Kindl Gábor: Csodálatos évet zártunk, de még van feljebb!

2024.11.27.App, Hír, Interjú

Csodálatos volt a 2024-es szezon, előzetesen aligha gondolta volna bárki is, hogy ilyen nagyszerű eredményeket ér el a magyar triatlon – erről beszélt Kindl Gábor elnök az évértékelő interjúban. Azt is hozzátette, hogy ez még nem a csúcs, óriási lendülettel folytatják a munkát. Az elit versenyzők eredményei mellett azt is fontosnak tartja, hogy mindenki örömét lelje a triatlonban, és minél több szabadidős versenyző próbálja ki a sportágat.

“Átléptük a lehetetlent, csodálatos évet zártunk, nem is gondoltuk volna előzetesen, hogy ilyen eredményesek leszünk” – így értékelte Kindl Gábor a 2024-es szezont.

Lehmann Csongor Európa-bajnoki címét, Horváth Karol U23-as vb-címét, Kiss Gergely U23-as világbajnoki bronzérmét, az U23-as mix-váltó vb-bronzát, valamint Mocsári Bence paralimpiai 5. helyezését sorolta az év legkiemelkedőbb eredményei közé. A szövetség nemrég újabb négy évre megválasztott elnöke hozzátette, hogy kizárólag a párizsi olimpia kapcsán van hiányérzete, hiszen egy lerúgott úszószemüveg elvette az egyéni pont – és éremszerzés lehetőségét a férfi versenyben, a mix-váltónak pedig ki kellett volna jutnia Párizsba.

„A következő években kiemelten figyelünk rá, hogy ne fordulhasson elő hasonló, és a lehető legnagyobb magyar csapat állhasson rajthoz Los Angelesben. Messze nem vagyunk még csúcson, óriási lendülettel vágunk bele az újabb olimpiai ciklusba” – jelentette ki Kindl Gábor.

Nagyszerű eredménynek tartja azt is, hogy minden korábbinál többen vettek részt a hazai versenyeken. Ehhez az is hozzájárult, hogy tavasszal elindult a „Próbáld ki a triatlont!” kezdeményezés, amely lehetőséget biztosít, hogy bizonyos távokon sportorvosi és versenyengedély nélkül is rajtolhassanak a szabadidős sportolók. A program 2024-ben mintegy 400 új résztvevőt vonzott, a szövetség célja, hogy tovább nőjön a sportág népszerűsége.

Számítunk az utánpótlás edzőkre és sportolóikra, és természetesen számítunk az amatőrökre is, jöjjenek 2025-ben is minél nagyobb számban triatlon versenyekre! Igyekszünk az események színvonalát is emelni, hogy élményt jelentsenek.”

Kindl Gábor azzal zárta az értékelést, hogy a jövőben is próbálják biztosítani a nyugodt körülményeket mindenki számára, és meglévő alapokon folytatják az építkezést.

„Senkinek nem engedjük el a kezét, mindenkit megpróbálunk a lehetőségekhez képest a legjobban támogatni. Mindent megteszünk azért, hogy mindenki megtalálja a helyét és az örömét a triatlonban.”

A témakör egyéb hírei