Rögtön óriási magyar sikerrel indult a világbajnoki nagydöntő Pontevedrában: a 18 éves Szalai Fanni megnyerte a juniorvilágbajnoki címet.
Szalai Fanni még csak az idén lépett be a junior korosztályba, de már 2024-ben és 2025-ben is felállhatott a világbajnoki dobogóra. Fanni a két ezüstérme után szeretett volna aranyat nyerni, amire előzetesen neki volt a legnagyobb esélye a 68 tagú mezőnyben.
Ezt mutatja az 1-es rajtszám is, valamint a nyári berobbanása a felnőttek közé: Tiszaújvárosban világkupát nyert, a világbajnoki sorozatban bravúros 9. hellyel mutatkozott be Hamburgban, majd 13. lett Londonban. A Kropkó Mártával, Dévay Márkkal és Lehmann Csongorral közösen alkotott mixváltójuk pedig vb-ezüstérmes és Európa-bajnok lett.
Látva csütörtök délelőtti teljesítményét, az igazság az, hogy egy pillanatra sem volt kérdés, kinek a nyakába akasztják majd az aranyérmet. Már az úszás első méterein az élre tört, mondhatni rajt-cél győzelmet aratva ezzel. A versenyzők Pontevedra jelképe, a Tirantes híd előtti pontonról ugrottak a vízbe. Mire a Senda do Río Lérez híd elé értek, a 18 éves tehetségnek már több testhossz előnye volt, miután visszafordultak a 750 méteres úszás második felére, a többiek már bottal üthették a nyomát.
A depóhoz a megszokottnál hosszabb útvonal vezetett, majd miután levetkőzte magáról a neoprént, bringára pattant. Négy kör, összesen 20 kilométer. Az előnye nem csökkent az üldözőkhöz képest, az 5 kilométeres futást több mint fél perces, kényelmes fórral kezdhette meg. Hogy a többiek érezzék, semmi esélyük, már az első kört nagyon megnyomta, de a teljes távot figyelve is az övé lett a legjobb futóidő, 16:17 perc.
A helyi városi atlétikai stadionban kialakított célegyenesbe már úgy fordulhatott be, hogy az ünneplésre is maradt lehetősége. Ezt ki is használta, így immár Szalai Fanninak hívják a junior-világbajnokot. A célban az öröm mellett a felszabadultság jele volt az elérzékenyülés, hiszen már a legutóbbi két évben is nagyon szerette volna ezt a címet. Úgy, hogy akkor még nem is volt junior korú…
„Igazából ez is volt a cél, hogy úszáson el tudjak távolodni – mondta Szalai Fanni már a vb-aranyéremmel a nyakában. – Az utóbbi években elég erősnek kezdtem magam biciklin érezni, úgyhogy számítottam rá, hogy tartani fogom az előnyöm. Csak akkor hittem el, hogy megnyertem, amikor már átszakítottam a célszalagot. A futás első körében a második helyezett lány eléggé kezdett feljönni rám és még én is kerestem magam, hogy megtaláljam a lábaim. A második körben eléggé felszívtam magam, nem érdekelt, hogy mi van és mennyire fáj, nem akartam elengedni, ha már ilyen módon sikerült vezetni. Ott volt a fejemben, hogy mennyire szeretném, illetve mennyit dolgoztak azok az emberek, akik velem vannak, így értük is megtettem.”
A verseny másik három magyarja is nagyszerű teljesítményt nyújtott. Kropkó Jázmin végig Szalai egyik első számú üldözője volt, csupán 19 másodperccel maradt le a dobogóról és lett az 5. legjobb.
„Elképesztően örülök, csak egy kicsit keserű az érzés, mert közel volt a dobogó – mondta Kropkó Jázmin a célba érkezést követően. – Úgy érzem, hogy mindent megtettem, rengeteget dolgoztam ezért. Nyilván közel volt az érem, de ez volt a legjobbam ma. Az úszás szokatlanul rosszul sikerült, nagy verekedésben úsztam végig, sorokban úsztunk, ez nagyon rossz volt. Az első depózásban nagyon lassan jött le a neoprén, majd a cipőm is leszakadt a biciklin, úgyhogy elég rosszul indult a verseny. Volt egy csomó esés, amibe szerencsére nem keveredtem bele, majd végre megtaláltam a futó lábaim. Fanninak gratulálok, elképesztőt ment, nagyon megérdemli a győzelmet.”
Szász Csenge szépen lépdelt felfelé futásban, egészen a 12. helyig, ahogyan a huszonegyedikként záró Miszlai Míra is a mezőny első harmadában végzett.
A fiúknál a svájci Thibault Rivier óriási hajrával rázta le magáról a portugál Dinis Ferreirát a vb-címért. Holba Zsombornak az úszás nem sikerült jól, de a végén futásban megrázta magát és egészen a 19. helyig sikerült feljönnie.
Kendeh-Kirchknopf Sebestyént új-zélandi riválisa háromszor is visszahúzta az úszás elején, mégsem adta fel. A második csoportban kezdhette meg a kerékpározást, de később a futásban úgy tűnt, hiányzik neki az első számban teljesen feleslegesen, saját akaratán kívül elégetett energia, végül a 41. helyen ért célba.
A világbajnoki nagydöntő péntek délelőtt a paratriatlonosok versenyével folytatódik, többek között a PTS5-ös kategória Európa-bajnokával, Mocsári Bencével. Aztán délután jönnek az U23-asok, előbb a nők (Nádas Romina és Pusztai Dóra), majd a férfiak (Hóbor Zalán, Kovács Gyula és Soós Gergő).
TRIATLON, VILÁGBAJNOKI NAGYDÖNTŐ, PONTEVEDRA
Juniorok. Nők. Világbajnok: SZALAI FANNI (Magyarország) 59:21 perc, 2. Anouk Danna (Svájc) 59:58, 3. Kimey Casanova (Svájc) 1:00:39 óra, …5. Kropkó Jázmin 1:00:58, …12. Szász Csenge 1:01:59, …21. Miszlai Míra 1:02:41
Férfiak. Világbajnok: Thibault Rivier (Svájc) 54:05 perc, 2. Dinis Ferreira (Portugália) 54:07, 3. Jelle Kaindl (Ausztria) 54:17, …19. Holba Zsombor 55:15, …41. Kendeh-Kirchknopf Sebestyén 56:44








Fotók: World Triathlon




