Bragmayer és Bicsák a bajnok

2017.06.26.Korábbi hírek

Az elit nok futamát négy órakkor indította el a rajtduda. Putnóczki Dorka, Bragmayer Zsanett és Rojik Dóra hamar elszakadt a mezonytol, majd a második körben az UTE fiatal versenyzoje is lemaradt a friss Európa-bajnok Putnóczkiról és a sorozatban második címvédésére készülo Bragmayerrol.

A húsz kilométeres kerékpározásra ennek megfeleloen együtt szállt fel a két versenyzo, mögöttük Rojik egyedül, majd tole fél percre egy nyolc fobol álló üldözo boly. Az 575 Equilor versenyzoje, Bragmayer nem sokáig tartott a junior mezony kiválóságával, hamar ellépett tole és a különbséget körrol körre növelve több mint egy perces elonnyel vághatott neki a záró öt kilométernek. A Tiszaújvárosi Triatlon Klub kiválósága egyedül, a Rojikra felzárkózott nyolc versenyzo együtt kezdte meg a hajszát, mely ekkor leginkább már csak a bronzéremért zajlott. Ebbol a versenyfutásból Sárszegi Noémi, a tavalyi U23-as Eb 9.helyezett versenyzoje jött ki gyoztesen. A PSN Zrt. sportolója a budaörsi Fuchs Dórát és az abonyi Soós Fannit elozte meg. Az élen nem történt változás és Bragmayer Zsanett a mezony második legjobb futóidejével könnyedén hozta sorozatban harmadik magyar bajnoki címét, a tavaly szintén ezüstéremmel záró Putnóczki Dorka elott.

Amilyen hamar megjavult az ido késo délelott, éppen olyan gyorsan el is romlott az elit férfiak futamára. Az országot eláztató zivatarlánc várható gyors érkezése miatt a Vizirendészet nem engedélyezte az úszást a nap zárófutamán. Ezáltal az országos bajnokságaink történetében eloszor duatlon versenyen dolt el a triatlon magyar bajnoki cím sorsa. A döntés nem példátlan nemzetközi szinten, éppen két évvel ezelott a junior férfiak világbajnokságán történt hasonló. Ennek akkori elszenvedoi Dévay Márk és Lehmann Bence (mindketten a Tiszaújvárosi TK versenyzoi) most is ott voltak a rajtvonalnál. A legnagyobb esélyesek közül a hazaiak olimpikon versenyzoje Faldum Gábor, a szintén bajai címvédo Király István valamint a tiszakécskei Tarnai László, talán egy kicsit még örült is a változásnak. Hogy végül mi lett volna ha van úszás, azt már soha nem tudjuk meg, de újdonsült triatlon Európa-bajnoki bronzérmesünk, Lehmann Csongor (Tiszaújvárosi TK) és a tavalyi U23-as világbajnokság harmadik helyezettje a pécsi Bicsák Bence nem törodött a körülményekkel. A felerosödo szél és el-eleredo esoben is nagy tempót diktáltak az elso futáson. Bicsák kissé elszakadt ugyan a mezonytol, de kerékpáron gyorsan kialakult három-négy kisebb csoport. Az élen végül négyen szálltak le. Bicsák Bence az elso futás után a másodikon sem engedte ki kezébol a vezetést és hat másodperces elonnyel nyerte a versenyt. A második helyen azonos idovel, célfotó döntött. A még junior korú Lehmann Csongor szemmel alig észrevehetoen elozte meg Tarnai Lászlót, aki hosszú sérülése után tért vissza, egybol bajnoki éremmel. A negyedik helyre Dévay Márk az ötödikre legjobb hazai versenyzoként Király István érkezett.

 

Eredmények:

1

 Bragmayer Zsanett

575 Equilor Team Újbuda

1:05:03

2

 Putnóczki Dorka

Tiszaújvárosi Triatlon Klub

1:06:28

3

 Sárszegi Noémi

Pécsi Sport Nonprofit Zrt.

1:07:58

4

 Fuchs Dóra

Budaörsi Triatlon Klub

1:08:05

5

 Soós Fanni

Fergeteg Triatlon SE

1:08:19

6

 Bicsák Flóra

Budaörsi Triatlon Klub

1:08:33

       

1

 Bicsák Bence

Pécsi Sport Nonprofit Zrt.

55:39

2

 Lehmann Csongor

Tiszaújvárosi Triatlon Klub

55:45

3

 Tarnai László

Tiszakécske VSE

55:45

4

 Dévay Márk

Tiszaújvárosi Triatlon Klub

56:02

5

 Király István

Mogyi Sportegyesület Baja

56:46

6

 Lehmann Bence

Tiszaújvárosi Triatlon Klub

57:04

A témakör egyéb hírei

Triatlon rajzpályázat

Triatlon rajzpályázat

RAJZPÁLYÁZAT Rajzpályázatot hirdetünk, melynek témája a Triatlon sportág. A nyertes egy olimpiai "A" kerettagok által aláírt pólót kap, melyet a Tiszaújvárosban megrendezésre kerülő világkupán vehet...