miért jelent sokkal többet ez a sport a puszta eredményeknél. A beszélgetés inspirációt nyújt mindazoknak, akik új lendületet keresnek – a sportban vagy az élet más területein.
